CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Március 12-én, szerdán Vácon tartotta éves közgyűlését a Magyar Utazási Irodák Szövetsége. Az esemény kapcsán a Váci TDM egyúttal egy konferenciát is szervezett a Váci Egyházmegyével karöltve, melynek programjai közt a város nevezetességeit is megtekintették a résztvevők.A Magyar Utazási Irodák Szövetségének mintegy száz tagját látta vendégül a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpontban a Vác és környéke TDM. A sétával egybekötött rendezvény célja volt, hogy az utazási csomagokat összeállító utazási irodák képviselőivel megismertessék Vác értékeit és látnivalóit, ezzel vonzó turisztikai célponttá téve a várost.
A konferenciával egybekötött éves közgyűlés előtt kétórás városi sétát szervezett egyházmegyénkkel közösen a TDM, ennek során megtekintették a Püspöki Palotát, a felújított székesegyházat, valamint a májusban a székesegyházban megnyíló Toronykilátó egy részét is bejárták a vendégek és lehetőségük volt kisvonattal körbejárni a barokk belvárost.
Kelecsényi Ágnes a Váci TDM ügyvezető elmondta, hogy tudatosan erősítik a marketing kommunikációt a szakma felé tehát ennek is köszönhette a város, hogy az elmúlt évek során élénkül a turisztikai forgalma. Sikerként és elismerésként is élik meg, hogy a MUISZ közgyűlésének megrendezési lehetőségét idén Vác nyerte el. 2022-ben már fogadták Vácon a Magyar Beutaztatók Szövetségének (MABEUSZ) tagjait egy tanulmányi kirándulásra.
A konferencián bemutatkozott a Váci TDM, Bozóky Anita a Váci Egyházmegye turisztikai vezetője bemutatta a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpont szolgáltatásait. A résztvevők meghallgathatták Liszka Levente a Nemzeti Vallásturizmus Tanács titkárának előadását a vallásturizmus fejlődéséről, valamint Dobó Mátyást, a Visit Hungary üzleti együttműködések területi vezetőjét, aki az országos turisztikai trendekről beszélt.
Fotók: Visit Vác (Kis Dávid)
Az Ármós-házaspár legkisebb lánya, Rita Down-szindrómával született 14 évvel ezelőtt. Rita másképp kötődik a szüleihez mint egy átlagos gyerek, tele van szeretettel, magas az érzelmi intelligenciája. Szeret biciklizni, joghurtot enni, szereti a társaságot. Nagyon sok mindenre képes egyedül, saját tempójának megfelelően fejlődik. Szülei arra törekszenek, hogy minden képességet kihozzanak belőle, ami benne van. Segítik, támogatják, számára megfelelő módon készülnek gondoskodni gyermekük jövőjéről is. Reményteli beszélgetés egy háromgyerekes házaspárral.
Október 10-én tartotta Kárpát-medencei zarándoklatát a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ). A Magyarok Nagyasszonya ünnepéhez kapcsolódó hagyományos találkozón az ország számos pontjáról érkeztek a KÉSZ-csoportok és határon túli magyar közösségek tagjai a váci Nagyboldogasszony-székesegyházba, ahol Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét. A Magyar Kurír honlapján megjelent írást osztjuk tovább.
Hogyan lehet újrakezdeni egy pusztulás után? Mi tart meg bennünket, amikor nehéz idők jönnek? És hogyan lehet úgy továbbadni a hitet, hogy közben egy közösség is megmaradjon? Szeptember 17-én ezekkel a kérdésekkel indultunk el egy különleges időutazásra a Váci Egyházmegye ezeréves történetében. A Váci Egyházmegyei Könyvtár millenniumi emlékkonferenciájának a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpont adott otthont. Az 1000 év Isten tenyerén – Törések és megújulások a Váci Egyházmegye történetében című konferencia fővédnöke Marton Zsolt megyéspüspök volt. Varga-Kohári Mária, a Váci Egyházmegyei Könyvtár vezetőjének írása.2026. október 15. csütörtök
Teréz
Jézus egy lakomán így korholta a farizeusokat: „Jaj nektek, akik síremléket építetek azoknak a prófétáknak, akiket a ti atyáitok megöltek! Ezzel is csak azt igazoljátok, hogy helyeslitek atyáitok cselekedeteit, és egyetértetek...
Összes program »