CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A „Spes non confundit”, a Szentatya szentévi bullája most már az interneten is olvasható. A Spes non confundit (A remény nem csal meg) kezdetű bullával Ferenc pápa meghirdette a 2025-ös szentévet, amely idén december 24-én a vatikáni bazilika szentkapujának megnyitásával vette kezdetét.
A 25 pontból álló bulla, amelyet május 9-én Ferenc pápa az öt kontinens egyháza képviselőinek nyújtott át, és amely kéréseket, javaslatokat, felhívásokat tartalmaz a börtönökben fogva tartottak, betegek, idősek, szegények, fiatalok érdekében, valamint bejelenti az újdonságokat, amelyeket a „Remény zarándokai” mottójú idei szentév hoz majd. A pápa a dokumentumban a szegény országok adósságainak eltörlését kéri, felszólal a születések számának növelése érdekében, a migránsok befogadásáért, valamint a teremtett világ tiszteletben tartásáért. Egy alap létrehozását sürgeti az éhezés felszámolására a fegyverkezésre szánt pénzekből, valamint diplomáciai erőfeszítést a tartós béke megteremtéséért.
„Mindenki remél. Minden ember szívében ott él a remény mint jóra irányuló vágy és várakozás, bár nem tudjuk, mit hoz a holnap. A jövő kiszámíthatatlansága azonban olykor ellentétes érzelmek ébreszt: a bizalomtól a félelemig, a derűtől a csüggedésig, a bizonyosságtól a kétkedésig. Gyakran találkozunk letört emberekkel, akik kétkedve és borúlátóan tekintenek a jövőbe, mintha semmi sem tudná boldoggá tenni őket. Legyen a jubileum a remény felélesztésének alkalma mindenki számára! Isten igéje segít, hogy okot találjunk rá. Az vezessen bennünket, amit Pál apostol épp a római keresztényeknek ír!” – olvashatjuk a bullában.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia honlapján vízkeresztkor jelent meg a pápai bulla.
Fotó: Vatican Media
| 20240509_Ferenc_papa_Spes_non_confundit.pdf |
A PDF dokumentumok megjelenítéséhez töltse le az ingyenes Adobe Readert az Adobe honlapjáról!
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.
Dona nobis pacem – Adj nekünk békét! címmel első ízben rendezett nemzetközi kórustalálkozót a Pueri Cantores Magyar Szövetség, közösen a Gödöllői Premontrei Apátsággal. A 14 magyar és 3 külföldi énekkar számára a július 10. és 13. között Gödöllőn zajló esemény nem csupán a közös éneklést, de közös imádságot is jelentett: a pénteki vesperást mintegy 400 diák énekelte az apátság templomában. A Pueri Cantores Magyar Szövetség beszámolóját közöljük.2026. július 22. szerda
Magdolna
Egy alkalommal Jézus éppen a népsokaságot tanította. Eközben anyja és rokonai odaérkeztek, és kint várakoztak rá, mert beszélni akartak vele. Valaki szólt is Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint várnak, és beszélni...
Összes program »