
» HÍREINK »
Ceglédbercelen mindhárom találkozás az aktuális tanítás meghallgatásával kezdődött, amit a közösség egy tagjának tanúságtétele követett. A kiscsoportos beszélgetések során személyes élmények és a közösségi élet kihívásai egyaránt felmerültek. Az „Élő kövek” alkalmak bensőséges légkörét a közösség fiataljai által vezetett zenés dicsőítés erősítette. Az eddigi alkalmak segítették a közösséget abban, hogy megtapasztalják a közösségben megélt hit erejét. Sasvári Balázs jubileumi küldött így fogalmaz: „Az „élő kő” számomra azt jelenti, hogy a hit nem csupán egy elméleti vagy hagyományokon alapuló dolog, hanem valóságosan formálja az életemet és a közösségemet. Egy élő kő nem önmagában áll, hanem más kövekkel együtt épít – egy házat, egy templomot, egy közösséget. Ez arra hív, hogy aktívan jelen legyek az egyházban és a közösségemben, ne csupán szemlélőként, hanem olyan emberként, aki hozzájárul annak növekedéséhez: úgy gondolom, erre remek alkalmat nyújtanak a katekézis alkalmak.”
A kosdi Árpád-házi Szent Erzsébet egyházközségben a harmadik alkalom Dr. Farkas László atya tanításával kezdődött. A zenei szolgálatot a LIM ének-és zenekar biztosította, ez még szebbé tette az együttlétet. Ezen alkalommal került kihelyezésre az egyházközségi címer pályázatának nyertes alkotása is.
A vecsési Irgalmas Jézus plébánián a találkozás szentségimádással kezdődött, kérve Jézust, hogy Ő maradjon a középpontban, rajta keresztül tekinthessenek magukra, az ő lelki békéjével szemléljék egymást. Halk énekek segítettek az imádságban való elmélyülést. Az előadást egy őszinte beszélgetés követte a közösség életét és jövőjét illetően. Annak ellenére, hogy nem mindenki ugyanabban gondolkodik, a nyílt kommunikáció igen biztató irányok felé mutat. Az egész alkalom során az egyszerűségre törekedtek, hogy minél tisztábban láthassanak és gondolkodhassanak a közösségükről az ajánlott kérdések mentén.
Gyálon minden alkalommal nagy hatással volt a hívekre az elhangzott tanúságtétel. A kiscsoportos beszélgetések során őszintén tudták megosztani egymással gondolataikat, majd a találkozásokat hálatelt szívvel és imádsággal zárták egymásért és a közöség épüléséért.
Monoron a harmadik találkozás meghirdetésekor kérték a résztvevőket, hogy vigyenek magukkal egy követ és írjanak rá egy Eucharisztiához kapcsolódó igehelyet. Ezeket az oltárhoz vezető úton helyezték el. Minden kő különböző, mint ahogyan minden ember egyedi. Így alkotunk egymással közösséget, amit az Eucharisztia kapcsol eggyé. A begyűjtött kövek hátoldalára betűnként a következő szentírási részletet írták fel: " Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van." /Jn 6,54/ Ez az út vezet Isten dicsőségébe, az örök életbe.
A fóti Gondviselés Óvodában, és a nagymarosi plébánián is már három alkalmat tartottak az idei évben.
Vácon, a Barátok templomának közösségében már két alkalom volt hagyományosan a gyerekmise után. Amíg a felnőttek az előadásokat nézték meg, addig a gyerekeknek foglalkozást szerveztek. A találkozások jó hangulatú ebéddel zárultak.
A szolnoki Jézus Szíve plébánián minden alkalom közös Szentlélek-hívó énekkel kezdődött. A kiscsoportos feldolgozás során az alábbi témák merültek fel: kiemelten fontos egy közösséghez tartozni, és ahhoz, hogy megmaradjon az egység a közösségben, különböző erények szükségesek. Átbeszélték azt is, hogy ki-ki mit tesz a közösségért, az egység „gyümölcseiért”. Az alkalom szentségimádással, majd szentmisével zárult.
Gödöllőn azért volt különleges a második találkozás, mert a téma előadója, Finta Zsolt diakónus a plébánián szolgál. Így az előadást nem videóról nézték meg, hanem őt hallgatták meg személyesen.
Nagyvarsányban és Kiskunlacházán is két alkalommal találkoztak a hívek.
Salgótarjánban a jubileumi felkészülés második évét a közösségben való tudatosabb részvétellel kezdték. Az elmélkedések mentén az egység építésében lehetőséget teremtettek a már meglevő, évtizedek óta működő kisközösségeknek és az újonnan indított Alpha kurzusnak is. Az „Élő kövek” sorozat jó alkalom arra, hogy a kisközösségek és a különböző szolgálatot teljesítő csoportok tagjai, generációi találkozzanak, és jobban megismerjék egymást. Találkozások öröme töltötte be a felújított plébánia közösségi terét. Családias légkörben nézték meg Marton Zsolt püspök atya elmélkedését, majd Kis Boglárka jubileumi küldött tanúságtételét hallgatták meg a keresztény közösség fontosságáról, a nehéz helyzetekben megnyilvánuló megtartó erejéről. A dicsőítés és a gyógyulás örömteljes megosztása mindannyiuk szívét megdobogtatta. A program kötetlen beszélgetéssel és agapéval zárult.
A vasadi, dömsödi és a Börzsönyalja Egyházközségek hívei is megtartották első találkozásukat.
2025. április 21. hétfő
Konrád
Az asszonyok gyorsan elsiettek a sírtól. Remegve, de nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak. És íme, egyszerre Jézus jött velük szemben, és megszólította őket: „Üdv nektek!” Ők pedig...