CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Idén már harmadik alkalommal valósul meg a 40 nap az életért kezdeményezés Vácon, melynek célja, hogy felhívják a szervezők a figyelmet arra, hogy az élet a fogantatással kezdődik. Az életpárti kampány nyitó szentmiséjét Marton Zsolt megyéspüspök mutatta be március 5-én a váci Karolina kápolnában.Ima, böjt és békés jelenlét a megfogant életek védelméért – így lehetne röviden megfogalmazni a 40 nap az életért imaszolgálat lényegét. A nemzetközi kezdeményezésbe harmadik alkalommal kapcsolódnak be a váci hívek – a kampány minden évben kétszer, tavasszal és ősszel kerül megrendezésre. „Van jelentősége, hogy a tavaszi kampányt mindig a nagyböjt idejére időzítjük, hiszen így plusz lehetőség adódik a lemondásra és az imádságra” – mondta Sréderné Devecz Valéria főszervező. A Váci Jávorszky Ödön Kórháznál március 5-től 40 napon át, április 13-ig minden hétfőn és szerdán reggel 7 órától délután 5 óráig imádkoznak a szolgálatban résztvevők a megfogant életek védelméért. Céljuk, hogy felhívják a figyelmet az élet szentségére és fontosságára, és segítséget nyújthassanak a válsághelyzetben lévő várandós édesanyáknak. „Az Egyház számára az életvédelem azért fontos, mert hisszük, hogy Isten az élet forrása, és hogy az élet ajándék, már a fogantatás pillanatától kezdve” – fogalmazott Marton Zsolt megyéspüspök, aki hamvazószerdán, az imakezdeményezés nyitómiséjén imádkozott a megfogant életekért.
A szervezők bíznak az imádság erejében. „Biztosan tudunk arról, hogy az őszi kampány során Budapesten két krízisben lévő kismama felhívta a krízisközpontot, és megtartotta a kisbabáját. Hisszük, hogy ez a szolgálat eredménye.” Marton Zsolt püspök úgy fogalmazott; a 40 nap az életért kezdeményezés hasonlít a mustármagra – bár nincsenek nagy, látványos eredmények, érkeznek megerősítő visszajelzések arról, hogy az imádság és a beszélgetések hatására jó néhány kisbabát életben hagynak – és minden ilyen eset hatalmas ajándéknak tekinthető. Az imaszolgálatban résztvevők lelki támogatásukkal, illetve a segítő szervezetekkel való összekapcsolásban is tudnak segíteni az arra rászorulóknak. A felekezetközi kezdeményezésre örömmel várják a szervezők önkéntesek jelentkezését az alábbi email-címen:
Sréderné Devecz Valéria: s.devecz.vali@gmail.com
Úrnapja alkalmából Marton Zsolt váci püspök ünnepi szentmisét mutatott be a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban. A főpásztor szentbeszédében hangsúlyozta, hogy az Eucharisztia a katolikus hit központja, amelyben Jézus Krisztus valóságosan jelen van, és amely táplálja a hívők lelki életét. Arra buzdított, hogy az örömhír tanúságtevői legyünk, életünk középpontjába helyezzük Krisztust, és váltsuk életté az evangélium üzenetét.
A Katolikus Karitász adománygyűjtést indít a Fülöp-szigeteken történt pusztító földrengés áldozatainak és károsultjainak megsegítésére. 2026. június 8-án 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Mindanao déli részét. A rengés több településen rendkívül erős intenzitású földmozgást okozott, a hatóságok pedig cunamiriadót rendeltek el, amely miatt kilenc tartomány part menti közösségeit evakuálták. A Katolikus Karitász felhívását közöljük.
A Katolikus Karitász – Caritas Hungarica országos zarándoklatot tartott munkatársainak és önkénteseinek 2026. május 30-án Bodajkon, a segélyszervezet alapításának 95., újjáalakulásának 35. évfordulója alkalmából. A Váci Egyházmegyei Karitász 22 tagja vett részt a szentmisén, négyen pedig Fehérvárcsurgótól Bodajkig zarándokoltak. A jubileumi találkozón közel 800-an vettek részt. A Katolikus Karitász sajtóanyagát szerkesztve olvashatják.
Magyarországon sokszor egyedülálló, a 21. századi oktatás szükségleteire válaszoló szakirányú továbbképzéseket hirdet az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A két-négy féléves képzések hallgatói olyan területekről szerezhetnek speciális tudást, mint a neurodiverzitás-specifikus fejlesztőpedagógia, a drámajáték, a biblioterápia vagy az értelemközpontú személyiségfejlesztés. A képzésekre június 30-ig várják a jelentkezőket.
Különleges módon ünnepelte az Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola tizenötödik születésnapját. Uzsalyné dr. Pécsi Ritától, az Organikus Pedagógia Egyesület elnökétől vehette át az intézmény igazgatónője, Pozsár Andrea az Organikus Nevelési Intézmény címet. A Szent Mihály Intézményfenntartó cikkét olvashatják.2026. június 12. péntek
Villő
Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám...
Összes program »