CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Egész napos jubileumi rekollekció keretében találkoztak a Váci Egyházmegyében szolgáló akolitusok és feleségeik június 7-én szombaton a váci Piarista Gimnáziumban. A közös ünneplésre több mint százan érkeztek az egyházmegye különböző településeiről, plébániáiról.Beer Miklós püspök 2005-ben indította el olyan férfiak képzését, akik vállalták az oltárszolgálatot és az ezzel járó kötelezettségeket. A kezdetek Máriabesnyő akkori plébánosa, a képzési tematika kidolgozója, Gáspár István atya nevéhez fűződnek. A település nem csak otthona és befogadója volt a képzésnek, hanem sok akolitust is adott a Váci Egyházmegyének, illetve a Szent Ignáci-lelkigyakorlatok helyszíneként a Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Ház is bekapcsolódott a képzés folyamatába.
Az elmúlt húsz év során több mint négyszáz akolitust avattak az egyházmegyében, tavaly novemberben 26 frissen avatott akolitussal bővült a szolgálattevők létszáma. Jelenleg több mint kétszázan aktívak és látnak el akolitus szolgálatot a liturgián, szükség esetén segédkeznek a hívek áldoztatásában. Betegeket látogatnak, elviszik hozzájuk a Szent Eucharisztiát, bekapcsolódnak a templomi közösségépítésbe, s akár kisebb közösségeket is vezetnek.
Farkas László atya, a képzés jelenlegi vezetője, 2021-ben Turai János plébánostól vette át a kétéves képzés szervezését. Marton Zsolt püspök kérésére a teológia hangsúlyosabb lett, dogmatikát, morálteológiát, biblikumot, liturgikát, alapvető hittant, egyháztörténelmet és egyházjogi alapismereteket is tanulnak az úgynevezett teológiai alapmodulon, melyet Dr. Lovassy Attila atya fog össze. Ezután kezdődik a tulajdonképpeni akolitus képzés lelkigyakorlatos jellegű öt teljes hétvégéje László atya koordinálásában.
A hétvégi rekollekción Barsi Balázs atya a máriás lelkület alapjait tárta fel, feltéve a kérdést, ki Mária. Elmagyarázta, a máriás lelkület miért azonos a kereszténységgel, ennek megértéséhez miért kell ismerni az alapokat, definíciókat. Először Krisztust kellett megismerni - mondta, a Szűzanya ismerete Krisztus fönséges ismeretében van benne. Rávilágított arra, hogy a mi vallásunk az egyetlen, ahol Isten keresi az emberrel való kapcsolatot, az összes többi vallásban az ember keresi az istenséget. A teremtés, a megtestesülés, a személy szabadsága, Isten szeretete, a megvilágosított értelem, a névnapok jelentősége, a relativizmus ügyében mind-mind magyarázatot kapott a hallgatóság.
Az előadások után szentmisét mutatott be Turai János balassagyarmati plébános a Szent Anna piarista templomban, amely számára egyben hálaadás volt 50 éves papi szolgálatáért. Az aranymisén koncelebrált Barsi Balázs és Farkas László. Az ebédet a sétatávolságra eső PüspökVác Rendezvényközpontban fogyasztották el a résztvevők. Délután az előadás során felmerült kérdésekre Barsi Balázs atya adott választ a jelenlévő akolitusoknak.
A program hátralevő részében az akolitusok tanúságtételeket osztottak meg egymással. Gáspár István atya videóüzenetben köszöntötte az összegyűlteket.
Koós Györgyöt 2005 nyarán szólította meg az atya, hogy akolitus képzés indul, jelentkezzen. Két évvel később, az első avatáson már ott volt. Ezzel párhuzamosan lett az akolitusok koordinátora, most már lassan húsz éve.
Boros Csaba hét-nyolc évvel ezelőtt köteleződött el. Az oltár körül úgy érzi, mindennek tétje van, fél szívvel nem lehet ott szolgálni. Óriási kegyelemnek tartja, hogy Jézus munkatársa lehet. Korábban is nagyon gyakran járt szentmisére, de a liturgia teljesen más lett a számára.
A képzés imádságos megalapozása az imaiskola, illetve a Szent Ignác-i lelkigyakorlat. Ezeket Takács Klarissza nővér vezeti, jóformán a kezdetek óta. Legfőképpen a Lélek jelenléte, működése és az egység az, amit ezeken a lelkigyakorlatokon megélnek. Azt mondja, nincs annál nagyobb öröm, mint abban segítőtársa lenni az Úristennek vagy Jézusnak, hogy valaki közelebb kerüljön hozzá.
