CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
A Váci Egyházmegye a közeljövőben ünnepli ezeréves fennállását, ennek megünneplésére Marton Zsolt megyéspüspök hároméves lelki készületet kezdeményezett az egyházmegye közösségei számára, amely most kezdte meg a harmadik felkészülési évet. Ezeket a találkozásokat a plébániákról, közösségektől, valamint intézményekből érkező küldöttek segítik. Az egyházmegye rendszeres találkozókkal, módszertani anyagokkal támogatja az ima-alkalmak helyi előkészítését, megszervezését. A jubileumi küldöttek ötödik alkalommal 2025. május 24-én találkoztak Vácon, az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán, ezúttal kb. 50 fő volt jelen.A program Marton Zsolt váci megyéspüspök köszöntőjével és közös imádsággal kezdődött, majd jégtörő játék segítségével ismerkedtek egymással a küldöttek.
Ezt követően a harmadik év első témája, Dr. Gájer László atya Egyház és misszió – fogalomtisztázás c. előadása következett felvételről, amelyben egy lelkesítő felütést hallhattunk arról, mik a legfontosabb első üzenetek, amelyeket bármely megkeresztelt ember közvetlen környezetében átadhat az arra nyitott társainak. Paszternák Tamás pasztorális helynök Egyházképek a misszió fényében c. előadásában a hagyományos egyházképekről és Szent II. János Pál pápa és Ferenc pápa evangalizációról szóló gondolatairól beszélt. Az elhangzott tanításokat kiscsoportban dolgozták fel a résztvevők, a Milyen a missziót elősegítő ideális egyház? kérdésen gondolkodva képmontázsokat készítettek.
Az ebédszünet lehetőséget adott találkozásokra, tapasztalatok cseréjére. A délutáni program elején a jégtörő játékok módszertanát ismertette Tornagy Gábor hitoktatási igazgató, kitérve arra, mely játékokat lehet jól alkalmazni a helyi csoporttalálkozókon. Majd Bábik Noémi pasztorális munkatárs vezetésével esettanulmányokat dolgoztak fel a résztvevők szintén kisebb csoportokban. Át tudták beszélni, hogyan reagáljanak arra, ha a csoportbeszélgetés során lefagy a levegő, vagy valaki túl sokat beszél vagy nem kívánatos feszültségek lépnek fel. A feladatot megosztás zárta.
Végül XIV. Leó pápa gondolatai hangzottak el a misszió kapcsán, amelyek buzdításként szolgálhatnak a küldöttek és valamennyiünk számára a következő évre:
„Együtt kell keresnünk, hogyan lehetünk misszionárius Egyház, olyan Egyház, amely hidakat épít, párbeszédre törekszik, mindig nyitott, hogy befogadjon – mint ez a tárt karokat szimbolizáló tér –, hogy befogadjon mindenkit, mindazokat, akiknek szüksége van szeretetünkre, jelenlétünkre, akik párbeszédre és szeretetre vágynak.”
Negyedik alkalommal rendezte meg Szent Mihály Intézményfenntartó diákönkormányzati konferenciáját, amelyre ezúttal is sokan jelentkeztek a Váci Egyházmegye által fenntartott iskolákból. Ezúttal a váci Credo-házban látták vendégül a szakmai napon a DÖK-ös diákokat és tanáraikat, ahol Marton Zsolt megyéspüspök is köszöntötte a résztvevőket. A SZEMI híradását osztjuk meg.
Martonvásáron emlékezett meg a KALÁSZ (Katolikus Leánykörök Szövetsége) Egyesület alapításának 90. évfordulójáról április 25-én. Az egész napos rendezvény zárásaként, Jó Pásztor vasárnapjának előestéjén Marton Zsolt váci megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) családokért felelős főpásztora mutatott be hálaadó, koncelebrált szentmisét. Bodnár Dániel írását olvashatják.
2026. április 26-án, a húsvéti időszak negyedik vasárnapján ünnepli az egyház a hivatások 63. világnapját. Ezen a kiemelt ünnepen – amelyet a hívők körében Jó Pásztor vasárnapjaként is ismernek – Leó pápa személyes üzenettel fordul a világ felé. A Szentatya gondolatai idén is irányt mutatnak mindazoknak, akik keresik saját útjukat és küldetésüket a közösség szolgálatában.
Magyarországon több tízezer családban nevelkedik sérült gyermek. Ezek a speciális szükségletű családok olykor óriási, legtöbbször láthatatlan terheket cipelnek. Mások számára elképzelhetetlen kihívásokkal szembesülnek, azonban a fogyatékosságra, mint állapotra a lehető legkitartóbb, legodaadóbb és legelfogadóbb szeretettel válaszolnak. A 18 éves autista, középsúlyos értelmi fogyatékos Barnabás és öccse, a súlyos értelmi fogyatékos Domonkos három nem sérült testvérükkel és szüleikkel Budapesten élnek. Édesanyjukkal, Wagner Annával Király Eszter arról beszélgetett, milyen utat jártak be férjével és öt gyermekükkel, illetve hogyan tapasztalják meg Isten gondoskodását a mindennapjaikban.
A nagyhéten a Váci Egyházmegye hat plébániáján - Boldogon, Cegléden, Drégelypalánkon, Dunakeszin, Isaszegen és Rádon is passiójátékot szerveztek és adtak elő a helyi egyházközség tagjai. A szervezők korábban részt vettek azon a kétnapos képzésen, amelyet Meskó Zsolt rendező tartott. A végeredmény magáért beszél, hiszen a lelkigyakorlattal felérő próbák és a hosszú hetekig tartó készülődés közösségteremtő és megtartó erővel bír a résztvevők szerint. A szervezőkkel készített körinterjúnkat olvashatják.2026. május 1. péntek
Fülöp és Jakab
Tanító körútján Jézus az ő városába, Názáretbe érkezett, és ott tanított a zsinagógában. Hallgatói csodálkoztak, és így beszéltek róla: „Honnan van ennek a bölcsessége és csodatevő ereje? Hát...
Összes program »