CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Telt ház előtt, 200 résztvevővel rendezték meg az EdTech Magyarország, a váci Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola oktatási innovációs konferenciáját Vácott. A katolikus egyházi fenntartású közoktatási intézmények számára rendezett szakmai napon adták át első alkalommal a Katolikus Innovációs Díjakat is.A Nagyboldogasszony-székesegyházban püspöki szentmisével indult a konferencia programja. Marton Zsolt megyéspüspök, az esemény egyik fővédnöke beszédében kiemelte, hogy mennyire fontos az innováció mellett az Evangélium szerepe is az oktatásban.
„Ha a megújításról, az útkeresésről beszélünk, akkor a mindig új Evangélium átadásával kellene kezdenünk, hogy az Evangélium minden közösségünket áthassa. Azt kívánom, hogy legyen jelen ez minden szakmai beszédben, minden dialógusban és meg tudjuk tenni azt a pluszt, a mai modern kifejezéssel azt a hozzáadott értéket, ami az Evangélium által valósul meg” – köszöntötte a konferenciára érkező résztvevőket Marton Zsolt a szentmisében.
A program a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpontban Dr. Rétvári Bence, parlamenti államtitkár és Dr. Balatoni Katalin pedagógiai innovációért felelős miniszterelnöki biztos köszöntőjével folytatódott. „A legrégebbi oktatás Magyarországon az egyházakhoz kötődő oktatás. Az első iskolák egyházi körökben jöttek létre. Ma nagyjából 20 százalékot képviselnek az egyházi intézményekben tanuló diákok. A történelem során nagyon jól látszódott, hogy az egyházi iskolák mindig meg tudtak újulni. Benne van a megújulási képesség az egyházi iskolákban, ezért maradtak fent, ezért adnak most is korszerű oktatást a diákok számára. Azért is örülök annak, hogy az innováció a konferencia egyik fő vezérfonala, mert erről talán kevesebbet beszélünk a magyar oktatás kapcsán, pedig az elmúlt másfél évtizedben rengeteg fejlesztés történt ezen a területen” – mondta köszöntőjében Dr. Rétvári Bence.
Itt volt a konferencián Father Youssef Nasr atya, aki a libanoni katolikus iskolák főigazgatója és előadásában bemutatta, hogy a korszerű katolikus oktatásnak milyen megtartó ereje van háborús környezetben: „Olyan különleges helyzetben vagyunk, hogy tulajdonképpen az összes egyház képviseli magát az iskoláinkban. Az oktatáson keresztül lehetőséget kapunk arra, hogy egy közös nyelvet beszéljünk a vallási különbözőségek ellenére. Mondhatjuk azt, hogy az oktatás nemzetközi nyelv, amelyet az egész világon beszélnek. Minden megújulásban viszont fontos, hogy az egyházunkban és az emberi személy méltóságában gyökerezzen az oktatásunk.”
A délelőtti plenáris előadások után délután különböző szekciókban folytatódott a közös munka.
Összesen 33 előadó, 28 előadása várt a résztvevőkre. Valamint az eseményen adták át első alkalommal a Katolikus Innovációs Díjakat, amelyre összesen 63 pályázat érkezett.
Díjazottak:
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben! – A fiú azt...
Összes program »