-Mesélj, kérlek, a származásodról, családodról!
-Nagycsaládba születtem, három testvérem van: egy nővérem, egy húgom és egy bátyám. Édesapám afgán, édesanyám magyar. Hét éves voltam, amikor a szüleim úgy döntöttek, Martonvásárról Kanadába költözünk. A szüleim, húgom, és a bátyám a családjával most is ott élnek, a nővérem és én vagyunk Magyarországon. És az anyai rokonaink, a nagynéném, nagybátyám, unokatestvérek, nagymamám.

-Vallásos közegben nőttél fel, vagy később, felnőtt korodban tértél meg?
-Anyai ágon mélyen hívő a család, csecsemőként kereszteltek, mindig jártunk misére is. Édesapám muzulmán országból származik, de ő már nem tartotta a vallását, bár hisz Istenben. Kanadában, Hamilton Ontarióban egy magyar plébániához tartoztunk, ott bérmálkoztam. Aztán volt egy kilengésem. Még mindig emlékszem arra az estére, amikor hetedikes koromban úgy döntöttem, most már nem imádkozom. Akkor kezdtem kamaszodni, a kosárlabda volt a fontos az életemben, fáradt voltam, másnap meccs volt. Hittanra abszolút nem jártam, misére csak akkor, amikor anyukám mondta, most megyünk, nincs más választás. Nagyon gyenge volt akkor a hitéletem, és komoly tévutakon jártam sokszor, mint fiatal férfi. A kosárlabda volt a mindenem. A gimnázium utolsó évében egy meccsen komoly bokasérülést szenvedtem. Már első éves egyetemista voltam, mire rendbejöttem. Az egyetemen is volt egy csapat, jelentkeztem is, de a meggyengült bokám miatt nem vettek fel. Egy világ dőlt össze bennem! De emlékszem, volt a szívemben valami inspiráció, lehet jót tenne, hogyha a Szentírást elolvasnám. Elolvastam a négy evangéliumot, és olyan erős kegyelmet adott, hogy szép lassan visszatértem az egyházhoz.

-Hogyan kaptad meg a hívást a papságra?
- Ehhez erősen hozzájárultak a papi példák. Az elsőt akkor tapasztaltam meg, amikor elolvastam a négy evangéliumot. Nagyon tetszett, és sok mindent rögtön értettem is, meg elkezdtem imádkozni, de voltak olyan részek, amiket nem értettem. Egy ilyen alkalommal elindultam, hogy keressek egy katolikus templomot azon a környéken, ahol a szüleim éltek, hogy egy pappal tudjak beszélni ezekről a szentírási részekről. De hétköznap lévén minden templom, plébánia zárva volt, mire a harmadik vagy negyedik helyen egy idős olasz-kanadai atya kijött, és zavartan nézett, ki ez az idegen gyerek. Sose jártam oda misére. Mondtam neki, hogy elolvastam az evangéliumokat, de sok mindent nem értek bennük és kértem, hogy magyarázza meg. Aztán röviden bemutatkoztam, mire az atya arca teljesen megváltozott, és ott a parkolóban egy vadidegen gyereknek elkezdte magyarázni a Szentírást. Olyan nagylelkű volt, olyan hiteles, meg olyan egyszerűek a válaszai, hogy abban a pillanatban megéreztem azt a békét és örömet, amit már sok éve nem. Így visszatekintve, biztos vagyok benne, hogy ez a Szentlélek műve volt. Aznap este már gondolkoztam, mi lenne, hogyha ezt csinálnám én is. Érdekes módon sok pap abban az egyházmegyében azt mondja, hogy ez az atya szerepet játszott az ő hivatásválasztásukban.

-Mikor döntötted el, hogy belépsz a szemináriumba?
-Befejeztem az egyetemet, megkaptam a diplomámat, elkezdtem dolgozni, és sokat gondolkoztam rajta, merre vezet az utam, de még nem döntöttem, bár az Úristen elég sok jelet adott. De nem bírtam dönteni, vergődtem és imádkoztam, de az imában nem kaptam semmi útmutatást. Utólag úgy gondolom azért, mert Isten vezet, de azt szeretné, hogy mi döntsünk. Elmentem egy szentmisére, az atyának millió dolga volt, de mondtam neki, nagy döntés előtt állok, kérlek, imádkozzál értem. Rám nézett és azt mondta, jó. Hazamentem, letérdeltem, másfél óráig imádkoztam a szobámban, és döntöttem.

-Mi az, ami vonzott téged a papi hivatásban?
-Sok minden, elsősorban az, hogy papként Jézus közelségében élhetek, és hogy vannak olyan pillanatok, mikor működhet általam a kegyelem. A jó prédikációkat mindig szerettem, és úgy gondolom, a Jóisten nekem is adott karizmát a tanításhoz. Csodálatos, hogy papként a szentségek kiszolgáltatására is lesz lehetőségem!

