CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Őeminenciája Mindszenty József bíboros, hercegprímás kiszabadulásának 68. évfordulója alkalmából, valamint Pálinkás-Pallavicini Antal ezredes emlékére vasárnap megtartották az emlékünnepséget Felsőpetényben és Rétságon. A Mindszenty-Pallavicini megemlékezés hosszú évek hagyománya már. A Nool.hu tudósítását közöljük.Az ünnepélyes emléknap vasárnap délelőtt kezdődött Felsőpetényben, ahol a Munkás Szent József templomban a szentmisét Molnár Zsolt főesperes mutatta be. Majd az emlékünnepség délután Rétságon folytatódott a Mindszenty-Pallavicini Emlékműnél. Ahol elsőként Mezőfi Zoltán, Rétság polgármestere mondott beszédet. Ebben kiemelte, hosszantartó súlyos betegség után, néhány hónappal ezelőtt elhunyt Pálinkás-Pallavicini Ilona Borbála, a mártír Pálinkás-Pallavicini Antal ezredes lánya. A jelenlévők egy egyperces néma csenddel emlékeztek meg róla.
Idén elmaradt a megemlékezés volt laktanyai Emlékparkban
Pálinkás-Pallavicini Antal ludovikás katonatiszt, nagybirtokos, az ország első 5 legfontosabb arisztokrata családjában foglal helyet a megelőzendő sok száz esztendővel a magyar történelemben. A magyar klerikális reakció feje, Mindszenty József bíboros. Ők kimerítették a demokratikus államrend és köztársaság védelméről szóló 1947. évi VI. törvénycikkelyt, amit úgy hívnak, hogy államellenes összeesküvés, ezért általában azonnali halál szokott járni. Mindszenty József csak azért nem tudta kimeríteni, mert őt közben kimenekítették. Ők a feudális restauráció szimbólumai és a forradalom leverése után az egyébként dicsőséges 56’-os forradalomnak azt a titulust adta, az ezt követő Kádár-rendszer, hogy a mocskos, alantas, ellenforradalom, a tőkés burzsoá restaurációt hivatott előkészíteni és azt lebonyolítani, egészen egyszerűen a Horthy-korszakot visszaállítani – fogalmazott Mezőfi Zoltán, aki beszédét azzal zárta, hogy a korábbi évektől eltérően Rétságon, a volt laktanyai Emlékparkban építkezési munkálatok miatt ez évben a megemlékezés elmarad.
Mindszenty Józsefet elüldözték az országból, Pálinkást kivégezték
Ezt követően dr. Kiss Dávid, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténeti Kutatóosztály kutatója mondott megemlékezőbeszédet.
A szoborcsoport, amely itt áll és, amely mellett megemlékezünk tulajdonképpen szimbolikus több szempontból is. Szimbolikus egyrészről azért, két férfit ábrázol az egyik egy főnemesi családnak a sarja, a másik pedig egy főpap, Magyarországnak a hercegprímása. A főpapság és a főnemesség volt az, amely tulajdonképpen Magyarországot évszázadokon át irányította, illetve részt vett az országnak az irányításában. Ez a társadalmi rend volt az, a papság, a főnemesség és a nemesség is, amelyet a kommunizmus, a diktatúra próbált megtörni, eltüntetni. Miért volt erre szükség? Azért, mert ezek az emberek egy életen át készültek arra sok esetben, hogy Magyarországot irányítsák. Közöttük voltak olyanok, akik egészen magas posztra, pozícióba emelkedtek, mint ugye Mindszenty József, aki a Róma Katolikus Egyházat irányította Magyarországon. És voltak olyanok, akik helyi szinten irányították a közösségeket, és pont ezért is volt lényeges az, Rákosiéknak vagy Kádáréknak, hogy ezt a társadalmi osztályt, az országnak az egyik vezető rétegét – sok esetben olyan embereket, akik példaképek voltak az emberek szemében – eltüntessék, kivégezzék, elüldözzék külföldre és ezáltal a vezetői nélkül maradt társadalmat könnyebben meg tudják törni. Ez történt 1945 után is, ennek egyik ilyen utolsó állomása volt az 1956-os forradalomnak a mindenki által ismert eseménye, Pálinkás-Pallavicini Antal kivégzése, a forradalmat követő megtorlásban. Majd Mindszenty Józsefnek az elüldözése az országból.
Kifejtette továbbá, Mindszenty Józsefet 1948 karácsonyán elhurcolta az Államvédelmi Hatóság, azonban sem őt, sem a híveit nem lehetett megtörni. Aztán 1956-ban Pálinkás-Pallavicini Antal nagy hőstettet vitt véghez és kiszabadította Mindszenty Józsefet, viszont a cselekedetéért az életével fizetett a forradalmat követő megtorlásokban.
Dr. Kiss Dávid, végül rámutatott arra is, hogy mindez a november 4-én hatalomra kerülő kollaboráns Kádár-kormány elszántságát mutatta, hogy megtörje ezt az országot, nemzetet, amely azonban nem sikerült, hiszen 2024-ben is megemlékezünk Mindszenty Józsefre és Pálinkás-Pallavicini Antalra, akik részt vettek a forradalomban és példát mutatnak a mai napig számunkra.
Végül a résztvevők elhelyezhették a megemlékezés virágait a Mindszenty-Pallavicini Emlékműnél. A megemlékezésen közreműködött a Rétsági férfi kórus, valamint Szájbély Zsolt a Városi Művelődési Központ és Könyvtár munkatársa.
Szöveg és fotók: Nool.hu
Egyházmegyénk ezeréves fennállásának megünneplése történelmi jelentőségű esemény. E jeles jubileum alkalmából Marton Zsolt megyéspüspök atya a szeptember 19-én bemutatott millenniumi ünnepi szentmise végén pápai áldásban részesíti a jelen lévő híveket. Az áldás áhítatos fogadásához – a szokásos feltételek teljesítése mellett – teljes búcsú kapcsolódik.
Őszentsége XIV. Leó pápa elfogadta excellenciás és főtisztelendő Bábel Balázs érsek úr lemondását a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye kormányzásáról, egyúttal utódául kinevezte excellenciás és főtisztelendő Palánki Ferencet, áthelyezve őt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből.
A mai világban nehezen érthető, ha egy közgazdász házaspár, biztos egzisztenciával a háta mögött, egy nap útra kel és Peruban missziót vállal. Az is nehezen érthető, miért és kinek van szüksége misszionáriusokra a 21. században. A szicíliai Giovanni Salerno atyát követte a Bakonyi házaspár is, amikor csatlakoztak a Szegények Szolgái Missziós Mozgalomhoz, hogy a szegény emberek testi megmentéséért és lelki üdvéért dolgoznak.
A váci Nagyboldogasszony-székesegyházban bemutatott Veni Sancte szentmisével Marton Zsolt megyéspüspök megnyitotta a 2026/27-es tanévet a Váci Egyházmegyében. A közös tanévkezdő szentmisén részt vettek a Szent Mihály Intézményfenntartó pedagógusai, intézményvezetői, valamint a Váci Egyházmegye hitoktatói és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola képviselői.2026. szeptember 6. vasárnap
Zakariás
Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz: „Ha testvéred vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két társat, hogy...
Összes program »