CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia idén is meghirdeti nagyböjti tartós élelmiszergyűjtését, amelynek keretében március 23-30. között a plébániákon a helyi karitász vagy más segítő csoportok közreműködésével gyűjtik a rászorulók számára az adományokat. Alább az MKPK március 16-ai körlevelét olvashatják.Kedves Testvérek!
A Szentév mottójának megfelelően a remény zarándokaiként járjuk végig idei nagyböjti utunkat. Szeretnénk megerősíteni hitünket és személyes kapcsolatunkat Jézus Krisztussal, aki a megváltás misztériumát adta nekünk. Ezen a zarándokúton nem csak nekünk kell közelebb kerülni Istenhez, hanem másokat is magunkkal kell hívni. A szentév logója jól összefoglalja feladatunkat: egymást átölelve Krisztusba kapaszkodunk, aki megvéd minket a viharok idején is, hiszen a reményünket jelentő horgony biztosan megtart mindenkit.
A szentév logójában szereplő piros alak a szeretetet, a cselekvést és a javakban való osztozást jelképezve hívja fel figyelmünket az idei nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésre. Bíztatunk mindenkit, hogy a szentévben – lehetősége szerint – járuljon hozzá a Katolikus Egyház segélyakciójához és ezáltal maga váljon a remény emberévé! Erre a jövő heti vasárnapi szentmiséken és az azt követő héten lesz lehetőség, március 23-tól 30-ig. A gyűjtés jó alkalom lehet arra is, hogy – ahol még nincs plébániai karitász csoport – alkalmi segítőcsoportok alakuljanak az egyházközségekben.
Az összegyűjtött élelmiszerek nemcsak táplálékot jelentenek, hanem a remény üzenetét is viszik magukkal, a Gondviselő Isten szeretetének kézzelfogható jelét a nélkülöző családokba. A korábbi években a hívek adományaiból összeállított segélycsomagokkal családok ezreit tudtuk segíteni. A segélyakcióba a 1356-os telefonos adományvonalon is bekapcsolódhatunk: hívásonként 500 forinttal segítünk. A legkisebb adományokat is hálásan köszönjük.
Kelt: Budapest, 2025. Nagyböjt 2. vasárnapján
a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
A Katolikus Karitász élelmiszergyűjtéséről és a Váci Egyházmegyében működő gyűjtőpontokról bővebb információt itt találnak.
A mai világban nehezen érthető, ha egy közgazdász házaspár, biztos egzisztenciával a háta mögött, egy nap útra kel és Peruban missziót vállal. Az is nehezen érthető, miért és kinek van szüksége misszionáriusokra a 21. században. A szicíliai Giovanni Salerno atyát követte a Bakonyi házaspár is, amikor csatlakoztak a Szegények Szolgái Missziós Mozgalomhoz, hogy a szegény emberek testi megmentéséért és lelki üdvéért dolgoznak.
A váci Nagyboldogasszony-székesegyházban bemutatott Veni Sancte szentmisével Marton Zsolt megyéspüspök megnyitotta a 2026/27-es tanévet a Váci Egyházmegyében. A közös tanévkezdő szentmisén részt vettek a Szent Mihály Intézményfenntartó pedagógusai, intézményvezetői, valamint a Váci Egyházmegye hitoktatói és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola képviselői.
Tanévnyitó Veni Sancte szentmisét és iskolaépület-átadó ünnepséget tartottak Gyömrőn. A Magvető Katolikus Általános Iskola felmenő rendszerben idén második évfolyamával bővül az iskolává alakított egykori kultúrház épületében. Az új tanév kezdetén Marton Zsolt megyéspüspök mutatta be a Veni Sancte szentmisét.2026. szeptember 2. szerda
Dorina és Rebeka
Kafarnaumi tartózkodása idején Jézus a zsinagógából jövet betért Simon (Péter) házába. Simon anyósa éppen magas lázban szenvedett. Mindjárt szóltak is neki az érdekében. Jézus a beteg fölé hajolt, parancsolt a...
Összes program »