CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
November utolsó napján Szent András napi templombúcsúi szentmisét mutatott be Érsekvadkerten Dr. Varga Lajos segédpüspök, koncelebrált Marián Krizán atya a felvidéki Ipolybélről. Generál-Bartók Ágnes beszámolóját szerkesztve osztjuk meg.A szentmise elején Máthé György plébános atya szeretettel köszöntötte a hívek nevében az aranymiséjét ünneplő Varga Lajos segédpüspököt.
Püspök atya prédikációjában az apostolokról, a meghívásról beszélt. Hogyan lettek az apostolok Jézus követői, küldöttei és hogyan válhatunk mi is tanítványokká. Ehhez az szükséges, hogy az illető ember befogadóképes legyen, meg tudjon hallgatni egy üzenetet, meg tudja érteni azt, aztán meg tudja fontolni és utána lelkének minden egyes képességével teljes mértékben magáévá tegye a tanítást, mégpedig abban a formában, hogy az a saját személyiségét is teljesen és tökéletesen átalakítsa. Amikor Jézus tanít, akkor szükség van halló fülekre, de mindinkább szükség van nyitott szívekre is. Az Úr Jézus tanításának következtében azok az emberek, akik őt hallgatták, átalakultak, még pedig jézusi emberré, krisztusi emberré. A segédpüspök további gondolatai Szent András apostolról szóltak, életéről és vértanúságáról.
A szentmise végén Varga Lajos aranymisés áldásban részesítette a híveket, akik hálásak voltak, hogy együtt ünnepelhették a templom búcsúnapját.
Fotó: Kristók János
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
Az ördögtől megszállott fiú meggyógyítása után a tanítványok csodálattal tekintettek Jézusra. Ő azonban figyelmeztette őket: Véssétek szívetekbe, amit most mondok! Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére...
Összes program »