Sok ember a legreménytelenebb helyzetben fedezi fel magában a reményt. A lélek sötét éjszakáján telve vagyunk sötétséggel, önváddal, gyötrelemmel, aggodalommal. A remény olyan, mint egy csillag: a napsütésben nem láttuk, de a legsötétebb éjszakán megmutatja a fényét. Advent második vasárnapján meggyújtjuk a remény gyertyáját. Mely valóban lángra lobbantja és táplálja szívünkben a reményt.

Hányszor, de hányszor mondjuk ki a remélem szót! Mélyebben viszont talán soha nem gondolunk bele abba, hogy mit is jelent reménykedni?

- Nagyon remélem, hogy időben odaérek.

- Szívből remélem, hogy sikerül a vizsgám.

- Annyira remélem, hogy fel fog hívni.

A sötét éjszakákon eldől, hogy lelkünk beleragad a fagyott állapotba, vagy a remény szikrája felcsillan, elkezd melegíteni, és kilendít a holtpontból. Remény nélkül lehetetlen továbblépni nehéz helyzetekben, lehetetlen megoldani feladatokat. Ha remény van, minden kisebb csodává válhat. Megszelídülhetnek a nehézségek, könnyebbé válhatnak a terhek, felszáradhatnak a könnyek. A reménnyel éled a szív ereje, beburkol a puhasága, körülvesz a melege, szétárad az ereje. Feltölt először minket, aztán a körülöttünk lévőket, szűkebb és tágabb környezetünket. A bennünket körülvevő nehézségek és bizonytalanság ellenére is tudatosuljon bennünk az, hogy Istennek terve van velünk, hívogat, szólongat bennünket, Isten meghív a találkozásra, bátran lépjünk erre az útra, hogy vele együtt örvendezhessünk a második gyertya fényében.

 

*

Aranyosi Ervin – Advent második gyertya

 

A második is fényre lobban,

jelzi, angyal szállt a földre:

– Éljetek méltóbban, jobban,

s várjatok az újszülöttre!

 

Lelketeket készítsétek,

– a világ újjá születhet!

Szóljon szívből belső ének,

– nyissátok meg szeretetnek!

 

Legyen bennünk könyörület,

új megváltónk mikor várjuk.

A világ is szebbnek tűnhet,

ha utunkat eképp járjuk.

 

Találd meg a belső békét,

s majd, ha utad tisztán járod,

élvezheted eredményét,

egy csendes, békés világot…