A hadifogolytábor működéséről fénykép egyáltalán nem, írásos dokumentum is csak kevés maradt fent. A legtöbb információt a történészek is a túlélők visszaemlékezéseiből ismerik. A táborban embertelen körülmények, iszonyatos zsúfoltság volt. Sem fűtés, sem ivóvíz, sem orvosi ellátás nem volt, járvány pusztított.

A megmaradt feljegyzések szerint körülbelül 40 ezer civilt, katonát és rendőrt tartottak itt fogva a két hónap alatt, de a legóvatosabb becslések is inkább 50–60 ezer fő lehetett a tényleges létszám. Az elhunytak száma több mint 5 ezer (volt olyan nap, hogy 500 holttestet vittek ki az épületből kézzel húzott kocsikon). Az áldozatok csontjai a közelben porladnak a földben, mai napig ismeretlen helyen, feltáratlan tömegsírokban. A megmaradt foglyokat 1945 márciusában gyalog Ceglédre hajtották, és onnan a Szovjetunió lágereibe „málenkij robotra” vitték. Sokan közülük sosem tértek haza.

Az áldozatok emlékére 1993-ban a Honvédelmi Minisztérium és az egykori hadifoglyok emléktáblát helyeztek el az épület udvarán, ezt 2011-ben javított szövegű emléktáblára cserélték, de eddig nem volt emlékmű megszentelt helyen, mely emléket állítana az áldozatoknak és felhívná az emlékezők figyelmét. Az emléktábla a mai Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem főépületének belső, részben zárt udvarán van, látogatók oda ritkán tévednek. Március 8-án az épülettől nem messze eső Fácánosi Premontrei Sírkertben avattak emlékoszlopot a gyászmise után, hogy nyilvános helyen lehessen megemlékezni a háborús áldozatokról.

A gyászmise főcelebránsa Berta Tibor dandártábornok, tábori püspök volt, aki prédikációjában kiemelte, hogy a múltra való emlékezés nélkül nem tudjuk építeni a jövőt.

Rámutatott: az embertelen ideológiák megállításával tudjuk csak megakadályozni a sátán tevékenységének térhódítását.

A szentmise után került sor az emlékoszlop megáldására. Balogh P. Piusz O.Praem gödöllői premontrei apát mondott beszédet. Felhívta az emlékezők figyelmét, hogy a jeltelen sírokban nyugvókért és a Szovjetunióban eltűntekért eddig nem mondott senki gyászmisét, és nem volt olyan megszentelt hely, ahol méltó módon emlékezni lehetett volna rájuk, pedig az élők részéről fontos a halottakért való imádkozás.

Az ünnepséget koszorúzás és a Himnusz eléneklése zárta.

(…)

Az ünnepség után emlékmenet indult a gyalog elhurcolt foglyok útvonalát bejárva Ceglédre. Az egyes állomásokon (Isaszeg, Üllő, Monor, Albertirsa, Ceglédbercel, Cegléd) emléktáblaavatások és megemlékezések, koszorúzások voltak.

Forrás és fotó: Gödöllői Premontrei Apátság

Teljes szöveg a Magyar Kuríron