CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
November 12-én, a Szociális Munka Napján zárult a Váci Egyházmegye Szamaritánus Szolgálatának őszi vezetői találkozó-sorozata és ezzel egyben az éves munka is, amelyen a szociális intézmények igazgatói, gazdasági vezetői és főnővérei vettek részt.A Szamaritánus Szolgálat minden évben megemlékezett a Szociális Munka Napjáról, de ebben az évben egy lelki-szakmai programsorozatot is szerveztek az intézmények vezető munkatársainak. Ennek részeként szeptemberben zarándoklatot tartottak, ahol a lelki mélységek voltak fókuszban, októberben lelkigyakorlaton vettek részt, ahol a lelki magasságokat tapasztalhatták meg, míg a novemberi váci zárónapon hálát adtak az elmúlt évért, egymásért, intézményeik működéséért, a közös munka sikeréért.
A Hála Napja nevet viselő vezetői ünnepen Marton Zsolt püspök kora reggel szentmisét mutatott be a PüspökVác Rendezvényközpont Jó Pásztor kápolnájában, melynek keretében elismerését, nagyrabecsülését és lelki közelségét fejezte ki a Szamaritánus Szolgálat intézményeit vezető kollégák felé. A szentmise végén az intézményfenntartó központ igazgatója Pálfay Gellért köszönte meg Marton Zsolt püspöknek, hogy folyamatosan figyelemmel kíséri és támogatja a Szamaritánus Szolgálat tevékenységét.
A szentmise után a központ irodaépületében lehetőségünk nyílt személyes találkozásokra, a programsorozaton tapasztalt lelki-, és az intézményi élet egyes meghatározó élményeinek megosztására. Ezt követően a program az intézmények életének pillanatképeiből készült vetített képgaléria közös megtekintésével folytatódott. Nagy örömünkre a Hála Napjára, a vetített képsorból válogatott felvételek az intézményfenntartó központ belső tereinek falain, fizikai képgaléria formájában is megjelentek. Vezetőink örömmel fedezték fel saját intézményeik életképeit, látogatóink számára informatívak a képek, számunkra pedig üdítő, hogy az adminisztratív munkák végzése közben vizuálisan is közel kerültek intézményeink.
A délelőtt további részében meglepetés előadóként Pál Feri atya történetekbe szőve vetett fel olyan kérdéseket, amikkel vezetői-, emberi létünk-, munkavégzésünk értelmét, célját vizsgálhattuk. Jó volt kicsit hátralépve, a hétköznapi problémáktól távolságot tartva elgondolkozni azon, kik vagyunk, jó helyen vagyunk-e, mi az életünk valódi értelme és célja. A kérdésfelvetések és az életből vett történetek segítettek újra felfedezni olyan fundamentumokat, melyeken biztosan állhatunk és erőt meríthetünk a nehézségek idején.
Ebéd után Pálfay Gellért igazgató úr a Szociális Munka Napja alkalmából okleveleket nyújtott át az intézmények vezetőinek, személyesen méltatva érdemeiket, megköszönve és elismerve a Szamaritánus Szolgálatnál lelkiismeretesen, különös helytállással és odaadással, magas szakmai színvonalon végzett munkájukat. Egyenként köszöntötte a fenntartó központban dolgozó közvetlen munkatársait, majd az intézményvezetők munkáját segítő vezetőkre is kitért.
A Hála Napja méltó lezárása volt az elmúlt évnek. Megerősítő volt számunkra, hogy Marton Zsolt püspök személyesen számít munkavégzésünkre, fontos számára az intézményeinkben végzett munka, a szeretetszolgálat intézményes megvalósulásaként tekint ránk és bíztat a további odaadó tevékenységre. Öröm volt megtapasztalni a vezetők körében is a szeretet megnyilvánulásait. Meggyőződésünk, hogy intézményvezetőink személye, elkötelezettségük és személyes életpéldájuk a leginkább meghatározó az általuk vezetett intézmények és összességében a Szamaritánus Szolgálat lelkiségében.
Hisszük, hogy az elmúlt három hónapon átívelő vezetői lelki programsorozat hozzájárult a minőségi és lelkileg is megalapozott munkavégzéshez, valljuk, hogy személyes növekedésünk szerves része az egyházmegye törekvésének: Együtt építjük!
Fotó és szöveg: Szamaritánus Szolgálat
Az óvodapedagógus, valamint a csecsemő- és kisgyermeknevelő BA-szakon is rekordot döntött a leendő elsőévesek száma.
Nagy sikerrel mutatták be az „internet szentjeként” ismert Szent Carlo Acutis Eucharisztikus csodákról szóló kiállítását Zagyvaszántón, Héhalomban és Heréden június végén és júliusban. A három hétig tartó rendezvénysorozat szentmisékkel, vetítésekkel és interaktív hittanfoglalkozásokkal hozta közelebb az Eucharisztia misztériumát a hívekhez, különös figyelmet fordítva a fiatalok megszólítására a fiatalon elhunyt szent élettörténetén keresztül. Szűcs Márta plébániai intéző beküldött írását olvashatják.
Idén júliusban, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából rendeztek hittantábort Érsekvadkerten, ahol a gyerekek Máthé György atya vezetésével és a Váci Egyházmegye támogatásával nemcsak lélekben, de közösségben is hatalmasat léptek előre. A tartalmas mindennapok során a résztvevők a Naphimnusztól a remetebarlangokig fedezték fel a teremtett világ csodáit, a tábor végén pedig egyértelmű választ adtak arra, miért éri meg ide járni: „Jézust jobban megismerjük, és a barátainkkal együtt lehetünk.” Az Érsekvadkerti Harangokban megjelent írást szerkesztve közöljük.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.2026. július 24. péntek
Kincső és Kinga
Miután Jézus megmagyarázta tanítványainak, hogy miért mond példabeszédeket, így folytatta: „Értsétek meg hát a magvetőről szóló példabeszédet! Akik hallgatják a mennyek országáról szóló tanítást,...
Összes program »