CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
November 30-án, szombaton Dr. Szegedi László atya pappá szentelésének 65. évfordulóját ünnepelte, mely alkalomból Marton Zsolt püspök szentmisét mutatott be a meghívott paptestvérekkel a tápiósülyi Kisboldogasszony-templomban. A vasmisén Sülysáp polgármestere és a hívek is köszöntötték a jubiláló atyát.November 30-án megtelt a tápiósülyi Kisboldogasszony-templom; a közösség Dr. Szegedi László atya papi jubileumára emlékezett ünnepi szentmise keretében. Elsőként Pálfalvi Tamás plébános, majd Horinka László sülysápi polgármester köszöntötte a vasmisés atyát. „15 évvel ezelőtt így köszönte meg az elmúlt ötven év szolgálatát: »Szeretném megköszönni, hogy vagyok, keresztény vagyok, hogy a papságra hívott vagyok, hogy Isten megőrzött, hogy bár irtó tökéletlen vagyok, az Ő irgalmából személyes kapcsolatom lehet Vele. Hogy én a végtelenre nyitott alkat vagyok, és hogy bármilyen szenvedés ér, jó helyen vagyok a Mennyei Atya ölében.« És mennyire jó helyen van Sülysápon! Hálát adunk, hogy a Jóisten a papi útra vezette Önt, majd aztán Sülysápra. Azt gondolom, a településünkön Szegedi atyáról nem lehet csak egyszerűen papként beszélni; ő egy intézmény. Nagyon büszkék vagyunk az atyára, Isten áldja és tartsa meg Önt sokáig közöttünk.”
Marton Zsolt püspök prédikációjában Szegedi atya gazdag élútját vázolta fel, így a papi hivatáshoz vezető útját, különböző szolgálati helyeit, majd a Tápiómenti Nagyboldogasszony Közösség megalapítását. Az atyához kötődő személyes élményeit is megosztotta. „Kispap korunkban úgy emlegettünk Szegedi atyát, mint aki arról ismert leginkább, hogy ha találkozol vele, azt mondja neked: »térj meg!«. Volt olyan, akinek azt is mondta, hogy »te sötét alak, térjél meg!«, és az is biztos igaz volt, hiszen Jézus is a »tartsatok bűnbánatot!« felszólítással kezdte meg működését. Azt is mondtad, hogy a megtérést nem foglalja az Egyház dogmába, pedig kéne, mert nagyon fontos, a legalapvetőbb, első mozzanat. Olyan szenvedéllyel és őszintén tudtad ezt mondani, hogy többen úgy neveztünk: a próféta. Köszönöm az Úrnak, hogy ilyen lelkes, odaadó, az igazságot képviselő és kimondó szolgája vagy! Ez bizony sokunkra hatott.” A püspök személyes háláját is kifejezte Szegedi atyának, aki húsz évig volt lelki atyja. „Amikor odakerült a sor, hogy püspöknek kineveztek és fölszenteltek, azt választottam jelmondatomnak, ami a te papi jelmondatod – és ebben a te életed és ihleted is benne van: hűséges az Isten. Hiszem, hogy ez a hűséges Isten formál és alakít mindnyájunkat, hogyha mi is törekszünk Felé.”
A hívek könyörgésében Szegedi atyáról és a sülyi közösségről emlékeztek meg. A szentmise végén az egyháztanács világi elnöke, Dobos János szólt a vasmisés Szegedi atyához. „Hálát adok az Úrnak, hogy Szegedi atyát közénk vezette, és hogy papságának jelentős részét itt töltötte el. Tamás atya nem olyan régen mondta, hogy a papok jobbára csak vetnek, de nem aratnak, mert mire az aratásra kerülne a sor, addigra elhelyezik őket. Én nagyon örülök annak, hogy Szegedi atya megtapasztalhatta az aratást, munkájának gyümölcsét közöttünk.” Az egyházközség nemcsak tárgyi, hanem lelki ajándékokkal is készült; a vasmise előtt a hívek kilencedet mondtak, a gyerekek pedig kedves emlékeket, imákat gyűjtöttek össze az atyának.
