CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
A váci Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága (EKIF) öt óvodájából érkeztek gyermekek szüleikkel és óvodapedagógusaikkal a Mátraverebély-Szentkúton már hagyományosan megrendezett zarándoklatra. Az EKIF beszámolóját adjuk közre.A templomban először megtörtént a vándorkereszt átadása. A salgótarjáni Jó Pásztor Katolikus Óvoda vezetője, Bali Imréné röviden ismertette a kereszt történetét, majd az óvoda gyermekei kis műsorral vettek búcsút a ferences kereszttől, melyet átadtak a balassagyarmati Napsugár Katolikus Óvoda gyermekei részére. A keresztet Szabó Gábor óvodalelkész atya köszöntötte és röviden ismertette, hogy a közeljövőben milyen rendezvények szemtanúja lesz az új óvoda életében.
Végül Orosz Lóránt atya, kegyhelyigazgató kötött szentévi zarándok szalagot a keresztre, illetve a két óvoda zarándok zászlajára. A szentmisén Zatykó László ferences atya mondott szentbeszédet.
Az esemény lehetőséget adott a Nógrád vármegyei katolikus óvodáknak (Salgótarján, Pásztó, Bátonyterenye, Szécsény és Balassagyarmat) egy közös találkozásra, ismerkedésre, lelki feltöltődésre.
Megállapodtak, hogy 2026-ban június 6-án, szombaton tartják meg a zarándoklatot.
*
Óvodáink beszámolója:
Balassagyarmat – Napsugár Katolikus Óvoda
Az intézmény megalakulása óta minden évben részt vesz az óvodások zarándoklatán Mátraverebély-Szentkúton. Idén is több mint 20 gyermek csatlakozott szüleikkel a rendezvényhez az óvoda dolgozói mellett.
„Ez alkalommal nagy örömünkre Szabó Gábor óvodalelkész atya vezette zarándoklatunkat. Az érkezőket Orosz A. Lóránt OFM, kegyhelyigazgató fogadta a templom előtti téren és köszöntőjében hangsúlyozta a zarándoklat fontosságát, melyet már kisgyermek korban érdemes elkezdeni, hiszen folyamatosan úton kell lenni Jézus felé. A szentmise kezdetéig gyónási lehetőséget is biztosítottak az atyák a szentévi búcsú elnyerése érdekében” – számolt be az eseményekről az intézmény.
„Az átvett vándorkeresztet az azt megillető helyre fogjuk kitenni és minden rendezvényünkön megtiszteltetésben lesz része” – tették hozzá.
Bátonyterenye – Angyalkert Katolikus Óvoda
Az óvoda megalakulása óta, 2012-től minden évben részt vesz az óvodások zarándoklatán. Nem volt ez másként idén sem. Ráadásul ezúttal az intézmény új tagóvodája, a Gyermekkert Tagóvoda is csatlakozott.
„Az idei év különösen jelentős volt, hiszen 2025 szentév, így mi is a „Remény zarándokai” voltunk. Hagyománnyá vált a katolikus óvodáink körében a zarándoklaton a vándorkereszt átadása, mely egy évre beköltözik egy-egy óvodába. A következő évben újra az Angyalkert Katolikus Óvoda fogadja majd a keresztet, amit már kétszer őrizhettünk óvodánkban.”
„A zarándoklat lehetőséget nyújtott mindannyiunk számára, hogy lecsendesedjünk, együtt imádkozzunk és megtapasztaljuk az összetartozás érzését, a közösség örömét a természet és a hit útján” – zárta gondolatait Molnárné Jakab Mária igazgató.
Pásztó – Magyar Szentek Római Katolikus Óvoda
Ez az intézmény 2012-es alapítása óta szintén állandó résztvevője az óvodások zarándoklatának.
„Ezek a különleges alkalmak megerősítenek bennünket hitünkben, közösségünk összetartozásában és a közös imádság erejében. Különösen szép emlék számunkra a 2015-ös év, amikor intézményünk átvehette a vándorkeresztet. Jelenléte lelki iránytűként kísérte mindennapjainkat, emlékeztetve bennünket a hitből fakadó szeretetre és összetartozásra. A zarándoklatokon minden alkalommal hálát adunk óvodánkért, a gyermekekért, a családokért, a pedagógusokért és minden kegyelemért, amit a Jóisten nap mint nap ad nekünk.”
Salgótarján – Jó Pásztor Katolikus Óvoda
A salgótarjániak a kezdetektől, sőt tulajdonképpen már előtte is aktív résztvevői voltak az óvodások zarándoklatának. Ezt mesélte el Bali Imréné igazgató:
„2011. őszén telefonhívást kaptam Kálmán Peregrin atyától a Mátraverebély-Szentkút nemzeti kegyhelyünk akkori igazgatójától. Abban kérte a segítségemet, hogy szeretné a legkisebbeket is elhozni a Szűzanyához. Egy óvodás zarándoklat terve jutott az eszébe. Cél volt nemzeti kegyhelyünk megszerettetése az óvodás korú gyermekekkel és szüleikkel, a katolikus szellemiség erősítése, hagyományteremtés. Nekem is nagyon tetszett ez az ötlet, hiszen évek óta minden évben, május utolsó hetén szülőkkel együtt közös kirándulásra jön ide óvodánk. Itt az óvodától búcsúzó, iskolába induló gyermekeket a Szűzanya pártfogásába ajánlottuk és rá bíztuk, hogy védje őket anyai szeretetével majd az iskolás éveik alatt is.”
