CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
A nagyböjti időszakban különböző lelki programokat szerveztek pedagógusok és diákok részére az Újhatvani Római Katolikus Általános Iskolában. Március 29-én került sor a már hagyománnyá vált nagyböjti lelkinap megtartására, melyről az iskola beszámolóját tesszük közé.Március 29-én tartottuk a már hagyománnyá vált, a Húsvét misztériumára felkészítő, az egész iskolaközösséget érintő nagyböjti lelkinapunkat. Reggel 8 órától az 1-3. osztályos diákok bábelőadás keretén belül ismerkedhettek meg Jézus kereszthalálával és feltámadásával, majd kreatív foglalkozások segítségével élhették át a nagyböjt és húsvét lényegét. Ez idő alatt a nagyobbak, a 4-8. osztályos tanulók a belvárosi Szent Adalbert plébániatemplomban járták végig Krisztus keresztútját. A gyerekek többsége már a saját életében, vagy szeretteik életében találkozott a szenvedéssel annak ellenére, hogy mi felnőttek szeretnénk ettől őket távoltartani. Ezért a tagadás helyett azzal tudunk segíteni nekik, ha megmutatjuk, hogy a nehéz élethelyzetekben is csatlakozhatnak Jézushoz a kereszthordozásban. A keresztúton azt is megértik, átélik, hogy mekkora ajándék, milyen nagy kegyelem a megváltás.
Esős időben indultunk vissza az iskolába, ahol a nagyobb diákok a 2025-ös szentév témáját, a reményt dolgozták fel a digitális világ eszközeinek segítségével. A nap zárásaként az Eucharist zenekar énekeltette meg először az alsó, majd a felső tagozatos diákokat - zenéjükkel, evangelizációjukkal, valamint tanúságtételükkel a lelki készületet segítették. A dalok között az előadók beszéltek az Evangélium tanításáról, Jézusról, az Ő irántunk való szeretetéről, a feltámadásról és a megváltásról. A gyerekek önfeledten énekeltek és tapsoltak, öröm volt együtt dicsőíteni az Urat. Lélekben megerősödve, a Húsvét csodáját várva zártuk a napot.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia harminc évvel az 1996-os Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevél megjelenése után ismét társadalmi kérdésekkel foglalkozó körlevelet adott ki. Az új, nyolc nagy témát feldolgozó körlevélben hangsúlyos szerepet kap a digitális világ, a demográfiai problémák, a környezeti válság és az egyházi közösségek gyengülése is.
Október elején négy Svájcban szolgáló pap látogatott Balassagyarmatra Balogh László plébános meghívására, akinek egykori évfolyamtársa, a nagyváradi származású Popa Péter három afrikai paptestvérével együtt érkezett Magyarországra. A vendégek a helyi hívekkel is találkoztak, és megosztották velük tapasztalataikat a lelkipásztori hivatásról, a hitről és az Egyház helyzetéről. A Magyar Kurír oldalán megjelent írást olvashatják.
Október 24-én, a Szűz Mária, Palesztina Királynője lovagrendi főünnepét megelőző szombaton a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Magyarországi Helytartósága nagykáptalant tartott Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben, majd egyházilovag-avatásra került sor az Egyetemi (Kisboldogasszony-) templomban. Szabó Gábor, a Központi Papnevelő Intézet prefektusa, aki a Váci Egyházmegye papja a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjává vált. A tudósítást a Magyar Kurír katolikus hírportál oldaláról vettük át.
A ságújfalui templomot 1939-ben Boldog Meszlényi Zoltán Magyarok Nagyasszonya főünnepén szentelte fel. A templombúcsún, október 4-én Máthé György aranymisés érsekvadkerti plébános és Kapás Attila atya celebrált szentmisét. A zenei szolgálatot a 150 éves Siófoki Férfi Dalkör látta el. Fenes Attiláné írását olvashatják.2026. november 3. kedd
Győző
Jézus egyszer egy előkelő farizeus házában ebédelt. A vendégek közül megszólalt valaki: „Boldog, aki asztalhoz ülhet Isten országában”. Jézus a következő példabeszéddel válaszolt: „Egy ember nagy lakomát...
Összes program »