Hogyan lehet igent mondani a hívó szóra, és hogyan lehet nemet mondani azokra a világi kihívásokra, amelyek mondjuk engem, mint világi embert nap mint nap megérintenek? Ez az igen gondolom nem rögtön kialakuló igen, hanem egy folyamat. Veled hogyan történt?

A gimnazista diákéveimben kezdődött az igen kimondása a hívásra, de a hívás már sokkal előbb megvolt az Isten részéről. A hivatásomban nem volt szentpáli fordulat. Utólag, mint egy kirakósra tudok visszanézni. Ez benne talán a legszebb, ahogy így összeálltak a darabkák. Visszatekintve, az igenemnek három nagy momentum volt. Első a ministrálás, az oltárszolgálat, az Úr szolgálata. Gyerekkorban kezdtem ministrálni, és bevallom őszintén, fegyelemre és kitartásra nevelt. A második momentum a kórházban töltött időszakok. Mindig volt valami, amiért az Úr a műtőágyra hívott. Szinte minden évben átestem egy hosszabb gyógyulási folyamattal járó beavatkozáson, és a műtőasztalon, meg a gyógyulási szakaszokban velem volt az Isten.  Ott volt az éjszakai virrasztásokon, a fájdalmakban, a felajánlásokban, a segítségül hívásokban. Az ember akarva-akaratlanul tud beszélgetni az Istennel egy ilyen helyzetben, és ez segített fölismerni a hívását Szent Ignáchoz hasonlóan, akinek a betegágya hozta meg a felismerést a hivatásában. A harmadik momentum az igent mondásban, azok a gimnáziumi tanúságtételek, amikor az osztálytársaimmal beszélgettem. Diákkérdéseikre katolikus szemlélettel válaszoltam, hiszen már kisdiákként Istent választottam, bár akkor még nem volt bennem a hivatásra mondott igen. Sőt, főleg a gimnázium korai szakaszban még Istent követve, de a családos életre készültem. Szóval ez az a három nagyobb pillér, amelyek alapján kimondtam az igenemet.

Gondolkodtál már azon, hogy miért ilyen korán kaptad a hívást? Mert ha mondjuk az ember fejlődéslélektan könyveket olvas, akkor abból nem az derül ki, hogy egy 12-14-16 éves fiatal felnőtt érett, komoly választ tud adni az élet egészét illetően. Te pedig már abban az életkorban eljutottál arra a szintre, hogy a későbbi válaszaid abból az igenből fakadnak.

Valóban a későbbi válaszaim abból az igenből fakadtak. Istenre, az Isten szolgálatára, az Istennel együtt töltött életre mondtam igent akkor is. Nem láttam, hogy milyen kalandra, milyen útra hív, milyen lehetőségeket rejt. Csak éreztem ezt a hívást, belenőttem ebbe a hívásba és szabadon tudtam igent mondani. Talán az a nagy kérdés ilyen esetekben, hogy a jövőképemet fel tudom-e ajánlani, és én fel tudtam ajánlani.

Amikor már beláttál a „kulisszák mögé”, akkor sem volt olyan pillanat, hogy azt mondtad volna, hogy hát azért ezt nem gondoltam volna, nem biztos, hogy végig tudom csinálni?

Sosem volt olyan, hogy az alapokat rendítette volna meg bennem, mert az alapot az én igenem és az istenkapcsolatomon adja. Az pedig már az én felelősségem, hogy ezt a kapcsolatot ápolom-e.

Hogyan fogadta a család a döntésedet, hogy a papi hivatást választod?  

Egy ebédnél mondtam meg, és nagyon-nagyon jól fogadták. Úgy küldtek el, fiam, ez egy kitartó igen legyen. Aztán bekerültem a képzésbe és bevallom őszintén, nem tudom, hogy az elengedés folyamata hogyan zajlott le otthon, a testvéreim tudják inkább elmondani. Azt viszont tudom, hogy az örömük nekik is belülről fakadt, büszkék rám.

