CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
A csömöri egyházközség egyik legszebb ünnepe Úrnapja, mely június 22-én, vasárnap lesz. Ebből az alkalomból az Oltáriszentség tiszteletére gyönyörű virágszőnyeget készítenek a hívek. Virágból szőtt imádság ez, melyet mindenki láthat az ünnepen és lelkes segítőket is várnak az előkészítéséhez. Ilyenkor összefog a község apraja és nagyja, hívők és nem hívők, hogy tovább éltessék ezt a hagyományt. A virágszőnyeg elkészítéséhez minden szorgalmas kézre nagy szükség van, ezért várják a segítséget az alábbi időpontokban és helyszíneken:

A Szentháromság templom Csömör nevezetes műemléke, a környék legnagyobb temploma. 1773-ban épült, a Szentháromság tiszteletére lett felszentelve. Csömör nagyközségben a Szabadság út és az Erzsébet utca kereszteződésénél található.
Forrás és kép: Csömöri Egyházközség
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben! – A fiú azt...
Összes program »