CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
2024. őszén második alkalommal hirdette meg a Váci Egyházmegye plébániai intézőképzését, amelynek keretében a résztvevőket a plébániák adminisztratív és gondnoki feladatainak ellátására készítik fel. A képzés részét alkotja egy evangelizációs hétvégi program is, amelyet immár második éve a Szent András Evangelizációs Iskola tartott és amely az „Új élet Krisztusban” c. kurzusukra épült. A programon, amelynek a máriabesnyői Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Ház adott otthont, az Élő Víz iskolaközösség szolgált.A Szent András Evangelizációs Iskola azért dolgozik több mint 30 éve, hogy kérügmatikus evangelizátorokat képezzen a katolikus egyház új evangelizációja számára. Meggyőződésük, hogy mindenki képes az Örömhírt átadni és tanúságot tenni arról, a Jézussal való találkozás, hogyan alakította át az életét. Erre a tanúságtételre ma mindenhol szükség van. A Váci Egyházmegye plébániai intézőképzésének tagjai az „Új élet Krisztusban” kurzus során újra közelebb kerülhettek Istenhez az előadásokon, imákon, énekeken, gyakorlatokon és közös megtapasztalásokon keresztül egy testvéri közösségben.
A kurzus koordinátorai így számoltak be a hétvégéről honlapjukon:
Igazán nyitott szívű résztvevők voltak együtt ezen a hétvégén, hogy az élő Isten tanúivá váljanak. Valódi találkozás volt ez az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel.
Szent XXIII. János Pál pápa a plébániára, mint a falu kútjára tekintett (CL 27). A plébánia az a fizikai és a lelki tér, ahol a meghívottak krisztusi kisközösségekben, szolgáló és szeretetközösségben a helyi egyház vonzó alapsejtjei. A zsinati közösségi egyház megújulási modelljének megismerése és az új evangelizációnak a Lélek általi életre hívása segítette a résztvevőket, hogy ők is ennek a folyamatnak a részesei legyenek.
A résztvevők tanúságtételeiből:
„A kurzus megmutatta Isten szeretetét, jóságát, és hogy valóban szüksége van rám. Amint átadtam életem Jézusnak, nagy öröm, boldogság és nyugalom töltötte el a szívemet, lelkemet, egész lényemet.”
„Ez a kurzus elmélyítette az előtte megtapasztalt hitemet. Rávilágított arra, hogy mennyi mindent kaphatok az Úr Jézustól, ha jobban figyelek rá.”
„Isten szeretetét éreztem meg mindenkiben. Az elfogadást, a meghallgatást, az őszintén ölelő karokat, az örömöt, a könnyeket, a tapasztalatokat, amiket közösen éltünk át.”
„Sikerült Jézust beengednem az életembe ismét, és elmélyíteni, tudatosítani az ő szeretetét irántam.”
„Apát kaptam, testvéreket és erőt, új hitet.”
„Isten feltétel nélküli, ingyenes, túlcsorduló szeretetével lettem eltöltve. Voltak fájó megérintettségek, de mintha egy magas hegyre az Úr szeretetébe vittek volna. Óriási élmény, kegyelem és nagy szeretet volt.”
„Megrendítő volt szembenézni kicsinységemmel. Belső lelki vívódásban voltam, mintha egy pusztában állnék. A Szentlélek hívása katartikus élmény volt: mintha a szívem lelkem tartotta volna közben az Ő ereje. Hitbeli megalapozást kaptam, és megvan már az út körvonala amelyen a pusztából elindulok!”
***
A plébániai intézőképzés 2023. őszén indult először a Váci Egyházmegyében. Célja, hogy olyan munkatársakat képezzen, akik segítséget tudnak nyújtani a plébániák adminisztratív és gondnoki feladatainak ellátásában oly módon, hogy a közösség szerves tagjaivá is válnak egyben. A résztvevők a képzés során megismerkedhetnek a plébánia működésével, az irodai adminisztráció folyamataival, a pénzkezelés, pályázatfigyelés és elszámolás kérdéseivel, az építészeti, üzemeltetési és karbantartási, valamint a liturgiához kapcsolódó feladatkörökkel. A képzés során elsajátíthatják a cselekvő problémamegoldás képességét is, de a szervezők figyelmet fordítanak arra is, hogy elmélyítsék a résztvevők lelki életét. A 2024-25-ös évfolyam a tervek szerint május végén küldetési misével zárul majd, ahol a végzésről szóló tanúsítványokat is átveszik a résztvevők.
Nyitókép és kurzus beszámoló forrása: https://szentandras.ujevangelizacio.hu/
Az Ármós-házaspár legkisebb lánya, Rita Down-szindrómával született 14 évvel ezelőtt. Rita másképp kötődik a szüleihez mint egy átlagos gyerek, tele van szeretettel, magas az érzelmi intelligenciája. Szeret biciklizni, joghurtot enni, szereti a társaságot. Nagyon sok mindenre képes egyedül, saját tempójának megfelelően fejlődik. Szülei arra törekszenek, hogy minden képességet kihozzanak belőle, ami benne van. Segítik, támogatják, számára megfelelő módon készülnek gondoskodni gyermekük jövőjéről is. Reményteli beszélgetés egy háromgyerekes házaspárral.
Október 10-én tartotta Kárpát-medencei zarándoklatát a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ). A Magyarok Nagyasszonya ünnepéhez kapcsolódó hagyományos találkozón az ország számos pontjáról érkeztek a KÉSZ-csoportok és határon túli magyar közösségek tagjai a váci Nagyboldogasszony-székesegyházba, ahol Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét. A Magyar Kurír honlapján megjelent írást osztjuk tovább.
Hogyan lehet újrakezdeni egy pusztulás után? Mi tart meg bennünket, amikor nehéz idők jönnek? És hogyan lehet úgy továbbadni a hitet, hogy közben egy közösség is megmaradjon? Szeptember 17-én ezekkel a kérdésekkel indultunk el egy különleges időutazásra a Váci Egyházmegye ezeréves történetében. A Váci Egyházmegyei Könyvtár millenniumi emlékkonferenciájának a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpont adott otthont. Az 1000 év Isten tenyerén – Törések és megújulások a Váci Egyházmegye történetében című konferencia fővédnöke Marton Zsolt megyéspüspök volt. Varga-Kohári Mária, a Váci Egyházmegyei Könyvtár vezetőjének írása.2026. október 15. csütörtök
Teréz
Jézus egy lakomán így korholta a farizeusokat: „Jaj nektek, akik síremléket építetek azoknak a prófétáknak, akiket a ti atyáitok megöltek! Ezzel is csak azt igazoljátok, hogy helyeslitek atyáitok cselekedeteit, és egyetértetek...
Összes program »