Hozzátette, bízik benne, hogy a zarándoklat hagyománya még sok-sok évig megmarad.
„Úgy gondolom, hogy igen nagy feladat hárul a katolikus óvodákra napjainkban. A katolikus óvoda egyházi közoktatásunk legalsó foka és legerősebb láncszeme. Tőlünk függ, hogy a ránk bízott gyermekek rálelnek-e a krisztusi útra, elsajátítják-e katolikus hitünk alapjait, és élik-e majd a mindennapokban családjukkal együtt.”
Szécsény – Bárkányi Katolikus Óvoda
Nagy létszámmal, több mint 120 fővel képviselte magát szécsényi óvodánk a zarándoklaton. Bár szerettek volna gyalogosan is megérkezni Mátraverebélyre, de végül az időjárás kedvezőtlen alakulása miatt ez a terv meghiúsult. Azonban ez sem szegte a kedvét a csapatnak.
„Zatykó László ferences atya gyermekbarát prédikációja sok felnőtt arcára is mosolyt csalt. Gyermekeink és családjaik nagy szeretettel és nagy létszámmal vesznek részt minden évben ezen az ünnepen, amely megerősíti őket, hogy Jézushoz és az ő egyházához kössék azokat, akik a számukra a legfontosabbak. Úgy hisszük, hogy amit gyermekkorban tanulunk, az mélyen a szívünkbe és lelkünkbe gyökerezik, ezért van remény, hogy ez tartós és erős kötelék lesz egész életünk során. Nagy várakozással és reménnyel várjuk a jövő évet is” – összegezte az élményeket Gajzinger Márta óvodapedagógus, hitoktató.
Forrás és fotó: EKIF
A magyar és a romániai katolikus püspöki konferenciák állandó tanácsai november 25–26-án Vácon tartották meg soron következő találkozójukat. Szerda reggel a szentmise főcelebránsa Erdő Péter bíboros, prímás volt a Nagyboldogasszony-székesegyházban, majd a főpásztorok meglátogatták a gödi Búzaszem Iskolát. A Magyar Kurír tudósítását közöljük.
Mit jelent számunkra az ünnep, mit tekintünk ünnepnek és hogyan készülünk az ünnepeinkre? Gyerekek, fiatalok és idősek találkozása egy-egy vasárnapi ebéden, a közös születésnapokon, húsvétkor és karácsonykor olyan összetartó erővé válik, amely minden fáradtságot, zsúfoltságot, rumlit megér, állítja a Csillag házaspár a Lélekjelenlét podcast adásában. Király Eszter vendége Csillag Péter a Molnár C. Pál Műterem Múzeum vezetője és a hagyaték a gondozója, állandó diakónus és felesége Éva hitoktató, gyermekkönyvfordító. A házaspár több mint 40 éve él boldog házasságban, hat gyermekük és 17 unokájuk van.
A Váci Egyházmegye Hitoktatási Bizottsága idén is interaktív meglepetéssel készült minden korosztály számára. A négy hetes adventi időszak minden napján kinyíló ablakokban érdekes, aktuális és hasznos tartalmak várnak: történetek, játékok, elmélkedések, versek, imák, videók, meghökkentő írások és gyakorlatok, amelyek segítenek jobban megérteni létezésünk lényegét, emberi működésünket és környezetünket, valamint rámutatnak Isten és az ember kapcsolatának csodálatosságára.
A könyvtáralapító Peitler Antal József püspök előtt tisztelegve KÖNYVTÁR – KÖNYVEK – EMBEREK címmel jubileumi konferenciát szervezett alapításának 150. évfordulója alkalmából a Váci Egyházmegyei Könyvtár. A konferencián neves könyvtárosok, történészek, irodalomtörténészek, muzeológusok és levéltárosok járták körbe a könyvtár létrejöttében, gyűjteményének gondozásában, gazdagításában jelentős szerepet vállalt püspökök, papok, szerzetesek életútját, a könyvtári állomány gyarapításának, megőrzésének, rendszerezésének jelentős eseményeit. Az eseményhez kapcsolódóan emléktáblát avattak az alapító püspök tiszteletére.2025. december 5. péntek
Vilma
Tanító útján egyik alkalommal két vak követte Jézust. Egyre ezt kiáltozták: „Könyörülj rajtunk, Dávid fia!” Amint hazaérkezett, bementek hozzá a vakok. Jézus megkérdezte tőlük: „Hiszitek-e, hogy tudok...
Összes program »