CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Kis küldöttség képviselte a Váci Egyházmegyét a családok szentévi találkozóján Rómában, amelyre több mint 120 országból érkeztek zarándokok. Marton Zsolt megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családbizottságának elnöke, Tóth András görög-katolikus pap, az egyházmegye spirituálisa, Hollik Erzsébet a családpasztoráció munkatársa, valamint a Takács család utazott a harminc fős magyarországi csoporttal. Hazaérkezésük után arról meséltek, milyen élményekkel, tapasztalatokkal gyarapodtak a háromnapos római zarándoklatuk során, mit szeretnének átadni a családoknak. Élményeikről, benyomásaikról, a zarándoklat hatásáról kérdeztük a csoport tagjait.Más volt ez az út Hollik Erzsébet számára, mert a két lánya most először vett részt zarándoklaton. Különleges élmény a zarándokút, nem sejtettem, milyen felemelő érzés lesz énekelve, imádkozva végigmenni az Angyalvár tövében található Piazza Pia és a Szent Péter-bazilika közötti rövid kis szakaszon egy zarándokkereszttel – mondja Erzsébet. Körülöttünk mindenhol idegen nyelveken beszéltek a zarándoktársak, mégis egy volt a célunk, Istenhez igyekeztünk. Erőteljes, meghatározó élményt adott az ún. örömnap a programban, amikor az olasz nyelvű tanúságtételeken átszűrődött a tanúságtevők öröme. Ezt az öröm érzést hazahoztam magammal, szeretném tovább adni a családpasztoráció során másoknak is. A pápai himnuszban azt énekeljük, „hol Rómának dobog szíve”. A zarándoklat után a miénk Rómával dobog most – mondta nevetve.
Négy szent kapun lépett a Takács házaspár négy gyermekükkel közösen, a szívükben magukkal hozva családjaikat, közösségeiket is. Megható sokszínűséggel találkoztunk, előttünk, mögöttünk más-más nemzet zarándokai álltak. A magyar zászlóval, a magyar családokat képviselve mentünk a zarándokok számára kijelölt útvonalon, és amikor a székely himnuszt énekeltük, az út mellet lévő magyarok velünk együtt énekelték – idézte fel Takács Zsófi. A Spanyol lépcsőnél és a téren óriási embertömeg hallgatta a tanúságtételeket, miközben a Neokatekumenális Út idősebb és fiatalabb tagjainak köszönhetően remek zene szólt, tánctanítással egybekötve. Mindeközben a közeli Szent Franciska templomban gregorián zene szólt az Istennel való találkozás során. Jó volt látni, hogy az egyháznak van egy ilyen arca is - folytatta.
A közös rózsafüzér imádságot Ferenc pápa sírjánál nagyon bensőségesnek érezték a háttérzaj és a zsizsegés ellenére. A vasárnapi szentmisén pedig egy négygyerekes budakeszi családot vonzott hozzájuk a magyar zászló, miközben XIV. Leó pápa körbejárt a téren.
Róma élettel teli, sokszínű arcát mutatta meg ezekben a napokban – vette át a szót a férje, Takács Bálint. Különböző kultúrájú és mentalitású emberek sokasága hömpölygött az utcákon, teljes egységben. Érdekes tapasztalatként számoltak be a szombat esti imavirrasztásról. A tanúságtételek mellett a mai világ hangján szóló zene, elsőre idegenek tűnt, mégis érződött, ezen a nyelven is lehet szólni Istenhez, ez is az evangelizálás egy útja lehet, mondták.
Az egyházmegye püspöke, Marton Zsolt, valamint spirituálisa, Tóth András görög-katolikus pap többször jártak már az örök városban, mégis páratlan élménynek tartják ezt a szentévi zarándoklatot a családokkal.
Különleges ajándék, hogy ott lehettem Rómában a magyar katolikus családokat, tágabb körben a jószándékú kereső magyar embereket, családokat képviselve. A csoport vezetésével saját lelki atyaságomat éltem meg – mondta Marton Zsolt megyéspüspök. Rengeteg ember mozdult meg most Rómában, mégis a meghittség érződött közöttünk. A négy szent kapu átlépése nagy lelki ajándék volt, sajátosan fontos és egyedülálló üzenete van számunkra. Megújulásról, megtérésről, újrakezdésről szól. Megérintő, szép, mély élmény volt. Nagy hatással volt rám Vincenzo Paglia püspök, a Család Pápai Tanácsa és a Pápai Életvédő Akadémia korábbi elnöke katekézise a Santa Maria in Trastevere székesegyházban. Az idősekhez beszélt az időskor értékéről, mennyire fontos az idős ember bölcsessége, a békessége, az egységteremtése, mert ha az idős embert megbecsüljük, a fiatalnak és a családnak is boldog jövője lehet. Az egység gondolata nagyon kedves számomra, a Fokoláre lelkiségben tapasztaltam meg, hogy mindnyájan ővele és őáltala eggyé lehetünk. Ez a legfontosabb a mai világban, amikor annyi széttöredezettséggel találkozunk – mondta a püspök.
Ha szavakba kell foglalnom a benyomásaimat, a következők jutnak eszembe: gyökerek, egység, nyugalom, biztonságérzet – sorolta Tóth András atya. A Szent Péter-bazilika oltára alatt száz méterrel nyugszik Szent Péter, az első pápánk. Sírjára száz méter föld és kétezer év egyházi és világi történelme rakódott. A gyökereink mégis tőle erednek, oda kell visszatalálnunk, az általa képviselt krisztusi kereszténységbe, az egységbe. Ezek a gondolatok fogalmazódtak meg bennem azon a rövid szakaszon, a Piazza Pia és a Szent Péter-bazilika között. A zárómisén a nyugalmat és biztonságérzetet sugárzó XIV. Leó pápa személye reménnyel töltött el. Jó volt vele misézni, jó, hogy van egy biztos pont, aki Ferenc pápa munkáját folytatva vezeti az egyházat.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.
Dona nobis pacem – Adj nekünk békét! címmel első ízben rendezett nemzetközi kórustalálkozót a Pueri Cantores Magyar Szövetség, közösen a Gödöllői Premontrei Apátsággal. A 14 magyar és 3 külföldi énekkar számára a július 10. és 13. között Gödöllőn zajló esemény nem csupán a közös éneklést, de közös imádságot is jelentett: a pénteki vesperást mintegy 400 diák énekelte az apátság templomában. A Pueri Cantores Magyar Szövetség beszámolóját közöljük.2026. július 22. szerda
Magdolna
A hét első napján, (Húsvétvasárnap) kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment Jézus sírjához. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Amint ott sírdogált, betekintett a sziklasírba,...
Összes program »