Éppen csak ránk köszönt Pünkösd hava, valahogy úgy, olyan verőfénnyel és üde zölddel, életigenlő derűvel, ahogy azt Balassi Bálint megénekelte a tizenhatodik században. Szóval, ezen a csodás napon, május elsején, ismét vártuk a Máriabesnyőről útra kelt gyalogos zarándokokat az aszódi Fiúnevelő Intézetben. Vártuk őket, és sóvárogva néztük a bátrakat, akik között sok régi ismerőst üdvözölhettünk.

Igen, megint tudatosodott bennünk, hogy útra kelni, zarándokolni, Istennek tetsző cselekedet. Valami olyasmi, ami másokat is felemel, másoknak is erőt ad. Mint annyi éve, most is Bagon át érkeztek, tizenketten, s mi az aszódi vasúti átkelőnél vártunk rájuk, hogy az ódon falak között kialakított, ott megbúvó Jézus-szíve kápolna hűvösébe invitáljuk a beérkezőket. Most első ízben jött a találkozási pontra a város polgármestere, Győrfiné dr. Hajdú Szilvia, aki egy szakaszon a zarándokkeresztet is vitte.

Az érkezőket Puskás Péter, az Aszódi Javítóintézet, Általános Iskola, Szakiskola és Speciális Szakiskola igazgatója köszöntötte és kalauzolta, sőt az úton lévők zászlaját övező imaszalagok egyikére az intézet kitűzőjét is felhelyezte.

A szerény fogadás baráti beszélgetéssel kezdődött, majd a Katolikus Karitász aszódi csoportjának tagjai, és dr. Klamár Zoltán, illetve Urbán László alpolgármester, valamint a város önkormányzata közösen vendégelte meg a zarándokokat, akiknek Klamár Klára saját készítésű ütőfás mézeskalács szíveket ajándékozott. Időközben megérkezett dr. Rétvári Bence államtitkár úr is, aki a városban járva mindenképpen köszönteni kívánta a messzire tartókat és imaszalagot kötött zászlajukra.

A tizenkét ember közül „csak” négy gyalogolja végig a teljes távot. A többiek pedig egy-egy szakaszon társulnak.

Ahogy érkeztek, úgy keltek útra az imádságos lelkületű emberek, hangos énekszóval búcsúztak Aszódtól és Kartalon át Herédre, az aznapi szálláshelyre vették az irányt. Mi pedig imával kísértük őket.

Fotó: Klamár Zoltán