CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Marton Zsolt püspök kilenc új állandó diakónust szentelt fel pünkösdhétfőn a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban ünnepélyes szentmise keretében. A jelöltek kétéves előkészületet követően részesültek a szentelésben. A szentmisén koncelebrált dr. Varga Lajos segédpüspök valamint jelen voltak azok az atyák és diakónustestvérek, akik elkísérték a szentelésre készülőket a képzés során és akikkel együtt fognak szolgálni a későbbiekben.A szertartás elején az egyházmegyei diakónusképzés felelőse, Paszternák Tamás pasztorális helynök mutatta be a szentelésre várókat. Mindannyian akolitusként szolgáltak már az elmúlt években jelenlegi lakóhelyükön és egyházközségeikben Dunakeszin, Kerepes-Szilasligeten, Nagymaroson, Márianosztrán, Pécelen, Vácon és Veresegyházon. Volt közöttük olyan is, aki plébániaszervezőként tevékenykedett három kistelepülésen a megyéspüspök megbízásából. Ketten pedig a Váci Egyházmegye Szamaritánus Szolgálatának munkatársai: intézményvezetőként, valamint az intézményfenntartó központ vezetőjeként dolgoznak.
Marton Zsolt szentbeszédében felidézte, hogy az egyház ősi hagyományt élesztett újjá a II. Vatikáni Zsinatot követően, amikor nős férfiak szentelését tette lehetővé, akik a liturgia, az ige és a szegények szolgálatában segítenek a papi közösségnek. A Váci Egyházmegyében Beer Miklós püspök indította el több évvel ezelőtt a diakónusok képzését, amelynek mára kétéves rendszere alakult ki.
A püspök a napi evangéliumból kiemelte Jézusnak a szeretettörvényre vonatkozó utasítását, valamint az alábbi felhívását: „Ti vagytok a világ világossága…a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék Mennyei Atyátokat!” (Mt 5,14a 16.) Marton Zsolt utalt rá, hogy Jézus szellemi-lelki életünk legfőbb fényforrása, de mindannyiunk hivatása, hogy az Ő világosságát tükrözzük és közvetítsük. Ebben pedig a diakónusoknak életük példájával és a tanítás továbbadásával külön is ki kell tűnniük és különféle szolgálataikban nekik is a „világ világosságává kell válniuk”.
A szentelési szertartás elején a leendő diakónusok a főpásztor kérdéseire válaszolva nyilatkoznak arról, hogy vállalják a szerpapi szolgálatot, megőrzik és hirdetik a hitet, ápolják magukban az imádságos lelkületet és példaértékű módon szeretnék követni Krisztust. Ezt követően engedelmességet fogadnak a jelenlegi főpásztornak és utódainak. A Mindenszentek litániája alatt a diakónus-jelöltek életük átadásának kifejezésére földre borulva imádkoznak. A szentelés központi pillanata amikor - teljes csendben - a püspök kézrátétel közben hívja a Szentlelket és felszenteli egyenként az új diakónusokat.
Ezt követően a diakónusok magukra öltik sajátos liturgikus öltözetüket: a keresztbe vetett stólát és a dalmatikát, ebben azok az atyák és diakónus testvérek voltak segítségükre, akikkel eddigi szolgálatuk közös volt vagy lelki kísérőik, vezetőik voltak. Végül megkapják az evangéliumos könyvet az alábbi szavak kíséretében: „Amit olvasol - hidd, amit hiszel - tanítsd, amit tanítasz – kövesd!”
Az eucharisztia liturgiájában két újonnan felszentelt diakónus látta el az oltárszolgálatot.
2023-2025 között a Diakónusképző Intézet keretében készültek a szentelésre magyarországi és határon túli egyházmegyékből a jelöltek, közülük kilenc fő a Váci Egyházmegyéből.
• Plébániai szolgálati diakónusként segíti majd egyházközségük életét – civil foglalkozásukat megtartva - Bicsák Péter Veresegyházon, Duka Árpád Vácon, Gável Péter Nagymaroson, Rajkai Gergely Dunakeszin, Tálosi András Pécelen és Dr. Vaszil László Kerepes-Szilasligeten.
• Pálfay Gellért a Váci Egyházmegye Szamaritánus Szolgálata Intézményfenntartó igazgatójaként dolgozik több éve, amely feladatot immár diakónusként fogja ellátni.
• Sali Norbert Gergely Kemence, Bernecebaráti és Hont településen plébániaszervező diakónusként fog szolgálatot teljesíteni.
• Takács Péter Márianosztrán börtönlelkészként dolgozott, ezt a feladatot továbbra is ellátja, most már diakónusként.
A szentmise végén a diakónusok nevében dr. Vaszil László köszönte meg Marton Zsoltnak a szentelést és kifejezte hálájukat a kapott kegyelmekért felajánlva minden „buzgóságukat” az egyházmegye szolgálatára. Majd Takács Péter mondott köszönetet az édesanyáknak és feleségeknek. Utóbbiakat kérve arra, hogy segítsék férjeiket beosztani az idejüket a különféle szolgálatok között. A diakónusok köszönetüket egy-egy csokor virággal fejezték ki feleségeik felé.
A szentelési mise zenei szolgálatában közreműködtek: Kristóf Szabina és Szerekován János operaénekesek, a szilasligeti és dunakeszi templomi kórusok képviselői és Kovács Balázs kántor. Énekelt a Székesegyház Szent Cecília Kórusa, vezényelt Varga László a váci székesegyház karnagya.
***
Állandó diakónusnak egyházilag rendezett házasságban élő, 35. életévüket betöltött férfiak jelentkezhetnek, akik rendelkeznek teológiai, hitoktatói vagy más hitéleti képzettséggel. Eskethetnek, keresztelhetnek, temethetnek és közreműködnek az oltáriszentség kiszolgáltatásában, valamint igeliturgiát, közös imát tarthatnak az egyházközség tagjai számára. Felkészítésük egy kétéves, évente nyolc hétvégés bentlakások képzésen valósul meg a Váci Egyházmegye Diakónusképző Intézetében. A képzés elsősorban a lelkipásztori élet különböző területeinek megismertetésére fókuszál, a hangsúly a liturgikán, a homiletikán és a lelkipásztorkodáson van. Továbbá segíti a jelölteket a spirituális elmélyedésben annak érdekében, hogy igényes lelkiéletet alakíthassanak ki, és hosszú távon alkalmassá váljanak akár a lelkivezetés, a lelki kísérés feladatára is. A Váci Egyházmegyében ma már több mint 60 állandó diakónus szolgál. Jelenleg Magyarországon 10 egyházmegyében több mint 170 állandó diakónus teljesít szolgálatot.
Egyházmegyénkben további tájékoztatást Molnár Ferenc állandó diakónusnál lehet kérni a témában (diakonmolnar [kukac] t-online.hu).
Fotó: Thaler Tamás (foto.thaler.hu)
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.
Dona nobis pacem – Adj nekünk békét! címmel első ízben rendezett nemzetközi kórustalálkozót a Pueri Cantores Magyar Szövetség, közösen a Gödöllői Premontrei Apátsággal. A 14 magyar és 3 külföldi énekkar számára a július 10. és 13. között Gödöllőn zajló esemény nem csupán a közös éneklést, de közös imádságot is jelentett: a pénteki vesperást mintegy 400 diák énekelte az apátság templomában. A Pueri Cantores Magyar Szövetség beszámolóját közöljük.2026. július 22. szerda
Magdolna
A hét első napján, (Húsvétvasárnap) kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment Jézus sírjához. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Amint ott sírdogált, betekintett a sziklasírba,...
Összes program »