CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
2025. május 18-án 10 órára hálaadó szentmisére invitálták a salgótarjáni esperesi kerület papjait és a híveket. A Szent József templom felszentelésének 89. évfordulója alkalmából tartott szentmise egyúttal a szentév ünnepi búcsúi szentmiséje is volt. Gecse Zs. beszámolóját adjuk közre.Templomunkat az a megtiszteltetés érte, hogy a remény évében az ünnepi események egyik kiemelt helyszíne lehet.
Szép számban gyűltek össze a hívő közösség tagjai. A zagyvapálfalvai testvérek a keresztet hozva, gyalogosan zarándokolva jöttek. A kereszt ünnepélyes behozatala után a házigazda Varga András esperes-plébános atya örömmel üdvözölte az egybegyűlteket: „Azért jöttünk, hogy hálát adjunk mindazokért, akik kigondolták és véghezvitték, hogy szívünknek-lelkünknek itt otthona legyen”. A szentmise bemutatására egykori szemináriumi évfolyamtársát, Süllei Lászlót, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye általános helynökét kérte fel.
Süllei atya személyes hangú homíliájában felidézte gyermekkorának a városunkhoz kötődő emlékeit, majd az acélgyári templom Historia Domusának írásait, valamint a korabeli sajtó, A Munka című helyi lap cikkeit idézve beszélt Salgótarján hitéletének szerveződéséről, a plébánia megalakulásáról. Salgótarján múltjából azt emelte ki, ami a mi számunkra is tanulságul szolgálhat. Megemlékezett a ferencesek idetelepüléséről, kiemelve Szent Ferenc Fiainak áldásos tevékenységét. Méltatta a templomépítőknek, a város akkori gyári munkásainak áldozatos munkáját s Isten áldását kérte mindazokra, akik Szent József oltalmába ajánlva járják földi zarándokútjukat és élő kövekként alkotnak közösséget. „Az Istenben való hit templomot emelt itt. Legyetek ti is a szeretet templomai.” – zárta gondolatait az atya, majd együtt imádkoztunk:
"A jubileumi Szentév kegyelme
Ébressze fel újra bennünk,
A Reménység Zarándokaiban,
A mennyei javak utáni vágyakozást,
És árassza el az egész világot
Megváltónk örömével és békéjével!"
Az ünnep felemelő szépségéhez hozzájárult templomunk kórusának csodálatos éneke, liturgikus szolgálata, valamint egykori kántorunk, Diósi Tamás orgonajátéka.
A szentmise végén szeretetvendégségen volt alkalmunk találkozni, egymással szót váltani. Meglepetésként mindenki ajándékba kapta a szentév logójával ellátott s a templomot ábrázoló, fából készült gyönyörű kis táblát.
Örömteli volt a közösséggel együtt megélni ezt a szép ünnepet. Deo Gratias!
Forrás: Gecse Zs. (Salgótarjáni Egyházközségek Honlapja)
Fotó: Farkas Imre, Gebhardt József és Veszelovszki Balázs
A Nógrád Vármegyei Hírportál cikke itt olvasható!
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.
Dona nobis pacem – Adj nekünk békét! címmel első ízben rendezett nemzetközi kórustalálkozót a Pueri Cantores Magyar Szövetség, közösen a Gödöllői Premontrei Apátsággal. A 14 magyar és 3 külföldi énekkar számára a július 10. és 13. között Gödöllőn zajló esemény nem csupán a közös éneklést, de közös imádságot is jelentett: a pénteki vesperást mintegy 400 diák énekelte az apátság templomában. A Pueri Cantores Magyar Szövetség beszámolóját közöljük.2026. július 22. szerda
Magdolna
A hét első napján, (Húsvétvasárnap) kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment Jézus sírjához. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Amint ott sírdogált, betekintett a sziklasírba,...
Összes program »