CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Első alkalommal hirdetett vers- és prózaíró, fotó-, valamint rajzpályázatot általános és középiskolás gyerekeknek a Váci Egyházmegye Családközpontja. Közel kétszáz pályaműből 35 alkotást díjazott a zsűri.A pályázati kiírással arra keresték a választ, hogyan látják, hogyan kapcsolódnak az iskolás korú gyerekek szüleik és nagyszüleik generációjához a hétköznapokban. Képekkel és szavakkal meséltek személyes emlékeikről, közös élményeikről vagy egymás iránti szeretetükről. Az eredményhirdetés során Rolik Róbert plébános, a Váci Egyházmegye családreferense értékelte és adta át az okleveleket a nyertes pályázóknak a veresegyházi Szentlélek-templomban május 10-én. A kiemelt dicséretben részesült pályázatok készítői az oklevélen felül Ez az a Nap belépőjegyeket vehettek át. Marton Zsolt püspök atya minden díjazottat meghívott egy általa vezetett látogatásra a váci Püspöki Palota épületébe. Az eseményen jelen volt Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter.
Tegyünk egymásért többet! (TEtT) - Híd a generációk között
A pályázat díjazottjai
Fotó kategória
Felsőtagozat, díjazottak:
1.helyezett: Bognár Gréta, Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskol
2.helyezett: Kiripolszki Bence, Nagykátai Váci Mihály Katolikus Általános Iskola
Középiskola, díjazottak:
1.helyezett: Prehoda Blanka, Veresegyházi Katolikus Gimnázium
2.helyezett: Kákonyi Ábel, Veresegyházi Katolikus Gimnázium
Vers- és prózaírás kategória
Dicséretben részesült:
Rajz kategória
Alsótagozat, díjazottak:
1.helyezett: Szokol Dorka, Gödöllői Szent Imre Katolikus Általános Iskola
2.helyezett: Varga Lenke, Dorogi Szent Borbála Plébánia
3.helyezett: Molnár Kristóf, Veresegyházi Kálvin Téri Református Általános Iskola
Dicséretben részesült:
Felsőtagozat, díjazottak:
1.helyezett: Bonifert Flóra, Karolina Katolikus Általános Iskola
2.helyezett: Sarai Dóra, Szent János Katolikus Általános Iskola
3.helyezett: Fajta Hanna, Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola
Különdíjat kapott:
Dicséretben részesült:
A képgalériában megtekinthetők a díjnyertes alkotások.
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben! – A fiú azt...
Összes program »