CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Február 15-én, szombaton több mint 50 diakónus és diakónusjelölt találkozott Máriabesnyőn közös formálódás és közösségépítés céljából. A hivatások száma gyorsan növekszik egyházmegyénkben; idén májusban tíz fő szentelésére kerül majd sor, akiknek jelölése a rekollekció keretében zajlott le.Már február 13-án, csütörtök este kezdetét vette a diakónusok találkozója, melybe a szombati napon kapcsolódtak be a májusban felszentelendő jelöltek, illetve a diakónusok feleségei. „A diakónusi közösség egyre nagyobb, gazdagabb és színesebb, és fontosnak tartjuk, hogy jobban megismerjék egymást az egy hivatáshoz tartozók, ezért szerveztünk háromnapos találkozót” – mesélte Laczkó Mihály atya, diakónusi referens. A találkozók során fontos hangsúlyt kap a liturgia közös ünneplése, így a diakónusok együtt vesznek részt imaórán, szentségimádáson, szentmisén, továbbá lelki megosztást is tartanak. A három nap alatt több előadást hallhattak; Kovács Lajos atya pénteken arról beszélt a jelenlévőknek, milyen ismérvei vannak egy plébániai közösségnek, és hogyan tudja egy diakónus elősegíteni a közösség épülését, együttműködve a plébánossal, valamint a világi munkatársakkal. A találkozó résztvevői kiscsoportokba osztva dolgoztak együtt, és arról is beszélgettek, hivatásuk szempontjából hogyan képzelik el a jövőt, mi vár rájuk ebben az évben.
Tavaly májusban a diakónusi referens összehívott egy találkozót, mely során papok és diakónusok arról gondolkodtak, hogyan tudnának hatékonyabban együttműködni, illetve melyek a hivatások közötti hasonlóságok és különbségek. Megértették, hogy az egyházmegyén belül nagy eltérések lehetnek, így Laczkó Mihály atya Vitéz András fejlesztővel, szupervizorral az öt régiót körbejárta, hogy lássák, milyen különböző élethelyzetben vannak a diakónusok, és milyen kihívások, lehetőségek állnak előttük. A benyomásokból összefoglaló is készült, melyet a most februári találkozó során ismertettek a jelenlévőkkel. „A látogatások által egyértelműen kirajzolódott, hogy mennyire nem homogén az egyházmegyénk, és fontosnak tartottuk, hogy ezzel a diakónusok is szembesüljenek. A nógrádi régióban például nehéz egy diakónusnak papot találni, hogy szentmisét mutasson be. A periférián, aprófalvakban szolgálók könnyebben érzik magukat magányosnak, így oda kell rájuk figyelni. Ezzel szemben az agglomerációs településeken nem érzékelhető a paphiány, ugyanakkor sokkal több hívőről kell gondoskodni. Mindezeken felül még ott vannak az egyéni családi helyzetek, ezért fontos, hogy a diakónusok feleségeivel is kapcsolatban legyünk.”
A szombati napra a diakónusjelöltek is csatlakoztak, akiket idén májusban fognak szentelni. „Velük is beszélgettünk arról, mit érzékelnek az egyházmegyében, a hivatásuk során mit szeretnének tenni, mit kívánnak elkerülni. Jó hangulatban telt a közös gondolkodás.” A találkozót ünnepi szentmisével zárták, mely során az idén májusban szentelendő jelöltek admissziójára, azaz közösség előtti bemutatására került sor.
Laczkó Mihály atya elmondta; hazánkat tekintve a legerősebb diakónusközösség a Váci Egyházmegyében található. Ez annak is köszönhető, hogy hosszú évek óta igyekeznek hátteret és támogatást biztosítani a hivatásban lévőknek, például azzal, hogy továbbképzést, közös formálódást szerveznek nekik, de rekreációra is lehetőségük nyílik Mátraverebély-Szentkúton. Mihály atya nyaranta két diakónussal együtt végiglátogatja a többi diakónust, így erősödik a személyes kapcsolat. Mindezeken felül idén már harmadik alkalommal szerveznek lelki feltöltődést a diakónusfeleségeknek, hiszen számukra is fontos a találkozás, a közös imádság, együttlét. További segítség a szolgálattevőknek, hogy különböző hivatalokat alakítottak ki számukra (lehet valaki plébániai, plébánia-szervező vagy plébánia szolgálati diakónus), a rendezett jogviszony által pedig a feladataik is jobban körülhatároltak. „A diakónusoknak komoly hátteret biztosít az egyházmegye, legyen szó akár fizikális, pénzbeli vagy lelki támogatásról.” A hivatások száma gyorsan nő; két évvel ezelőtt öt, idén pedig tíz fő szentelésére kerül sor. „Két év leforgása alatt tehát 15 új diakónus lép be a rendszerbe” – mondta Mihály atya –, „ami az öröm mellett megbízatást is ad nekem referensként, hogy végiggondoljam, hogyan tudok még személyesebb kapcsolatot kiépíteni a diakónusokkal, és odafigyelni rájuk.”
