CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Április 5-én, több mint száz egyházmegyés plébániai munkatárs és atya résztvételével rendezték meg a már több éves hagyományokkal bíró gödöllői Világiak Fórumát.Turai János atya, a rendezvény főszervezője elmondta, a Váci Egyházmegye Világi Munkatársainak képzési napját az egyházmegye megújuláért kezdték el megszervezni évről-évre. Kezdetben negyedévente több kisebb régióban voltak a képzési napok, majd 7-8 évvel ezelőtt változtattak és egy nagy közös egyházmegyei szintű képzési napott kezdtek el megrendezni a gödöllői Premontrei Gimnáziumban.

A találkozókon mindig egy adott témát állítanak a jelenlevő plébániai munkatársak elé. Idén püspök atya javaslatára, a két hamarosan szentté avatott pápa került a középpontba. János atya szerint két olyan példaképet kaptak a találkozóra érkezők, akik élő módon tudnak tudnak valamennyi ember segítségére lenni az egyházmegye és az egyházközségek megújulásában.

Az idei találkozó Beer Miklós püspök atya köszöntő szavaival vette kezdetét. Ezt követően Alberto Bottari de Castello érsek, apostoli nuncius atya személyes emlékekkel és élményekkel tarkított előadását hallgathatták meg a jelenevők, ami az április 27-én szentté avatásra kerülő két pápáról, XXIII. János és II. János Pál pápáról szólt.
Ezt követően Tarnai Imre atya és Rózsa László diakónus humoros és érdekfeszítő hivatalosabb bemutató prezentációja következett a két pápáról. Rózsa László egy ereklyét is hozott magával, melyet az egész napos program végéig az oltárként is használt főasztalon helyeztek el.

A délelőtti szekciót a Tápiómenti Ifjúsági Közösség bemutatkozása és zenés megosztása zárta.
Az ebéd nemcsak a testi töltekezésre kínált jó alkalmat, hanem a személyes kapcsolatok elmélyítésére is.
A délutáni program a választható fakultációs előadásokkal vette kezdetét. Jávorka Lajos atya az Evangelium Gaudium kezdetű apostoli buzdításról tartott előadást, míg Csáki Tibor atya, az EKIF igazgatója az egyházmegye katolikus iskoláinak helyzetéről és lehetőségeiről beszélt.

Püspök atya 10 perces rövid összegzésében számos nagyon személyes, mély élményét is elmesélte az előadások után. Egyben felhívta a figyelmet arra az egyházmegyés kezdeményezésre, melyben arra szólítják fel a híveket, hogy küldjék el a pápákkal kapcsolatos történeteiket, élményeiket a a püspökségre. A legszebb történeteket pedig az Egyházmegyei Találkozón Dunavarsányban felolvassák majd.
Szentségimádás zárta a programot, melyet követően a résztvevők útra keltek hazafele.

fényképek és tudósítás: Verőcei Gábor
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 23. szerda
Tekla
Jézus egyszer egy házban tanított, amikor odajöttek anyja és rokonai, de a tömeg miatt nem tudtak bejutni hozzá. Ekkor jelentették neki: „Anyád és rokonaid kint állnak, és látni akarnak.” Ő azonban így válaszolt: „Az...
Összes program »