A szentév során a Vatikán különböző társadalmi csoportok számára szervez jubileumi találkozót, Ön nemrég a Művészek és kultúra világának jubileumán vett részt. Mi volt a találkozó célja?

A szentévi jubileumi találkozók elsősorban a Szent Péter apostollal való találkozást célozzák meg. Rómában van az ún. szent kapu, és a találkozók fontos része az ezen való áthaladás a konferenciák és egyéb programok mellett. A mostani találkozásra a Szentatya azokat hívta, akik a kultúra területén valamilyen feladatot látnak el – a programot a Kultúra és Nevelés Dikasztériuma szervezte. Felfigyelhetünk arra, hogy a Dikasztérium nevében első helyen a kultúra szerepel, és csak második helyen a nevelés. Bár egyenrangú a két terület, a kultúrának van egy tágabb értelmezése, hiszen beletartozik minden olyan emberi cselekvés, amely humánussá teszi az emberi közösséget, valamint az emberi személyt, és azok kiteljesedéséhez járul hozzá.

A találkozó a Vatikáni Múzeumban kezdődött, amely a világ egyik legnagyobb, legjelentősebb múzeuma. Itt bemutatkoztak a különböző országok kulturális centrumainak képviselői. A program a szent kapun való áthaladással folytatódott. A kapu jelképe Jézus Krisztusnak, aki a közvetítő az Atya és köztünk, és Ő általa nyerhetünk üdvösséget. A kapun való áthaladás azt szimbolizálja, hogy Krisztushoz tartozunk. Vasárnap szentmisével kezdtük a napot, melyet a Szentatya mutatott volna be, de betegsége miatt a Kultúra és Nevelés Dikasztériumának prefektusa, José Tolentino de Mendonça bíboros mutatott be. A homíliában a kultúra alapvető aspektusairól esett szó, így például arról, hogy a művészet megmutatja a szépséget, mert hiszen akármelyik művészeti ágat nézi az ember, mindegyikben van egy általános jelenség, amit esztétikumnak nevezünk. Egy egyetemes emberi dologról van szó, amely minden kultúrában jelen van, így a szépség összeköti az egyik kultúrát a másikkal – a szépség által tehát mindenkihez szólhatunk.

Másnap a Dikasztérium épületében a jubileumi találkozó minden meghívott résztvevője bemutatkozott, és beszámolt arról, hogy a saját területén hogyan igyekszik előmozdítani a kultúrák egymással való találkozását, valamint a keresztény tanítást bevinni a kultúrába. Szó volt arról is, hogy a kultúra hogyan képes kifejezni hitünk igazságait. A világ minden tájáról voltak résztvevők, körülbelül ötven fő. Több országban hoztak létre katolikus kulturális centrumokat, melyek összefogják az adott ország egyházi könyvtárait, múzeumait, levéltárait. Hazánkban ezt a feladatot az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ látja el; ez az intézmény képviseli gyakorlatilag azt a küldetést, amit a Kultúra és Nevelés Dikasztériuma meghatározott.

Mennyiben volt más a szentév alatt Rómába látogatni, mint más alkalmakkor?

A zarándokok magas száma miatt jóval több ember van Rómában, és ez jelentősen befolyásolja a város életét. A szentévre különböző jubileumi kiadványokkal készültek, melyek bemutatják a jubileum történetét, szimbólumrendszerét, illetve az ahhoz kapcsolódó művészi emlékeket, levéltári dokumentumokat. Jubileumi érem is készült, melyen a szent kapu látható. A szentév kegyelmi hatásait leginkább talán a gyóntatószékben ülő papok tudják lemérni, hiszen a megtérés fontos része a jubileumi búcsú elnyerésének.

Milyen feladatot végez a Kultúra és Nevelés Dikasztériuma?

A II. Vatikáni Zsinat Gaudium et spes kezdetű dokumentuma a kultúráról is beszél, és alapvető kiindulása, hogy a mai világban a kultúrák a technikai eszközök révén találkoznak egymással, hatnak egymásra, így azok nem egymástól elszigetelt módon léteznek. A kultúra a múltat a jelennel kapcsolja össze, ami a kereszténység szempontjából különösen is fontos, hiszen 2000 éves hagyományunkból gazdagon meríthetünk, és azt is megérthetjük, hogy az elmúlt két évezred alatt hogyan értelmezték a hívők Jézus tanítását.

Az Anyaszentegyház őrzi a keresztény kultúra emlékeit, ugyanakkor az inkulturációs folyamatot is elindította, melynek lényege, hogy a keresztény tanítást egy-egy kulturális csoport gondolkodása alapján igyekszik megfogalmazni, hogy az termékenyítőleg hathasson az adott kultúrára. A Kultúra Pápai Tanácsa az inkulturációt fontos célként jelölte ki. A nevelés területe szorosan kapcsolódik a kultúrához – és a mostani konferencián is jelentős kérdés volt, hogyan lehet értelmezni, megfoghatóvá tenni egy több százéves alkotást a fiatal generáció számára. A Vatikáni Múzeumban tartott konferencián a résztvevők elfogadtak egy hét pontból álló nyilatkozatot, mely a kultúra átadásának fontosságát és annak módjait taglalja.

A Dikasztérium épületében megtartott tapasztalatcserénél milyen hasznos gondolatok hangzottak el?

Ennél a résznél katolikus kulturális centrumok képviselői is bemutatkoztak. Érdekes volt hallani arról tapasztalatokat, hogy a modern technika eszközeit hogyan tudja segítségül hívni az Anyaszentegyház az evangelizációhoz a fiatalság körében. Arról is szó esett, hogy a kultúra nem csak összeköt, hanem szét is választ, még akár családon belül is, hiszen más az idősebb és más a fiatalabb korosztály kultúrája – ezekből a különbségekből pedig adódhatnak problémák, amelyeket fel kell oldani.

„A művészet nem luxus, hanem szükséglet, mely a fájdalmat reménnyé változtatja” – üzente többek között Ferenc pápa vasárnapi homíliájában. Ön hogyan értelmezi az idézett gondolatot?

A művészet azáltal képes hatni, hogy valamit kifejez abból a világból, amelyben élünk. A világnak kétségkívül része a szenvedés is, és amennyiben egy művészi alkotás az esztétikumon keresztül fel tud csillantani valamit, ami túlmutat a fájdalmon, akkor képes átalakítani az illető belső világát, mert eltávolítja a nehézségtől, és az esztétikum által örömet, vagy az „együtt szenvedés” dimenzióját hozza be. A kultúra valóban nem luxus. Azonban költséges, mert a kulturális terméket létre kell hozni. A művészet azt a célt szolgálja, hogy az emberi értelmet, a bennünk lévő értékeket, érzésvilágot kifejezze, és ezáltal megpróbáljuk a világban lévő törvényeket dekódolni, így kultúra nélkül lehetetlen élni.

Mi volt a találkozó legfontosabb üzenete az Ön számára?

Ami leginkább elgondolkodtatott, hogy egy-egy kulturális emlék – gondolok itt a múzeumokban őrzött tárgyakra – nemcsak az illető művész ügyességéről beszél, hanem a keresztény lelkiségről is. A lelki tartalmak művészeti alkotásokon keresztül történő közvetítése a kereszténység legbelső világát érinti. Krisztus üzenetét természetesen át lehet adni szavakon és találkozásokon keresztül is, de egy-egy művészeti alkotásban megjelenik annak a művésznek a személyisége és személyes hite, aki azt létrehozta, így egy-egy alkotás tulajdonképpen tanúságtétel is.

Matusek-Fekete Ágnes