***
A diakonátus az egyházi rend szentségének első fokozata; a másik kettő az áldozópapság és a püspökség. Átmenetet képezhet a papság felé (átmeneti diakónus), illetve megmaradhat szolgálatnak az egyház liturgikus, lelkipásztori életében, karitatív műveiben (állandó diakónus). Az állandó diakonátusra nőtlen és nős megkeresztelt férfiakat egyaránt fel lehet szentelni. Molnár Ferenc állandó diakónussal készült interjúnkban még többet megtudhatnak a hivatás lényegéről.
A Váci Egyházmegye különös gonddal és figyelemmel végzi a diakónusok képzését és kísérését. A különböző hivatalokat azért hozta létre Marton Zsolt püspök, hogy a diakónusok feladatköre egyértelmű legyen mind a plébánosok, mind maguk a diakónusok számára. Más- és más feladatok és kötelezettségek várhatók a különböző diakónusi hivatalban lévőktől.
Plébánia-szervező diakónus: A plébániaszervező diakónus olyan szolgálatra felszentelt személy, aki családi életállapotából fakadó kötelességei mellett végzi a diakónusi szolgálatot. Az adott, rá bízott plébánián a moderátor pap felügyeletével a lelki-és közösségi élet szervezője és az anyagi javak kezelője.
Plébániai diakónus: A plébániai diakónus olyan szolgálatra felszentelt személy, aki saját családi életállapotából fakadó kötelességei mellett a plébániát / missziós plébánia egységet irányító plébános vezetésével végzi a diakónusi szolgálatot. A missziós plébánia egységhez több plébánia/egyházközség tartozik, melynek lelkipásztori ellátásában a plébániai diakónus a missziós plébánia egység papjának munkatársa és segítője. Főállásban segíti a plébánost lelkipásztori munkájában.
Plébánia szolgálati diakónus: A plébánia szolgálati diakónus olyan szolgálatra felszentelt személy, aki családi életállapotából fakadó kötelességei és saját munkahelyéből adódó elfoglaltságain túl a plébánosával évente megújítandó megállapodásban, azon a plébánián, ahol a lakhelye van vagy amelyre püspöke kinevezi, óraszámot és konkrét feladatokat megnevezve önkéntes (egyes esetekben megbízási szerződés alapján dotált) szolgálatot vállal. Szabadidejéből ad, hogy szolgáljon az Egyházban.
Az idei váci egyházmegyei turisztikai szezon nyitó eseménye volt a váci Nagyboldogasszony-székesegyház toronykilátójában létrejött „Az ég Veled!” című állandó kiállítás megnyitó ünnepsége. A kiállítás a kupola építészeti struktúráját, festészeti bravúrját és a freskókon ábrázolt alakokhoz kapcsolódó érdekességeket dolgozza fel különböző módokon, egyben elhelyezve a váci kupolát a világ jelentős kupolái között.
A Váci Egyházmegyei Családközpont pályázatot hirdet alsó, felső tagozatos és középiskolás diákok számára „Híd a generációk között” címmel. A pályázat célja, hogy a fiatalok műveiken keresztül bemutassák, hogyan látják a generációk közötti kapcsolatot, az idősek és fiatalok közötti kötelékeket, tanulságokat, közös élményeket vagy a múlt és a jelen találkozását.
Az alkoholizmus kialakulása általában egy hosszú, 10-15 éves folyamat eredménye. Hátterében mindig a „nem vagyok szerethető” érzés vagy valamilyen lelki trauma áll, amit az érintettek az alkohollal próbálnak meg ellensúlyozni. Gondolkodásmódjuk megváltozik, azt hiszik, megoldható, kézben tartható, irányítható problémával állnak szemben. Előbb vagy utóbb azonban mindenki életében elérkezik a mélypont, amikor már nincs tovább. A Katolikus Szeretetszolgálat Alkoholistamentő Szolgálata 40 éve foglalkozik alkoholbetegekkel és hozzátartozóikkal, lelki támogatást nyújt az alkohol rabságából történő szabaduláshoz. Sikerük kulcsa, hogy szeretik, elfogadják, befogadják, megértik, támogatják egymást. Fazekas György atyával, a Katolikus Szeretetszolgálat Alkoholistamentő Szolgálatának lelkivezetőjével, aki maga is érintettből lett pap és segítő, Király Eszter beszélgetett.
Március első szombatján, 7-én a nagyböjti bűnbánati időszakban ismét térdepelve imádkozó férfiak töltötték meg a márianosztrai Magyarok Nagyasszonya-bazilika előtti teret. Először rendezték meg a kegyhelyen a Szent József-zarándoklatot: Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspökkel együtt kérték a Szűzanya oltalmát, majd a kálvárián haladtak végig, és szentmisével ért véget az imaalkalom. A Magyar Kuríron megjelent írást olvashatják.2026. március 16. hétfő
Henrietta
Abban az időben Jézus útközben látott egy vakon született embert. A földre köpött, sarat csinált a nyállal, a sarat a vak szemeire kente, és így szólt hozzá: „Menj, mosakodj meg a Siloe tavában.” Siloe annyit jelent, mint...
Összes program »