CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Március 29-én, szombaton a Váci Egyházmegye hitoktatási igazgatósága szakmai napot tartott hitoktatók számára a PüspökVác Látogató-és Rendezvényközpontban. A nap fő témája az okoseszközök gyerekekre gyakorolt pszichológiai hatása volt, mely kapcsán két szakember, Hal Melinda pszichológus és Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő tartott előadást. A programot Marton Zsolt püspök nyitotta meg gondolataival.Közel 200 hitoktató gyűlt össze március 29-én Vácon, hogy az évente kétszer megrendezésre kerülő szakmai napon találkozzanak és együtt formálódjanak. A program szentségimádással, imádságos ráhangolódással vette kezdetét a Nagyboldogasszony-székesegyházban, majd Marton Zsolt püspök a katekétai hivatás fontosságát hangsúlyozva köszöntötte a jelenlévőket. „A nyájszagú pásztornak, azaz a püspöknek szüksége van bojtárokra, hogy együtt tereljék a nyájat. Bojtárok a diakónusok, az akolitusok, az intézők, az animátorok, és ti is bojtárok vagyok. A hit oktatása, azaz az ismeretek átadása csupán egy része a hivatásotoknak, hiszen a fő cél, hogy a diák belenőjön az Egyházba, a közösségbe, találkozzon Istennel és a Krisztusban élő, nem tökéletes, de a tökéletességre törekvő embertársaival - ennek pedig ti vagytok a kovásza” – fejezte ki háláját a főpásztor, aki a hitoktatókat munkájukban kritikus gondolkodásra, kreativitásra, kooperációra és szeretetteljes, előrelátó kommunikációra biztatta.
A program a lelki bevezetést követően a PüspökVác Rendezvényközpontban folytatódott Hal Melinda klinikai szakpszichológus előadásával, aki azt fejtette ki, milyen kapcsolat van az okoseszköz-függőség és a fiatalok napjainkban tapasztalható identitásválsága között Elmondta, hogy a személyiséget egyharmadrészt genetikai tényezők határozzák meg, kétharmadrészt pedig környezeti hatások alakítják, éppen ezért nem mindegy, milyen külső hatások érik a még fejlődésben lévő korosztályt. „Az elmúlt 10-15 évben a fiatalok identitásának belső magját óriási károk érték a médiatartalmak megnövekedett fogyasztásával. Rengeteg szakember ért egyet abban, hogy a személyiség hierarchikusan fejlődik, azaz, ha az alap hiányzik, akkor a későbbi tapasztalatoknak nincs mire ráépülnie. Korunkban a torpedók egészen a belső identitásrészekig hatolnak, és egyre alattomosabban fúrják be magukat, így a belső identitásmag szétesik.” A belső stabilitás segítené a nehéz helyzetekkel való megküzdést, ennek hiánya azonban akár személyiségtorzuláshoz is vezethet. A szakember kiemelte: a digitális eszközök túlzott használata biológiai változásokat is okoz az agyban, mivel gyengíti a két agyfélteke közötti kapcsolatot, ami empátiahiányhoz és személyiségzavarhoz vezet. A belső stabilitást a rossz nevelési stílusok (tekintélyelvű vagy a mindent ráhagyó laissez-faire), illetve a minőségi emberi kapcsolatok hiánya is veszélyezteti - manapság pedig egyre kevesebb mély kapcsolata van a fiataloknak, mivel idejük nagy részét az online térben töltik. Hal Melinda konkrét példákat hozva mutatta be a videójátékok és médiatartalmak káros hatásait. Előadásában segítséget nyújtott a szülőknek és a pedagógusoknak abban, hogyan tudják a gyermekek identitását stabilizálni. „Semmi másra nincs szüksége egy gyermeknek a biológiai szükségleteken kívül, mint a kötődő nevelésre, ami sajnos már ott sérül, hogy sok gyermek jóval inkább kötődik az okoseszközéhez, mint szülőjéhez vagy tanárához - így viszont nem lesz számára referenciapont. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy stabil, értékekben gazdag és az értékekkel tisztában lévő gyermekeket és nemzedéket neveljünk fel.”
Az előadást követő fórumon a jövőbeni változásokról tájékoztatta az igazgatóság a hitoktatókat, akik felmerülő kérdéseikre is választ kaptak, majd Kovács Zsolt atya ifjúságpasztorációs referens a Kovászoló képzést hirdette a jelenlévőknek. A Kovászoló során olyan önkénteseket képeznek, akik képesek ifjúsági közösséget vezetni, illetve segíteni a hitoktatók, plébániai munkatársak tevékenységét, ezáltal pedig építeni az Egyházat. A képzés során az Istenkapcsolat és az önismeret mélyítése is fontos hangsúlyt kap. Az ifjúsági lelkész a katekéták segítségét is kérte a Kovászoló hírének terjesztésében, hogy az minél több fiatalhoz eljusson.
