CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
2007 óta szervezik meg az Ars Sacra Fesztivált, amely azóta évről évre bő egy héten át kínál értékes művészeti programokat az ifjabb és idősebb korosztálynak egyaránt. Idén szeptember 13. és 21. között kerül rá sor a jubileumi szentév jegyében „A remény zarándokai” mottóval. „Ahhoz, hogy mindazt kifejezzük, amit az ember alkotóként megtapasztal a világmindenségről és arról, ami azon túl van, kevésnek bizonyul a beszéd. De létezik a művészet, amelynek ezer nyelve van, és amelyben mindig megcsillan valami, ami megmutatja: az ember jóval több, mint amit képzel magáról. Mindez valamennyi művészetre igaz, de leginkább a szakrális művészetekre” – fogalmazott 2023-ban, az Ars Sacra Fesztivál indulásának 15. évfordulóján Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek.
Párizs, Bécs, Lisszabon és Brüsszel után Budapest 2007-ben rendezett városmissziót, melynek magasztos törekvésein fellelkesülve civil kezdeményezésként indult útjára az Ars Sacra Fesztivál. A szervezők azóta minden év szeptemberének harmadik hetében 9-10 napon át egyre több és színesebb művészeti programot kínálnak az európai zsidó-keresztény kultúra kimeríthetetlen tárházából merítve országszerte, sőt mostanra határainkon átívelően is. A fesztivál egyben folyamatos misszió is, melynek célja igaz, örök értékeket hirdetni a mai számos kihívással és közben értékválsággal küzdő világban.
Az Ars Sacra Fesztivál 2025-ben is arra hív, hogy a jubileumi szentévben tegyük mindezt a kultúra és szakrális művészetekben is tetten érhető remény jeleit felkutatva és felmutatva.
A korábbi évek fesztiváljaihoz kapcsolódó cikkeinket IDE kattintva olvashatják.
A még színesebb programkínálathoz hozzájárulhatnak múzeumok, kiállítóhelyek, galériák és műtermek szakrális kiállítással, tárlatvezetéssel, múzeumpedagógiai foglalkozásokkal; kulturális központok, művelődési házak, képző- és iparművészek, előadóművészek, zene- és mozgásművészek bevonásával; de kapcsolódhatnak színházak is szakrális témájú színdarabokkal, irodalmi estekkel, sőt oktatási intézmények is irodalmi és színi előadásokkal, versmondó estekkel, kiállítással, zenei programokkal.
A szervezők természetesen várják templomok, plébániák jelentkezését is, hogy vezetett bejárásokkal, a templom történetének bemutatásával, kiállítások, előadások, kerekasztal-beszélgetések, koncertek befogadásával csatlakozzanak az Ars Sacra Fesztiválhoz.
Minden évben kiemelt népszerűségnek örvend a Nyitott templomok napja elnevezésű program. A szervezők ennek keretében az összes történelmi egyházat és képviselőit arra hívják, hogy nyissák meg templomaik kapuit, és saját felekezetük, közösségük révén mutassák be a hit látószögén keresztül a hitből kinőtt európai kultúra örök értékeit.
Helytörténészek, művészettörténészek, építészek szakrális épületek bemutatásával, tematikus kirándulások, séták szervezésével járulhatnak hozzá a rendezvény sikeréhez.
A szervezők az önkormányzatokat is megszólítják, hogy támogassák a rendezvényt azzal, hogy a helyi kapcsolódó események részére rendelkezésre bocsátják intézményeiket, lehetőség szerint koordinálják a helyi programokat.
A csatlakozás feltétele a regisztráció, amit a www.ars-sacra.hu oldalon lehet megtenni, ezután nyílik lehetőség feltölteni a programot. A regisztráció határideje július 15.
Az Ars Sacra Fesztiválra olyan új vagy már meglévő programmal lehet jelentkezni, amely szeptember 13. és 21. között – akár egy rövid ideig is – ingyenesen látogatható, illetve az online térben ingyenesen megtekinthető.
A határidőn túl feltöltött programok sem vesznek el, de technikai okok miatt már nem kerülhetnek be a nyomtatott programfüzetbe. A honlapon természetesen láthatók lesznek.
Kérdés esetén a 06 30/145 1284-es telefonszámon, illetve az ars-sacra@ars-sacra.hu e-mail-címen kérhető további tájékoztatás, információ.
Forrás és fotó: Ars Sacra Fesztivál
Magyar Kurír
| Ars Sacra Plakát |
A mai világban nehezen érthető, ha egy közgazdász házaspár, biztos egzisztenciával a háta mögött, egy nap útra kel és Peruban missziót vállal. Az is nehezen érthető, miért és kinek van szüksége misszionáriusokra a 21. században. A szicíliai Giovanni Salerno atyát követte a Bakonyi házaspár is, amikor csatlakoztak a Szegények Szolgái Missziós Mozgalomhoz, hogy a szegény emberek testi megmentéséért és lelki üdvéért dolgoznak.
A váci Nagyboldogasszony-székesegyházban bemutatott Veni Sancte szentmisével Marton Zsolt megyéspüspök megnyitotta a 2026/27-es tanévet a Váci Egyházmegyében. A közös tanévkezdő szentmisén részt vettek a Szent Mihály Intézményfenntartó pedagógusai, intézményvezetői, valamint a Váci Egyházmegye hitoktatói és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola képviselői.
Tanévnyitó Veni Sancte szentmisét és iskolaépület-átadó ünnepséget tartottak Gyömrőn. A Magvető Katolikus Általános Iskola felmenő rendszerben idén második évfolyamával bővül az iskolává alakított egykori kultúrház épületében. Az új tanév kezdetén Marton Zsolt megyéspüspök mutatta be a Veni Sancte szentmisét.2026. szeptember 2. szerda
Dorina és Rebeka
Kafarnaumi tartózkodása idején Jézus a zsinagógából jövet betért Simon (Péter) házába. Simon anyósa éppen magas lázban szenvedett. Mindjárt szóltak is neki az érdekében. Jézus a beteg fölé hajolt, parancsolt a...
Összes program »