A tápiósülyi és tápiószecsői közkar is készült meglepetéssel. Szegedi László tápiószelei kápláni évei alatt templomi kórust vezetett, nekik ajánlotta 1967-ben Bárdos Lajos Magyar Magnificat II. című kórusművét. A kórus az ünnepen Szűz Mária énekét szólaltatta meg kedves visszaemlékezésként. A szentmise és közösségi együttlét agapéval zárult.
Hálát adunk mindazokért a kegyelmekért, amelyekkel a Mennyei Atya megajándékozott bennünket Szegedi László atya életén és szolgálatán keresztül. Isten áldását kérjük rá!
***
Dr. Szegedi Lászlót 1959-ben szentelték pappá Budapesten, papi jelmondata „Hűséges az Isten” (1Kor 10,13) lett. 1973-tól kezdve 2020-ig, nyugdíjazásáig Sülysáp-Tápiósüly plébánosa volt, de a mai napig jelen van és szolgálja a közösséget. Lelkipásztori feladatokat látott el Izsákon, Tápiószelén, Tápiószecsőn, Cserhátszentivánon. Papi hivatásának középpontjában az Isten országának építése, a közösségépítés, az ifjúságpasztoráció és a munkatársnevelés állt. Lelkipásztori tevékenysége az Oltáriszentség és a Szűzanya mély tiszteletéből táplálkozott. Gazdag életútjából fontos kiemelni, hogy az egyházmegye ifjúsági referenseként szolgálta a fiatalokat, az 1987-ben megszületett Tápiómenti Nagyboldogasszony Közösségben kibontakozott karizmák által indította el a regionális szervezésű ifjúságpasztorációt, amely országosan egyedülálló és ma már az egyházmegye teljes területét lefedi.
Sülysápi szolgálatának 50 éves évfordulóján interjút készítettünk vele, amely ide kattintva tekinthető meg!
A központi kántorképző keretében szakmai és lelkinapot rendeznek kántoroknak július 7-én Budapesten, a Központi Papnevelő Intézet épületében, az Országos Magyar Cecília Egyesület (OMCE) szervezésében. A programról Varga Levente, az OMCE sajtóreferense kérdezte Horváth Istvánt, a képzés igazgatóját. Az interjút a Magyar Kurír honlapjáról vettük át.
A Váci Hétkápolna Liget természetvédelmi oltalom alatt álló terület 1988 óta, amely a pihenés, az aktív kikapcsolódás és az imádság helye hosszú idő óta. Az elmúlt időszakban rendszeressé vált, hogy autók és egyéb járművek engedély nélkül hajtottak be a Liget területére ezzel károsítva a környezetet. A Liget védelme érdekében és az illegális gépjármű-behajtás megakadályozására ezért augusztustól mobil úti akadályokat helyezünk ki.
A nyári szünet kezdetével az Ifjúsági Lelkészség gondozásában idén is indul a régiós nyári táborok szezonja. A programokat a Váci Egyházmegye fiataljait összefogó Nagyboldogasszony Közösség (Mente) szervezi, amely felejthetetlen élményekkel, lelki feltöltődéssel és tartalmas közösségi programokkal várja a résztvevőket. A gördülékeny ügyintézés érdekében egy helyre gyűjtötték az összes vonatkozó jelentkezési hivatkozást.
Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli a hatvani Szent Erzsébet Idősek Otthona. Az intézmény, melynek létrejöttében meghatározó szerepet vállalt Pálos Frigyes prépost, mára 20 férőhellyel büszkélkedhet, valamint a középsúlyos és súlyos demenciával élő személyek szakszerű és biztonságos ellátását is biztosítani tudja. A jeles évforduló alkalmából a hozzátartozókat is közös ünneplésre hívták.2026. július 5. vasárnap
Emese és Sarolta
Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám...
Összes program »