CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Rendhagyó majálist tartottak idén Tóalmáson, ahol mintegy 20 magyarországi Kolping Család részvételével megvalósult az Országos Kolping Családi Napi Piknik. A Magyar Kolping Szövetség szervezésében létrejött program házigazdája ezúttal az 1994-ben alakult Tóalmási Kolping Család volt.Május 1-jén a pikniknek a tóalmási Szent András Strandfürdő és Kemping adott helyt, ahol színes és vidám hangulatú programokkal, sok-sok finomsággal és baráti beszélgetésekkel tölthették el a napsütéses, meleg tavaszi napot a résztvevők. A rendezvény célja ezúttal is az volt, hogy erősítsék a hazánkban működő Kolping Családok együttműködését, biztosítsák a közöttük lévő kapcsolat fennmaradását, elmélyítését.
A tóalmási Szent András templomban a programkezdő szentmisét dr. Varga Lajos váci segédpüspök celebrálta, aki a Váci Kolping Család prézese is egyben. A szentmisében hálát adtak a helyi közösségekért és a távolból érkezőkért.
A szentmise után Varga Lajos megáldotta a Tóalmási Plébánia udvaron a közelmúltban felépített közösségi teret, majd a közösség tagjai visszavonultak a találkozó helyszínére a Szent András Strandfürdő és Kempingbe, ahol Bánhidy Vajk a Magyar Kolping Szövetség világi elnöke, majd Komárominé dr. Kucsák Mónika az Északi körzet titkára és Sebők Andor a Tóalmási Kolping Család elnöke köszöntötte a jelenlevőket.
A program további részeként szabadidős tevékenységekben vehettek részt a kolpingosok, amelyek egyik legjobb eleme a kötetlen és baráti beszélgetés volt. Ezzel egyidőben a sütemény-készítő versenyre hozott, Kolping motívumokat idéző alkotásokat bírálta az atyákból álló zsűri.
Délután sor került Juhász Imre prézes atya által összeállított, Kolping atya életével és a mozgalommal kapcsolatos kérdéssor kitöltésére, amelyet aztán Imre atya értékelt is. Majd Görbe József atya tartott előadást. Később együtt megtekintették az izgalmas lovasbemutatót és a látványos tűzzsonglőröket.
Forrás és fotó: Újfehértói és Váci Kolping Család
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 22. kedd
Móric
Jézus egyszer egy házban tanított, amikor odajöttek anyja és rokonai, de a tömeg miatt nem tudtak bejutni hozzá. Ekkor jelentették neki: „Anyád és rokonaid kint állnak, és látni akarnak.” Ő azonban így válaszolt: „Az...
Összes program »