A szakmai nap délutánja Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő felrázó erejű előadásával folytatódott, melyben a digitális tér veszélyeire és az okoseszközök gyermekekre gyakorolt káros hatásaira hívta fel a figyelmet. Bár azt gondoljuk, hogy a legtöbb mobilapplikációt ingyen használhatjuk, valójában a figyelmünkkel fizetünk, mivel a technológiai cégek bevételi modelljének alapja a felhasználók figyelmének megragadása és megtartása. Az alkalmazásokat ezen elv mentén alakítják ki, használatuk pedig könnyen függőséghez vezet, és ezt a statisztikák is aláhúzzák: a tinédzserek naponta átlagosan 8 és fél órát használják szórakozásra a telefonjukat. A családbiztonsági szakértő beszélt az arról, hogy az agy fejlődése 23-25 éves korig tart, azonban a túlzott képernyőidő elveszi az időt az idegrendszeri fejlődéséhez szükséges tevékenységektől - ilyen például a családdal vagy barátokkal töltött idő, a megfelelő mennyiségű alvás, a sportolás, zenetanulás, olvasás, művészetek gyakorlása, a természetben eltöltött szabadidő. A nem megfelelő fejlődés miatt az agy prefrontális kérge elvékonyodik, pedig ez a terület lenne felelős az indulatszabályozásért, a koncentrációért, a tervezésért és a problémamegoldó gondolkodásért.
A következmények lesújtóak: 2012 óta romlik a diákok iskolai teljesítménye, meredeken nő a mentális problémákkal (szorongással, depresszióval) küzdő fiatalok száma, és a társas kapcsolatok romlása is megfigyelhető. Pöltl Ákos a digitális tér három további veszélyével is szembesítette a hallgatóságot: az egyik, hogy a közösségi média filterezett, nem valóságos képeinek hatására identitászavar alakulhat ki, mely elsősorban a lányokat érinti. Másik probléma, hogy a könnyen elérhető pornótartalmak miatt torzul a fiatalok szexualitása, végül pedig, hogy a videójátékok (amelyeket eredetileg katonai célokra fejlesztettek ki) érzéketlenné tesznek az erőszakkal szemben. A súlyos problémák bemutatása után az előadó a lehetséges megoldást is felvázolta; ideális lenne, ha a gyermekek leghamarabb 14 éves korukban kapnának okostelefont, a közösségi médiát csak 16 éves koruktól használhatnák, és több felügyelet nélküli, szabad játékot biztosítanának számukra a szülők. A probléma megoldása egyéni szinten nehéz, közösségi szintű szabályozásra van szükség, így az iskolák okoseszköz-mentessé tétele jó irány, azonban az eszközök otthoni használatát is korlátozni kell. Előadását egy 80 éven át végzett Harvard-kutatás bemutatásával zárta, melyben a boldogság mibenlétét kutatták. „Az ember boldogságát a társaival, közösségének tagjaival való fizikai kapcsolatainak száma és minősége határozza meg. A gyerekeink, diákjaink pontosan ettől kerülnek egyre távolabb a digitális eszközök túl korai használatával, ezáltal pedig a boldogságtól kerülnek egyre messzebb.”
Az információban, találkozásokban és lelkiekben gazdag tavaszi szakmai nap végül gyakorlati tudnivalókkal zárult.
Úrnapja alkalmából Marton Zsolt váci püspök ünnepi szentmisét mutatott be a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban. A főpásztor szentbeszédében hangsúlyozta, hogy az Eucharisztia a katolikus hit központja, amelyben Jézus Krisztus valóságosan jelen van, és amely táplálja a hívők lelki életét. Arra buzdított, hogy az örömhír tanúságtevői legyünk, életünk középpontjába helyezzük Krisztust, és váltsuk életté az evangélium üzenetét.
A Katolikus Karitász adománygyűjtést indít a Fülöp-szigeteken történt pusztító földrengés áldozatainak és károsultjainak megsegítésére. 2026. június 8-án 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Mindanao déli részét. A rengés több településen rendkívül erős intenzitású földmozgást okozott, a hatóságok pedig cunamiriadót rendeltek el, amely miatt kilenc tartomány part menti közösségeit evakuálták. A Katolikus Karitász felhívását közöljük.
A Katolikus Karitász – Caritas Hungarica országos zarándoklatot tartott munkatársainak és önkénteseinek 2026. május 30-án Bodajkon, a segélyszervezet alapításának 95., újjáalakulásának 35. évfordulója alkalmából. A Váci Egyházmegyei Karitász 22 tagja vett részt a szentmisén, négyen pedig Fehérvárcsurgótól Bodajkig zarándokoltak. A jubileumi találkozón közel 800-an vettek részt. A Katolikus Karitász sajtóanyagát szerkesztve olvashatják.
Magyarországon sokszor egyedülálló, a 21. századi oktatás szükségleteire válaszoló szakirányú továbbképzéseket hirdet az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A két-négy féléves képzések hallgatói olyan területekről szerezhetnek speciális tudást, mint a neurodiverzitás-specifikus fejlesztőpedagógia, a drámajáték, a biblioterápia vagy az értelemközpontú személyiségfejlesztés. A képzésekre június 30-ig várják a jelentkezőket.
Különleges módon ünnepelte az Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola tizenötödik születésnapját. Uzsalyné dr. Pécsi Ritától, az Organikus Pedagógia Egyesület elnökétől vehette át az intézmény igazgatónője, Pozsár Andrea az Organikus Nevelési Intézmény címet. A Szent Mihály Intézményfenntartó cikkét olvashatják.2026. június 13. szombat
Anett és Antal
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Hallottátok, hogy ezt is mondták a régieknek: „Hamisan ne esküdj, és tartsd meg az Úrnak tett esküdet!” Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek! Sem az...
Összes program »