Farkas László atya, a képzés felelős lelkipásztora meghatározó élménynek tartja, hogy ezen a személyes úton kísérheti a jelölteket, az akolitusokat. Leginkább a felnőtt férfiképzés motiválja, amikor férfiak Istenre találnak, és egymást ebben támogatják. Mind a szellemi, mind a lelki formálódás visszaigazolás, ami egy nagy élmény számára. Más férfiakat kap vissza azt követően, hogy ezt a képzést elvégezték. Kiemelte az akolitus feleségek szerepét, annak fontosságát, hogy támogatják férjeik szolgálatát. Bíztatta őket, vegyenek részt ebben a közösségépítésben, mert sokat ad a férfiak vallásosságához és a családokat beviszi az egyházba.
A képzésnek közösségépítő pillére is van, aminek Dr. Hadi Ferenc az egyik hordozója. Nagyon érdekes és lélekemelő volt megtapasztalnia azoknak az elkötelezettségét, akik az aktuális teamben, tehát a képzők sorában benne voltak, és hogy erősítették, lelkileg sokat adtak egymásnak.
Dr. Breglovics Máté az avatás óta minden nap olvassa a Szentírást és a hétköznapokban felmerülő kérdésekre, helyzetekre igével válaszol. Nagyon meghatározó számára, hogy Isten igéjével kezdi, zárja, éli az életét.
A tanúságtevő vallomások után Marton Zsolt püspökkel Dr. Mezősi Balázs beszélgetett számos témát érintve. Az egyházmegyei közösségépítésről szólva a püspök elmondta, hogy a jövő egyháza az elkötelezett krisztushívők egyháza. Nem szolgáltató egyház, nem pusztán hagyományokat őrző egyház, hanem ezeket is megtartva, egymás felé forduló, egymást szerető közösséggé kell válnia. A béke eszközeinek és közvetítőinek kell lenni, ahogy a pápa mondja. Kiemelte és hangsúlyozta az akolitus szolgálat különös és speciális értékét, nagy „férfi-képzőnek” nevezve. Példájuk más férfiakat is megérinthet, ha látják az akolitusok szolgálatát az oltárnál, azt, ahogy igeliturgiát vezetnek, vagy a közösségek életét szervezik.
Az egész napos programot közös ünneplés zárta, tortával, pezsgővel, beszélgetéssel.
Fotó: Váci Egyházmegye és Veres Kornélia
Hont vármegyében 1782-ben gyilkosság és emberevés vádjával ítéltek el közel száz cigány embert. Kínvallatással kicsikart vallomásuk alapján negyvenegyet kegyetlen módon kivégeztek. Rájuk emlékeztek a Pest megyei Kemence község határában október 19-én, ahol az egykori kivégzőhelyen emléktáblát áldott meg Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke. A Magyar Kurír írását olvashatják.
Idén októberben huszadik alkalommal rendezték meg azt a világszintű kezdeményezést, amely keretében egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért a világ egységéért és a békéért. A kampány hazánk iskoláiban is elterjedt, és több intézmény vett részt benne, köztük a Szent Mihály Intézményfenntartó (SZEMI) több oktatási intézménye és óvodája. A SZEMI által készített beszámolót közöljük.
Hogyan lehet felkészülni a szülői szerepre? Milyen segítséget adhat egy szülésfelkészítő tanfolyam? A férfiaknak hogyan lehet segíteni a várakozás időszakában? A szülővé válásról fogunk beszélgetni, többek között arról, hogy a szülői szerepre való felkészülés, a gyermek születése, majd a gyermekágyi időszak hogyan formálja az újdonsült édesanyát, édesapát, és hogy milyen segítséget kaphat egy pár a szülővé válás lelki útján. Király Eszter vendége Kosztolányi Anna Róza, szülésznő, bába, gyermekágyas segítő, aki szülésfelkészítő tanfolyamot, sőt újdonsült szülőknek szóló csoportokat is vezet.
Október 16-18. között tartották meg a 30. jubileumi Családkongresszust a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családbizottsága szervezésében „Reményünk a család – a mi ünnepe az én világában” címmel. A PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpontban tartott eseményen Vácon az egyházmegyék családreferensei, papok és világiak, különböző korú házaspárok vettek részt, akik elkötelezett segítői a családpasztorációnak. Az előadások visszatekintettek a 30 év alatt megtett útra és a családok támogatására életre hívott jelenlegi jó gyakorlatokat mutattak be.2025. október 25. szombat
Bianka és Blanka
Abban az időben odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette. Erre Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak,...
Összes program »