CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Április 12-én, szombaton és 13-án, vasárnap 16 órai kezdettel adták elő Máriabesnyőn az immár 18 éve hagyománynak számító Besnyői passiót. Az eseményen a Magyar Kurír fotóriportere, Merényi Zita is jelen volt, hogy képei révén az olvasók is részesei lehessenek a kivételes misztériumjátéknak.1264 és 1316 között több pápai rendelet is született, melyek az úrnapi körmenet és ünnepség rendjét szabályozták, illetve engedélyezték bibliai jelenetek élőképszerű bemutatását. Ennek köszönhetően is terjedt el Európa-szerte a passiójáték műfaja a 13–14. századtól. Az Egyház liturgikus életének mindig is kiemelkedő része volt a nagyhét kezdetén és nagypénteken az Úr szenvedéstörténetének felolvasása. Virágvasárnap Máté, nagykedden Márk, nagyszerdán Lukács evangélista írása alapján, nagypénteken pedig János evangélista szerint olvasták. A II. Vatikáni Zsinatot követő liturgikus változások során virágvasárnapra került a hároméves ciklus alapján a szinoptikus passió-elbeszélések felolvasása.
A liturgikus felolvasáson túl az Egyház lelki életének fontos elemei voltak a liturgikus drámák, misztériumjátékok. Ezek között foglal helyet a passió, melynek segítségével a jelenlévők nem csupán az ige hallgatóiként, hanem a cselekmények tényleges résztvevőiként, kísérőiként, átélőiként vehetnek részt az eseményben. Az ilyen jellegű előadások kiváló alapot kínálnak annak a misztériumnak a befogadásához, amely immár több mint 2000 éve történt Jeruzsálemben és annak falain kívül; amely esemény megváltoztatta a világ történelmét, és amely azóta is mindannyiunk életében jelen van, hiszen mi magunk is valamiképpen időtlen szereplői vagyunk a történetnek.
A Besnyői passiót 2007 virágvasárnapján mutatták be első ízben az egyházközség tagjainak szereplésével. A jelmezeket és a kellékek nagy részét is a közösség készítette el. Azóta Máriabesnyőn a virágvasárnapi passiójáték hagyománnyá vált, az előadásokat pedig évről évre igyekeznek valamilyen újítással, fejlesztéssel különlegesebbé tenni.
A passió Jézus utolsó 12 óráját eleveníti fel a Getszemáni-kertben történő elfogásától kereszthaláláig. Az alkotók az előadást Mel Gibson Passió című filmje, valamint boldog Emmerich Anna Katalin látomásai alapján készítették el. A Besnyői passió fontos eleme a zene, amelyet a Passió és a Ridley Scott féle Gladiátor című filmek zenéiből kölcsönöztek.
A passiójáték jellegzetessége, hogy a nézőközönség is részese lehet a játéknak. A máriabesnyői bazilika udvara és tere, valamint a passiójáték fonala egyaránt lehetővé teszi, hogy a nézők valóban különleges élményben részesüljenek. Sőt, az előadás elején kézbe kapják a szövegkönyvkivonatot is, amelyben ki vannak emelve azok a részek, ahol be tudnak kapcsolódni az előadásba. A közönség nem foglal helyet az előadás idején, hanem állva marad, mintha maguk is ott lennének Kaifás főpap házában és Pilátus palotájának udvarán. A tömegnek a történetnek megfelelően követelnie kell Kaifástól és Pilátustól Krisztus kereszthalálát.
Idén egy szívmelengető, nem várt jelenetnek is tanúi lehettek a jelenlévők, amikor ugyanis Pilátus megkérdezte a közönségtől, akarja-e a nép megfeszíteni Jézust, a jelen lévő gyermekek egyértelmű „Nem! Nem!” felkiáltással feleltek. A kicsinyek ezen ártatlan és őszinte tiltakozásán a Megváltó halála ellen még a Jézust és Pilátust alakító szereplők is elmosolyodtak.
Az előadás alatt több jelenet is a közönség sorai közt játszódik: Péter tagadása, Jézus megostorozása, első elesése a kereszttel, találkozása Máriával. Ezáltal a nézők belső szemszögből követik végig Jézus kálváriáját. Végül a jelenlévők elkísérik Jézust keresztútján Jeruzsálem képzeletbeli utcáin egészen a Golgotáig, akárcsak a korabeli nép kísérte a Megváltót. Így a ma embere is testközelből tapasztalhatja meg a kivégzőosztag katonáinak durvaságát, közelről megélve Krisztus értünk felajánlott kínszenvedését és kereszthalálának eseményét.
A Besnyői passió zárójeleneteként Jézust általában leemelik a keresztfáról, majd Mária ölébe helyezik. Idén azonban ezen a ponton is újítottak az előadáson: a test sziklasírba helyezése után Jézus feltámadásával ért véget a misztériumjáték.
Forrás: Magyar Kurír
Hont vármegyében 1782-ben gyilkosság és emberevés vádjával ítéltek el közel száz cigány embert. Kínvallatással kicsikart vallomásuk alapján negyvenegyet kegyetlen módon kivégeztek. Rájuk emlékeztek a Pest megyei Kemence község határában október 19-én, ahol az egykori kivégzőhelyen emléktáblát áldott meg Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke. A Magyar Kurír írását olvashatják.
Idén októberben huszadik alkalommal rendezték meg azt a világszintű kezdeményezést, amely keretében egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért a világ egységéért és a békéért. A kampány hazánk iskoláiban is elterjedt, és több intézmény vett részt benne, köztük a Szent Mihály Intézményfenntartó (SZEMI) több oktatási intézménye és óvodája. A SZEMI által készített beszámolót közöljük.
Hogyan lehet felkészülni a szülői szerepre? Milyen segítséget adhat egy szülésfelkészítő tanfolyam? A férfiaknak hogyan lehet segíteni a várakozás időszakában? A szülővé válásról fogunk beszélgetni, többek között arról, hogy a szülői szerepre való felkészülés, a gyermek születése, majd a gyermekágyi időszak hogyan formálja az újdonsült édesanyát, édesapát, és hogy milyen segítséget kaphat egy pár a szülővé válás lelki útján. Király Eszter vendége Kosztolányi Anna Róza, szülésznő, bába, gyermekágyas segítő, aki szülésfelkészítő tanfolyamot, sőt újdonsült szülőknek szóló csoportokat is vezet.
Október 16-18. között tartották meg a 30. jubileumi Családkongresszust a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családbizottsága szervezésében „Reményünk a család – a mi ünnepe az én világában” címmel. A PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpontban tartott eseményen Vácon az egyházmegyék családreferensei, papok és világiak, különböző korú házaspárok vettek részt, akik elkötelezett segítői a családpasztorációnak. Az előadások visszatekintettek a 30 év alatt megtett útra és a családok támogatására életre hívott jelenlegi jó gyakorlatokat mutattak be.2025. október 26. vasárnap
Dömötör
Abban az időben: Az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották, másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta: Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus megállt, és...
Összes program »