A zarándoklat során katekétáink meglátogathatták Szent II. János Pál pápa életéhez legszorosabban köthető helyszíneket (Częstochowa, Wadowice, Krakkó, Zebrzydowska, Zakopane). A zarándoklat során a hitoktatók egy olyan pápával találkozhattak még közelebbről, akinek híres jelmondata „Ne féljetek!” az egész világ keresztényeihez szólt és szól, és akinek élete végül saját vezérszói felhívásával vált eggyé. Hiszen megismerhettünk egy pápát, aki nem félt. Aki tetteivel, gondolatival, mély imádságával bizonyította, hogy nincs az az akadály, nincs az a hatalom, nincs az a megfélemlítő körülmény, amely elbátortalanítaná őt, s megakadályozhatná abban, hogy Istennek és a Szűz Anyának tett fogadalmát valósággá váltsa és életre hívja.

Jelmondatának „Totus tuus” valósága zsigeri mélységig érintette meg a katekétákat, amikor a pápa szülőházában kialakított múzeumba belépve a pápa életének legmeghatározóbb személyes tárgyaival, barátairól készült fotókkal, pápai szolgálatának leglényegesebb mozzanataival ismerkedhettek meg, majd ezt követően abban a templomban imádkozhattak, ahol annak idején a pápa maga vált Isten gyermekévé és az Egyház tagjává.

Azt hiszem, nincs olyan keresztény személy, akinek be kellene mutatni Szent II. János Pál pápát, mégis egészen más élményt ad, ha átéljük és megtapasztaljuk annak valóságát, hogy ugyanazon az utcákon sétálhatunk, ugyanazokon a kegyhelyeken imádkozhatunk, ugyanolyan krémest fogyaszthatjuk, mely szorosan köthető a lengyel származású pápához. Mindezek mellett megható volt annak megtapasztalása, hogy egy nemzet milyen mélységig tudja tisztelni, megbecsülni és őrizni egykori pápájának emlékét és hagyatékát.

Az Irgalmasság templomában Szent Faustina Kowalska nővér egykori kolostorába, szobájába, életébe nyerhettek betekintést a katekéták, és ezáltal arról szerezhettek ismeretet, hogy egy „egyszerű” szerzetes nővér milyen közeli és egyedülálló kapcsolatba tud lépni az Istennel, egészen addig, hogy végül ő maga az Isteni Irgalmasság hiteles tanítójává és hirdetőjévé válhatott.
A zarándoklatot a lelkivezető atyák által bemutatott napi szentmisék, gyónási lehetőségek, a kántorok szolgálatával vezetett közös éneklés és imádság igazi lelki élménnyé tette, így hitoktatóink nem csak kirándultak, templomokat tekintettek meg, múzeumokat látogattak, hanem elsősorban lélekben jártak a hit, a remény és a szeretet zarándokútján.

Természetesen, ahogy semelyik zarándoklatra lélekben nem magányosan érkezik az utazó, így katekétáink sem egyedül érkeztek. Hiszen a Mária kegyhelyekre lelkükben, szívükben mindannyiuk magukkal hozták családjaikat, gyermekeiket, tanítványaikat, elsőáldozókat, bérmálkozókat és magát az egész Egyházmegyét, Egyházat. S ahogyan Szent II. János Pál pápa saját életével hirdette, hogy egészen az Istené és Máriáé, úgy hitoktatóink is lelkileg megélték, hogy legyen bármilyen küzdelmes és olykor kihívásokkal teli saját katekétai hivatásuk szolgálata, mégis bízhatnak abban, hogy meghívásuk Istentől és Máriától jön és Istenről és Máriáról szól. S erre ékes bizonyítékként a zarándoklat könnyeket megindító pillanata is emlékeztet bennünket, amikor a megtámadott és meglőtt Szent II. János Pál pápa gyógyulásáért hálából épített Fatimai Szűz Mária tiszteletére emelt templomban közösen énekelhettünk, imádkozhattunk országunkért, hivatásunkért, papjainkért, egyházmegyénkért:

„Boldogasszony anyánk, égi nagy pátrónánk!
Nagy ínségben lévén, így szólít meg hazánk:
Magyarországról, édes hazánkról,
Ne feledkezzél meg szegény magyarokról!”

Balogh László