
» HÍREINK »
Nő az élet – ezzel a címmel szervezte meg a Váci Egyházmegyei Ifjúsági Lelkészség november 9-én, szombaton az első lányoknak szóló lelkinapot. Az egész napos program reggeli imádsággal és játékos ismerkedéssel vette kezdetét, majd a résztvevők előadást hallhattak arról, hogy a 21. században hogyan lehet megélni a nőiességet, és mi jellemzi a modern, mi pedig a keresztény nőt. „Kiscsoportokba osztva tovább bontottuk a témát, és arra a következtetésre jutottunk, hogy keresztényként is lehet modernnek lenni, figyelve arra, hogy a Krisztushoz való tartozásunk látható legyen” – mesélte az egyik résztvevő, aki hálás volt a családias hangulatban telt lelkinapért. „Különleges és újszerű élmény volt egy olyan programon részt venni, ahol csak lány résztvevők voltak. A meghitt légkörben könnyű volt felszabadultnak lenni, megnyílni, és együtt alkotni” – tette hozzá.
Délután ugyanis kreatív időtöltésben volt részük a lányoknak; kozmetikai táskát varrhattak ajándékba, vagy saját maguk számára. A lelkinap szentmisével zárult, melyet Kovács Zsolt atya, ifjúsági lelkész mutatott be. A szervezők további programokkal készülnek a 15 és 25 év közötti lányoknak; jövő nyárra lánytábort szerveznek, de előtte tavasszal is tartanának a mostanihoz hasonló lelkinapot, mert ők maguk is fontosnak tartják a női közösség megtartó erejét.
2025. május 12. hétfő
Pongrác
Abban az időben így szólt Jézus: „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshol, az tolvaj és rabló. Aki viszont az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Az őr ajtót nyit neki, a juhok pedig hallgatnak...