Két évente - férfi-női váltás-ban - szervezik meg Alsópáhokon a Kolping-családok szekciós találkozóját, amelynek célja, hogy egymást jobban megismerve erősítsük egyházunkat a kolpingi iránymutatás szerint. Ebben az évben október 20-22. között találkoztak – ezúttal férfiak az ország minden részéről Békéscsabától Szombathelyig, Újfehértótól Érsekvadkertig. Molnár János szerkesztett beszámolóját közöljük.

A találkozó vezérfonalát, a 32 évesen megtért Priskin Zsolt nős diakónus, a Paksi Atomerőmű informatikusa lenyűgöző módon adta meg számunkra. A tanítást a mesterséges intelligenciával készült életszerű videók egészítették ki.

Missziós vasárnapon kezdtük meg az elmélkedéseket. Isten bennünket is meghívott e nem könnyű feladatra, kezdte a tanítását az előadónk. Tudatosodjék bennünk, hogy Isten sohasem a külsőt nézi, hanem az igazi vonzerőt képező bensőt. Ezt jól igazolja Dávid király Ószövetségben olvasható kiválasztása. Mindannyian közösséghez tartozunk. Meg kell állnunk a helyünket a világban, melyre a keresztség és a bérmálás által kapunk küldetést. Mindenki talentumokkal bír ehhez a feladathoz. Csak az a kérdés, meg akarjuk-e azokat találni és közösségeinket gazdagítva megmutatni a világnak. Természetesen a mi életünkben is előállnak Dávid és Góliát találkozásához hasonló esetek. Tudjuk azt, hogy Dávid hite tudott diadalmaskodni Góliát fizikai erején. A keresztség és bérmálás által mi is felkentek, kiválasztottak vagyunk. Fontos hát a dávidi hit minden körülmények közti megtartása, hisz csak ezáltal győzhetjük le korunk Góliátjait, a család és nemzet-romboló törekvéseket.

Ezt követően a diakonátus volt a téma. Mint a Szentírásból is tudhatjuk, az apostoloknak is szükségük volt segítőkre, melyet Jézus az utolsó vacsorán történt lábmosással alapozott meg. A lábmosás a szeretet-szolgálat jele, melynek alapja az alázat. Az alázat, mely úrrá tesz bennünket az előítéletek felett. Az alázatunk énje a te-ben teljesedik ki, hisz a másik félben fedezi fel önmagát. Ezzel a másik fél sem tárgy, hanem személy. Ebben a kapcsolatban az irgalmasság testi és lelki cselekedetei valósulnak meg.

Harmadik témánk Egyházunk tanítószolgálata és az evangelizáció volt. (…) Ebben a szakaszban foglalkoztunk az igeliturgiával is, ami szintén missziós tevékenységnek tekinthető. Mint ahogyan Dávid örömmel táncolt az Úrnak, még akkor is, ha feleségének nem tetszett. Igaz a mi liturgiánkban nincsen tánc, de megvan annak a ritmusa. Az ének, a felállás, a térdelés, az együtt mondott szövegek, mind, de mélyebb szinten magukon hordozzák annak jeleit. Figyeljünk hát oda a liturgikus eseményekre, s szolgáljuk együtt azzal az Úr dicsőségét.

Mindennek forrása és csúcsa a szentmise. Az átváltoztatásban történik meg az a csoda, amit a világ irigyel tőlünk, hisz a kenyér és bor Krisztus testévé válik azokban a pillanatokban. A főoltár is egy magaslat, ahová három lépcső vezet, utalva a Szentháromságra. Ugye, ha belépünk a templomba, térdet hajtunk a szentek szentje előtt. Fontos útravalóként kaptunk itt egy mondást, hogy aki nem tud leborulni, előbb- utóbb kiborul.

A szentmise egyben ünnep is, mely képes megnyitni a szíveket. Erre utalnak az elbocsátó rész szavai is. „Ite missa est!” Menjetek, küldetésetek van. A küldetés pedig nem más, mint a Jézussal történő azonosulás életünk minden területén, mert a világnak Krisztus kell, még akkor is, ha arról nem akar tudomást venni, hisz Ő él, mi pedig általa élünk.

A három napot igeliturgiával koronáztuk meg, ahol a zenei szolgálatot, ahogy az előadások felvezetésénél is a szekszárdiak vezették.

zéel- emjé
Fotó: Koller Tamás