Ha jól tudom, a szemináriumi évek előtt másik pályát is választhattál volna. Ami azért érdekes, mert az is a rendről, a fegyelemről és a kitartásról szól.

Igen. Olyan gimnáziumba jártam, ahol tanultunk rendészeti fakultás tantárgyat, a rendészeti pályán szerettem volna elhelyezkedni. Ez is azt bizonyítja, hogy Isten ilyen szempontból bárki után oda tud nyúlni. Nagyon jó gondolat és talán ide illik, hogy az Isten nem az alkalmasokat hívja meg a szolgálatára, hanem akiket meghív, alkalmassá teszi az ő szolgálatára. Az igenünkben benne van az igen a formálódásra is, de valójában a kegyelem vezet, az Isten vezet, formál és felkészít az ő szolgálatára. Ezt azért szeretném kihangsúlyozni, mert én nem éreztem magam alkalmasnak vagy tökéletesnek erre a pályára. Az igenem volt biztos és Isten tesz alkalmassá az ő szolgálatára.

Ez azért is fontos, mert most vagy abban a helyzetben, amikor végig gondolhatod, hogy papként miként fogsz szolgálatot teljesíteni, milyen pap leszel. Ezt előre el lehet dönteni?

Nem tudom, hogy milyen kihívások elé fog állítani az Isten. Most nem tudom megmondani. Ember szeretnék maradni. Azt tudom, hogy az Isten szeret, van tökéletes terve, és vezet. Néha a makacsságom az, ami miatt saját magamnak kötöm be a szememet és nem mindig látom meg az ő tervét. Tehát ami segít a kitartásban, az akadályoz a látásban néha. Az biztos, Isten szeret engem és szeret mindnyájunkat, van egy szeretet terve rólunk. Mindenkiről. Erre vagyunk meghívva, az üdvösségre. Szóval ember szeretnék maradni elsősorban.

Emberek között létező ember?

Mindenképpen. A képzésünkben már megjelent az a kép Ferenc pápától, hogy a nyájszagú pásztor. Nekem tetszik ez a kép, ideális lenne. Vágyom arra, hogy nyájszagú pásztor legyek.

Van úgy, hogy megfárad az ember. Van kihez fordulni, hogyha lelkileg megfáradsz, vagy olyan útkereszteződéshez érkezel, ahol nem tudod, melyik a helyes irány?

Hogyne. Első az eucharisztia előtti csönd. Az első számú. A második a lelki vezetővel való kapcsolat, a gyónás, a lelki beszélgetés. Azt is elárulhatom, nagyon jó kispaptársakkal, paptársakkal vagyok körbevéve, meg tudom beszélni az életünkkel járó terheket, kihívásokat. Ott van a családom is, hogyha olyan a probléma, meg tudom velük osztani a gondjaimat. Szóval van segítségem, nem vagyok egyedül.

Beszélgetésünk vége fele azért muszáj rákérdezzek a genius locira, a hely szellemére. Látod már a helyed az egyházmegyén belül?

Beer Miklós püspök atya vett föl a kispapságba. Igyekszem megtalálni a helyem. Júniusban átmeneti diakónussá szentelnek, egy év múlva nyáron lesz a papszentelésem, most erre készülök. Az igenem is, a legelső igenem is erre az útra szólt, és igyekszem embernek maradni, nyájszagú pásztornak lenni ebben az egyházmegyében. Úgy érzem, Isten erre az útra, ide hívott.

Ha már ennyire ember, akkor a zárszó is legyen emberi. Van olyan hobbid, amit nagyon szeretsz? Nem feltétlenül olvasásra gondolok.

Van. Az utóbbi időben nagyon megkedveltem a futást. Nekem ez segítség, hobbi, kikapcsolás. Nagyon jó imák szoktak születni futás közben. Szóval a természet szeretete, túrázás, ezeket mondanám hobbinak.