CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A Forráspont idén is valódi feltöltődés volt a 15 és 30 év közötti fiataloknak: zenés dicsőítéssel, tanúságtételekkel, szentségimádással és szentmisével. 2018. szeptembere óta rendezik meg évente ezt az ifjúsági eseményt. Idén november 23-án lehettek együtt a résztvevők a budapesti BOK csarnokban. A mente.hu beszámolóját adjuk közre.Az idei Forrásponton sok mindennek tanúi lehettünk, mint résztvevők. Elsősorban találkozási lehetőség volt egymással és Jézussal, aki velünk maradt az Oltáriszentségben.
Az énekeket fiatalok tömegei énekelték minden alkalommal, amikor dicsőítésre került sor. Csodálatos élmény volt hallgatni ezeket a dalokat, különösen a program elején elhangzott megérintő és elgondolkodtató tanúságtételek után. Ezek a történetek nemcsak nagy érdeklődést váltottak ki, hanem mély hitet is ébresztettek bennünk. Különleges pillanat volt hallani egy újdonsült olimpiai bajnok gondolatait arról, hogy mi magunk is képesek lehetünk bármire. Üzenete arra ösztönzött, hogy ne a kudarcokra vagy mások véleményére koncentráljunk, hanem mindig álljunk fel, próbálkozzunk újra, és haladjunk előre. Rámutatott arra is, hogy senki nem ismerhet minket jobban önmagunknál, kivéve az Urat.
A tanítási rész számomra különösen értékes volt. Újdonságokat fedeztem fel az Isten-kapcsolatommal kapcsolatban, amelyek segítettek annak elmélyítésében. Ez a rész a lelki fejlődésemhez is nagyban hozzájárult.
Az esemény egy gyönyörűen megrendezett táncjátékkal folytatódott, amely Jézus életét mutatta be. A művészi és megható előadás mélyen megérintett, és mosollyal töltött el, amikor a szentségimádás kezdetét vette.
A napot az előesti szentmise koronázta meg, amely a tartalmas program után mélyebb lelki elcsendesedést és személyes fejlődést hozott számomra. Érzelmi, hitéleti és szellemi értelemben is gazdagabb lettem általa.
Összességében az idei Forráspont felejthetetlen élményt nyújtott, és sok szempontból gazdagított. Hálás vagyok, hogy részt vehettem ezen a különleges eseményen.
Anna
*
A mentések visszajelzései
„Ez volt életem első Forráspontja. A legjobban a szentségimádás tetszett, amikor az Úr elé járulhattam és az imaszándékomat beledobhattam egy kis kosárba. A prédikációban azt mondta a püspök úr, hogy a keresztények reklámjai Jézusnak, és ez nagyon megfogott. Legyünk az Úr kis csillagjai!”
Dia
„Olyan szerencsés lehetek, hogy mind a hat eddigi Forrásponton részt vehettem. Nagyon vártam Gulyás Michelle öttusázót, aki Párizsban olimpiai aranyérmet szerzett. A beszélgetésben elmondta, hogy az olimpia előtt nagyon nehéz időszakon volt túl. A felkészülési idő kimerítő és hosszú volt számára, egy rosszul sikerült lovaglási verseny miatt úgy tűnt, az olimpiára sem jut ki. Hiszek abban, hogy nem véletlenül lesz valaki olimpiai bajnok. Minél többet ad valaki az életben másoknak, a feltétel nélküli szeretet, a rászorultakon való segítség, mindent visszakapunk. Nagyon megfogott ez a mondata, úgy gondolom, hogy a fiatalok elgondolkoznak ezen a mondaton, hogy a saját életükbe, miért és mennyit küzdenek.”
Peti
„Számomra a Forráspont fénypontja a Szentmise közös ünneplése volt a sportcsarnokot megtöltő több ezer fiatallal együtt. Fantasztikus élmény volt együtt énekelni és imádkozni, az áldozásnál látni a csillogó szemeket és tapasztalni, hogy a hétköznapokból kilépve egy irányba tudtunk nézni és engedtük, hogy Jézus mindannyiunkat személyesen megszólítson. Az egész nap remek tapasztalat volt arról, hogy az Egyház ma is él és abban nemcsak helye, de szerepe is van a fiataloknak.”
Viki
„Egészen más élmény volt számomra az idei Forráspont, talán azért, mert rengeteg közösségbe járok mostanában, és itt az összes jelen volt. Idén volt a második Forráspontom, és ezúttal önkéntesként éltem meg ezt az alkalmat. Nagy öröm volt számomra, hogy tudtam segíteni – igen nagy kihívás volt számomra, hiszen eddig csak kisebb rendezvényeken segítettem. Az a szeretet, amit ott kaptam barátaimtól és – nem kihagyva – Jézustól a szentségimádás alatt, azáltal egyszerűen újra szeretve éreztem magam. A tanúságtételek is nagyon megragadtak, főleg Gulyás Michelle beszéde, tudtam inspirálódni és csodálatos élmény volt Fábry Kornél püspök atyával beszélgetni egy kicsit.”
Kriszti
Fotó: mente.hu
A régóta gyermekre váró párok hosszú éveken keresztül formálódnak olyan lelki terhek alatt, amiket mások nem feltétlenül tudnak elképzelni. A bizonytalanság, az elszigetelődés, a feszítő vágyakozás a saját gyermek után, átformálhatja a párkapcsolatot, az istenkapcsolatot. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola 2018-ban indította el az Anna-Joachim Programot, ahol mentálhigiénés szakemberek különféle módszerekkel segítik a meddőséggel küzdőket. Homokiné Hollósi Cecília, az Anna-Joachim Program szakmai vezetője, klinikai tanácsadó szakpszichológus, illetve az Apor Vilmos Katolikus Főiskola mesteroktatója. Király Eszternek nem csak az Anna-Joachim Programról és a meddőséggel küzdő párok lelki támogatásáról, hanem a gyermektelen évektől az örökbefogadásig ívelő életútjáról is mesélt.
Megható szertartás keretében, Tápiósülyön kísérték utolsó útjára dr. Szegedi László atyát. A gyászmisét Marton Zsolt váci megyéspüspök celebrálta paptestvérek, szerzetesek és a hívők népes közössége előtt. Beszédében nemcsak egy meghatározó lelkipásztortól, hanem mesterétől és lelki atyjától is búcsúzott.
Az Együtt építjük c. tervezett misztériumjátékunkra jelentkező csoportvezetők számára az alábbi ÚJ IDŐPONTBAN tartjuk meg a tájékoztatót:
Három napra Dabas adott otthont az első Mente Fesztnek. A Táncsics Mihály Gimnázium területét vették birtokba a fiatalok, akik eljöttek a Váci Egyházmegye Ifjúsági Lelkészségének első fesztiváljára. Koncertek, előadások, beszélgetések, táncház, sportprogramok, közös szentségimádás kínált számos lehetőséget az ifjúsági közösségteremtésre.2026. május 19. kedd
Ivó és Milán
Jézus az utolsó vacsorán tekintetét az égre emelte, és így imádkozott: „Atyám, eljött az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged! Te hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy mindenkinek, akit...
Összes program »