CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Máriabesnyőn első alkalommal rendezték meg a pasztorális összekötők szakmai napját. Az egyházmegyében pasztorális összekötőknek nevezték el az iskolák pasztorális munkaközösségeinek vagy munkacsoportjainak vezetőit. A „Misszió a gyakorlatban” címet viselő szakmai napon az ismerkedés mellett fontos szerepet játszott a közös gondolkodás. A nap folyamán Marton Zsolt püspökről is kérdezhettek a jelenlévők. Az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága által készített tudósítást olvashatják.A nap különleges értéke volt, hogy a Pasztorális Helynökség és az EKIF munkatársai közösen készítették elő, és vezették a nap programját. Az esemény elején a Váci Egyházmegye pasztorális helynöke Paszternák Tamás atya köszöntötte a résztvevőket.
„Nagyon fontos küldetés a Tiétek, hiszen úgy kell segítenetek, evangelizálnotok, hogy kapcsolatban vagytok mindenkivel. Ennek a napnak egy fontos célja, hogy megosszuk egymással a tapasztalatainkat. Van bennem egy nagy remény, hogy azt a növekedést, ami történik, azt tudjuk együtt táplálni ezen a szakmai napon. Isten akkor tud köztünk dolgozni, ha mi egymás számára és az Ő számára is jelen vagyunk.”
A váci EKIF főigazgatója, Puskás Balázs hangsúlyozta, hogy a pasztorális összekötők nem csak helyben fontos szereplők az iskolák életében, hanem az egyházmegyében is.
„Ti vagytok a püspök atyának a jobb kezei az iskolákban, mint pedagógusok. A cél pedig, hogy az oktatási intézményeink ne csak tanítsanak, hanem neveljenek is. Ráadásul ne csak neveljenek, hanem keresztényi módon is neveljenek. XVI. Benedek mondta még korábban, hogy ma tanúkra van szükség. A gyerekeknek hiteles tanúk kellenek. Ezekben lesz fontos szerepetek a jövőben.”
A köszöntők után Szenográdi Tamás a szécsényi Páter Bárkányi János Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium vezetője ismertette, hogy náluk miként alakult és változott a pasztorális összekötők szerepe. Hangsúlyozta a legfontosabb pilléreket, amelybe a plébánosok, iskolalelkészek, hitoktatók, tanárok, intézményvezetők mellett az EKIF is beletartozik.
Szabó Gábor atya balassagyarmati iskolalelkész kiemelte, hogy a pasztorális összekötőknek és a munkaközösségeknek (csoportoknak) különleges küldetése van.
Ezt követően kiscsoportokban ismerkedtek meg régiónként a pasztorális összekötők, majd kérdéseiket is összeírhatták, amelyekre a szakmai nap végén Marton Zsolt püspök atya, Paszternák Tamás atya, Csáki Tibor atya és Puskás Balázs válaszoltak a nyílt fórumon.
Forrás és fotó: Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága
Meskó Zsolt rendező és csapata idén is meghirdeti a passiószervező- és rendező képzést, amelyet Budapesten tartanak meg november 21-én. A képzés célja, hogy a résztvevők képesek legyenek a saját egyházközségükben, templomukban megrendezni egy passiójátékot, amelyhez a szövegkönyvet, a zenei alapot és a jelmezeket is készen kapják az országos passióképzési projekt keretében. A tavaly - többek között - Vácon tartott passióképzés eredményeképpen nyolc helyen valósult meg húsvéti passió a Váci Egyházmegyében.
Az 1956-os forradalom évfordulóján a Váci Egyházmegye tisztelettel emlékezik meg dr. Pétery József egykori megyéspüspökről, akit a diktatúra éveiben eltávolítottak hivatalából, de 1956 novemberében rövid időre visszatérhetett Vácra. Hazatérése a váci közösség összefogásának szimbólumává vált, és bár a forradalom leverése után ismét Hejcére kényszerítették, emlékét a mai napig hálával őrizzük.
Az Ármós-házaspár legkisebb lánya, Rita Down-szindrómával született 14 évvel ezelőtt. Rita másképp kötődik a szüleihez mint egy átlagos gyerek, tele van szeretettel, magas az érzelmi intelligenciája. Szeret biciklizni, joghurtot enni, szereti a társaságot. Nagyon sok mindenre képes egyedül, saját tempójának megfelelően fejlődik. Szülei arra törekszenek, hogy minden képességet kihozzanak belőle, ami benne van. Segítik, támogatják, számára megfelelő módon készülnek gondoskodni gyermekük jövőjéről is. Reményteli beszélgetés egy háromgyerekes házaspárral.2026. október 17. szombat
Hedvig
Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványaihoz: Mondom nektek, hogy mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai előtt....
Összes program »