CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
2025. március 9-én tartotta a Tiszamenti Nagyboldogasszony Közösség ifjúsági találkozóját Kocséron a Gábor Áron Tagiskolában, melynek témája ezúttal „Visszatérés az első szeretethez” volt. A nap folyamán a fiataloknak lehetőségük nyílt lelki elmélyülésre, közösségi önvizsgálatra és vidám csapatversenyre is. Serfőző Balázs beszámolóját adjuk közre a Mente.hu honlapjáról.A program délelőtt szentmisével kezdődött, ahol közösen imádkoztunk és megerősítettük hitbéli elköteleződésünket. Ezt követően egy előadást hallgattunk meg, amely segített jobban megérteni, mit jelent visszatérni az első szeretethez, vagyis Istenhez és a tiszta hithez.
Ezután kiscsoportos beszélgetésen vettünk részt, ahol lehetőségünk volt megosztani gondolatainkat, tapasztalatainkat és lelki élményeinket másokkal. A beszélgetés segített elmélyíteni a hallottakat.
Ebéd után egy csapatversenyt tartottunk, amely nemcsak az ügyességet, hanem az együttműködést és a közösségi szellemet is erősítette.
A nap végén szentségimádáson vettünk részt, amely során elcsendesedhettünk, és személyesen is időt tölthettünk Istennel. Ez a meghitt pillanat méltó lezárása volt a napnak, segítve abban, hogy a találkozón kapott lelki ajándékokat magunkkal vihessük a mindennapokba.
A közösségünk célja, hogy közelebb hozza a fiatalokat Istenhez és egymáshoz. A találkozó során nemcsak új barátokra, hanem lelki megerősítésre is szert tettetünk. A találkozó számunkra is bizonyította, hogy a közösségi együttlét, a hit és a szeretet ereje képes új lendületet adni a mindennapokhoz.
Fotó: mente.hu
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia harminc évvel az 1996-os Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevél megjelenése után ismét társadalmi kérdésekkel foglalkozó körlevelet adott ki. Az új, nyolc nagy témát feldolgozó körlevélben hangsúlyos szerepet kap a digitális világ, a demográfiai problémák, a környezeti válság és az egyházi közösségek gyengülése is.
Október elején négy Svájcban szolgáló pap látogatott Balassagyarmatra Balogh László plébános meghívására, akinek egykori évfolyamtársa, a nagyváradi származású Popa Péter három afrikai paptestvérével együtt érkezett Magyarországra. A vendégek a helyi hívekkel is találkoztak, és megosztották velük tapasztalataikat a lelkipásztori hivatásról, a hitről és az Egyház helyzetéről. A Magyar Kurír oldalán megjelent írást olvashatják.
Október 24-én, a Szűz Mária, Palesztina Királynője lovagrendi főünnepét megelőző szombaton a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Magyarországi Helytartósága nagykáptalant tartott Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben, majd egyházilovag-avatásra került sor az Egyetemi (Kisboldogasszony-) templomban. Szabó Gábor, a Központi Papnevelő Intézet prefektusa, aki a Váci Egyházmegye papja a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjává vált. A tudósítást a Magyar Kurír katolikus hírportál oldaláról vettük át.
A ságújfalui templomot 1939-ben Boldog Meszlényi Zoltán Magyarok Nagyasszonya főünnepén szentelte fel. A templombúcsún, október 4-én Máthé György aranymisés érsekvadkerti plébános és Kapás Attila atya celebrált szentmisét. A zenei szolgálatot a 150 éves Siófoki Férfi Dalkör látta el. Fenes Attiláné írását olvashatják.2026. november 2. hétfő
Achilles
Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Bizony, mondom nektek: Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az...
Összes program »