-Mennyi ideig tanultál a kanadai szemináriumban, és miért döntöttél úgy, hogy Magyarországon folytatod a papképzést?
-Kanadában öt évig tartott a szeminárium, aztán szenteltek volna diakónussá, ki volt tűzve a dátum, én pedig elbizonytalanodtam, úgy éreztem, még nem állok készen, belül még valami nem volt a helyén. Szeptemberben visszamentem a szemináriumba, majd novemberben felhívtam a püspök atyát, hogy most abbahagynám a szemináriumot. Nagyon kedves volt, és azt mondta, várunk vissza, és ha visszajössz, együtt fogjuk énekelni a Te Deumot. Hazamentem, otthon sem találtam a helyemet, nehéz, depressziós időszak volt. Nyáron aztán Magyarországra utaztunk a nővérem esküvőjére és az esküvő után, anyukám teljesen spontán szólt, hogy keressem meg Horváth Árpád jezsuita atyát, akit a kanadai Hamiltonból ismerünk. Az már a gondviselés műve volt, hogy ő elhívott Magyarországra, arra hivatkozva, hogy itt vannak a gyökereim.

-Egy évet önkénteskedtél a budapesti Jézus Szíve templomnál, és utána jelentkeztél a váci szemináriumba.
-Nagyon érdekes, ahogy visszatekintve látom Isten vezetését. 2022 szeptemberében kezdtem Pesten a jezsuitáknál. Az első félévben csak kerestem helyemet, szinte minden nap misére jártam. Sekrestyés voltam, az udvaron söpörtem a leveleket, rendezvényeken szolgáltam, segítettem. Árpi atyával volt néhány nem könnyű beszélgetésünk, kicsit olyan volt, mint egy szigorú apuka. Gondolkoztam a jezsuita hivatáson is, nagyon sok időt töltöttem szentségimádásban, és többször kértem útmutatást az Úrtól. Egy régi martonvásári ismerősünk, aki gyerekkorunkban sokszor vigyázott ránk, felhívott, és ajánlotta, hogy találkozzak az unokaöccsével, Zsolt atyával, aki időközben váci püspök lett. Év végén döntöttem, úgy éreztem, egyházmegyés hivatásom van. Jelentkeztem, felvettek, és beköltöztem a Kafarnaum-házba, ami a Váci Egyházmegyében tulajdonképpen egy előkészítő szeminárium.

- Kellett még tanulnod, annak ellenére, hogy Kanadában már elvégezted a szemináriumot?
- Püspök atya döntése volt, hogy nem küldtek szemináriumba, hiszen már megvolt a teológiai diplomám, amit meg is kaptam a kanadai egyetemtől. A Kafarnaum-ház nem igazi szeminárium, hanem egy ima- és életközösség, amelyben azok élnek, akik a papi hivatásra készülnek.                                                                                                                                                                         
- Hogy látod, miért hívott téged Isten Magyarországra?
- Pontosan nem tudom. Isten mindent tud előre, bölcsebb, mint mi vagyunk. Az biztos, én nagyon erősen éreztem, hogy a Lélek vezetett. Sok időt töltöttem szentségimádásban a döntésem előtt. Mindenesetre az egyházi struktúra más Magyarországon, mint Kanadában. Ki tudja, hogy Isten egyetért-e, vagy sem, de nekem valahogy minden jobb itt, jobban érzem, hogy a helyemen vagyok. Anyukám is mondta, hogy amikor kiköltöztünk Kanadába, nekem volt a legnehezebb elhagyni Magyarországot.                                                                                                                            
- Mit szólt a családod, amikor először bejelentetted, hogy szeretnél belépni a szemináriumba? És mit szóltak ahhoz, hogy Magyarországon szeretnéd folytatni a tanulmányaid?
- Éppen fagyizni indultunk, a nővérem és a bátyám ott se volt. A húgom volt otthon, meg a szüleim. Apukám hallgatta, csendesen, és azt mondta oké. Azt akarja, hogy jó helyen legyek, és hogy boldog legyek. Anyukámat nagyon meglepte a hír, bár tudta, hogy gondolkozom rajta és rögtön jött a kérdésekkel. Éreztem, azért kérdezgetett, mert azt akarta, hogy tényleg jó döntést hozzak. A húgomnak kevésbé tetszett, mert elég közel állunk egymáshoz, de azóta ő támogat legjobban. A nővérem őszintén érdeklődött, a bátyám meg csendben támogatott.                                                                                                                                                                                                   
- Mit gondolsz, a külföldi tapasztalataid hogyan segítenek majd a papi hivatás során?
- Egy kedves kanadai atya egyszer úgy fogalmazott: Dani, te a véredben hordozod az Egyház sokszínűségét. Ez nagyon megérintett, mert valóban, az Egyháznak minden népet kell szolgálnia, az Evangélium mindenkinek szól. Az akcentusom miatt olykor kapok vicces megjegyzéseket. Volt például, hogy egy iskolában hárman kispapok előadást tartottunk, és ahogy az óra végén mentünk ki az osztályból, hallottam, ahogy az egyik gyerek azt mondja: az én kedvenc kispapom az volt, aki olyan furán beszélt! Remélem, közelebb tudok kerülni az emberekhez, azt az üzenetet átadva, hogy Isten mindenkit hív, hogy az Egyház mindenkinek az otthona.                                                                                                                                                                                                               
- Mit vársz a szenteléstől, az előtted álló időszaktól?
- A szentelés csak egy nap. A hivatás valójában a mindennapokban valósul meg. Engem az vonz, hogy egy egész életet leéljek Jézussal. Persze gyönyörű lesz a szertartás, a diakónusszentelés és majd jövőre a papszentelés nagy ünnepek lesznek. De engem az fogott meg már a kezdet kezdetén is, hogy a szentelést követően Isten népének szolgálatában élhetünk Jézussal.                                                                                                                                                                                                                                                                          Matusek-Fekete Ágnes-Csernóczky Judit