Az idei nagyböjtnek különös hangsúlyt ad a szentév, amelynek során a híveket bűnbánatra hívja meg az Egyház. A 2025-ös szentévet Ferenc pápa a reménynek szentelte és a "remény zarándokainak" nevezi a hívő embert. Nagyböjti üzenetében arról beszél, mit jelent együtt haladni a reményben és felfedezni a megtérésre szóló meghívásokat, melyeket Isten irgalma – egyénileg és közösségileg - felkínál.

Dr. Varga Lajos szentbeszédében a bűnt és az erényt állította szembe egymással, amelyekre nagyböjtben figyelünk, majd azokra az eszközökre emlékeztette a híveket, amelyek segítenek jól megélni a böjti időt és lelkileg megújulni.

Akik felületesen szemlélik a kereszténységet, akár az egyházon belül, akár azon kívül, azok sokszor úgy látják, hogy a kereszténység az aszkézis, a fájdalom és a szenvedés vallása, mivel a keresztény hitvallás középpontjában Jézus Krisztus áll, akit keresztre feszítettek. De valójában miért kell bűnbánatot tartani? – tette fel a kérdést a püspök. "Azért foglalkozunk a bűnnel, mert szeretnénk, ha a jó uralkodna bennünk. A szenvedés elfogadása által szeretnénk eljutni az Isten által megígért örök boldogságra. Nagypénteken is azért emlékezünk meg Krisztus szenvedéséről, hogy annál nagyobb örömünk legyen húsvét vigíliáján, amikor Jézus föltámadásának örvendezünk."

Az imádság mindig Istenre irányítja figyelmünket, különösen fontos ezzel élni a nagyböjtben. Ehhez kapcsolódik, mint kegyelmi eszköz a szentgyónás, szentáldozás és az Isten dicsőségére hozott áldozat is. "Nagyböjtben a legjobb önmegtagadás, amikor mások javára mondunk le valamiről, a szeretet jegyében. – tette hozzá a püspök. Az önmegtagadása egyébként saját magunk számára is fontos. Az anyagi javakról való lemondás kiemeli az örökkévaló javak elsőbbségét és megtérésre vezethet bennünket."

A szentbeszédet követően került sor a hamvazkodásra. Ennek során az előző évi virágvasárnapi szentelt barka hamvait megáldják, majd keresztet rajzolnak a hívők homlokára és a pap a következőket mondja: „Tartsatok bűnbánatot és higgyetek az evangéliumban!”. A hamu ebben az esetben a bűnbánat és a mulandóság szimbóluma.

A hamvazkodást követően a szentmise az áldozati liturgiával folytatódott.

A szentmisén a Váci Székesegyházi Szent Cecília kórus végezte a zenei szolgálatot Varga László karnagy vezetésével.

***

A negyvennapos böjt a IV. századra vált általánossá a keresztény világban. A vasárnapot az Egyház nem tekinti böjti napnak, mivel ezen a napon az Úr feltámadását ünnepeljük, így a VII. század óta szerdai nappal kezdődik a nagyböjt és így tart hamvazószerdától húsvétvasárnapig. Így tesznek ki a böjti napok összesen negyvenet.

A XI. századig olyannyira szigorú volt, hogy késő délutánig semmit sem ettek; húst, tejterméket és tojást pedig a böjti napokon egyáltalán nem fogyasztottak. A hús fogyasztása az ókori - középkori ember számára sokszor ritka, ünnepi alkalomnak számított, vagyis az erről való lemondás az adott kultúrában valóban a bánat és az önmegtagadás alkalmas kifejezőeszközének bizonyult.

Napjainkra az Egyház enyhített a böjti szabályokon, de hamvazószerdára és nagypéntekre szigorú böjtöt ír elő: a 18 és 60 év közötti hívek lehetőleg csak egyszer étkezzenek és még kétszer vehetnek magukhoz élelmet. E két napon és a nagyböjt többi péntekén az Egyház arra kéri 14 évesnél idősebb tagjait, hogy a böjti fegyelem részeként ne fogyasszanak húst.

Nemcsak a húsfogyasztástól való tartózkodással lehet azonban böjtölni: minden olyan dologról lemondva vállalhat a hívő embert böjtöt, ami számára rossz szokást vagy ragaszkodást jelent. A fontos, hogy a lemondással átélje az áldozatvállalás gesztusát emlékeztetve magát Krisztus értünk vállalt áldozatára.