CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Az érsekvadkerti egyházközség havi hírlevelében, a Vadkerti Harangokban legutóbb egy lelkes zarándok számolt be szentévi római útjáról.Az idén betöltöttem az ötvenet, és ahogy közeledett a nap, egyre inkább éreztem, hogy ez megvisel. Nem a szám. Hanem a fizikai változások. Hogy éreztem a testemen a kort. De ami leginkább megviselt, az az elmúlás érzése. És nem feltétlenül a saját elmúlásom (persze, hazudnék, ha azt mondanám, nem vagyok tőle beijedve…), hanem azoké, akiket szeretek… A családom, a barátaim egyre gyakrabban kérdezgették, mit szeretnék, hogyan szeretném tölteni ezt a napot. Amit biztosan tudtam: mit nem szeretnék. Nem szeretném, ha ez a nap is ugyanolyan lenne, mint az összes többi. Egy átlagos hétköznap.
De azt is tudtam, hogy nem szeretnék ünneplést, tortát meg mindent, ami ezzel jár.
Aztán egy baráti beszélgetés alkalmával a gondviselés megmutatta az utat. Pár nap leforgása alatt annyi jelet kaptam sírással, nevetéssel, beszélgetésekkel egybekötve, hogy az nem lehetett véletlen. Idén Szentév van - lehet alkalmasabb idő végig csinálni a Hét Templom Zarándoklatot Rómában? Szóval elindultam Rómába egyedül, hogy a születésnapomon végig járjam az én zarándoklatomat.
A Hét Templom zarándoklat Néri Szent Fülöp nevéhez fűződik, ez az egyik legrégebbi római hagyomány. 25 kilométer hosszan visz végig a városon, érintve a római vidéket, a katakombákat, míg végig járjuk Róma hét legjelentősebb bazilikáját. Az ő iránymutatását és imádságait vittem magammal az útra.
Június 3-án kora reggel a hátizsákomba bepakolva mindent, amit szükségesnek tartottam, elsétáltam a Szent Péter-bazilikához, az első állomáshoz, ahonnan a zarándoklatomat kezdtem. Csendben elmondott imádságom után elindultam az utamon a Tiberis folyó mentén, Róma második legnagyobb temploma, a Falakon kívüli Szent Pál-bazilika felé, amelyet a hagyomány szerint Szent Pál sírja fölé emeltek.
Innen az utam a régi Hét Templom útja (Via delle Sette Chiese) elnevezésű zarándokúton folytattam tovább a Szent Sebestyén-katakomba fölött található Szent Sebestyén-bazilikához. Itt őriznek egy nyílvesszőt Szent Sebestyén testéből, és őrzik Krisztus megkövesedett lábnyomát, amit a Péterrel való találkozáskor hagyott a kőben. Látni egy ilyen ereklyét, a történelem egy ilyen darabját felemelő és egyben félelmetes is. A találkozás helyét a Domine Quo Vadis templom őrzi, aminél a Via Appián haladva úton a Lateráni Keresztelő Szent János-bazilika felé megálltam egy rövid imádságra.
Már elmúlt dél, amikor megérkeztem a Lateráni Keresztelő Szent János-főszékesegyházhoz, ami Róma négy pápai bazilikája közt a legrégibb, és a legmagasabb rangú. A pápa címtemploma. Innen a zarándokutam a közeli Jeruzsálemi Szent Kereszt Bazilikához vezetett. Ez a templom őrzi Jézus keresztfájának, illetve töviskoronájának darabjait. Üres volt, amikor beléptem. Csak annyi fény volt, ami az ablakokon beszűrődött. Ott, abban a csendben éreztem igazán, hogy mégsem vagyok egyedül.
Az utolsó előtti megállóm a veranói temető melletti Falakon kívüli Szent Lőrinc-bazilika volt, amely Szent Lőrinc, a püspök és vértanú sírja fölé épült. Ez volt az egyetlen templom, ahová nem tudtam bemenni, mert zárva volt.
Ekkorra már a lábamban volt több, mint 20 kilométer és nagyon elfáradtam. Talán a csalódottság miatt is, hogy a bazilika zárva volt, de akkor és ott úgy éreztem, hogy nem bírok tovább menni. Pedig már csak az utolsó néhány kilométer volt előttem. De otthonról támogatást kaptam telefonon-:„Ezt a 2 és fél kilométert már fogcsikorgatva is megcsinálod.”
Amikor megérkeztem a Santa Maria Maggiore-bazilikához, millió érzelem futott végig bennem. Csendes, belső örömet éreztem és hálát. És aztán csak úgy megindultak a könnyeim. Ezekkel a könnyekkel éreztem, hogy kiszakad belőlem a feszültség. Sírtam. De ez jó sírás volt. Mert célba értem. Végig jártam a zarándoklatomat - ezt a fizikai és lelki utat. Magamért és mindenkiért, akit szeretek.
Visszanézve néha megfordul a fejemben, hogy bírtam? De azonnal ott a válasz, a legfontosabb, amit megtanultam a zarándokutamon. Megtanultam, hogy sokkal többre vagyok képes, mint amit feltételezek magamról. És hogy amikor úgy érzem, nem bírom felemelni a lábam, hogy tovább menjek, a Jóisten felemeli és visz tovább.
Lehet bármilyen nehézség, nem vagyok egyedül benne.
Forrás és fotó: CsM
Egy évvel ezelőtt, 2025 húsvétján indult a Váci Egyházmegye Lélekjelenlét podcast csatornája. Az induló műsor első vendége Marton Zsolt megyéspüspök volt, akárcsak most, az első évforduló alkalmából. Mai műsorunk különlegessége, hogy Püspök atya azokra a kérdésekre válaszol, amelyeket a hívek küldtek meg számunkra a facebook posztban szereplő felhívásunkra. A kérdések között a személyes kérdések mellett vannak papi, püspöki hivatásához kapcsolódóak, érkeztek a szentségek kiszolgáltatásával kapcsolatos konkrét kérdések, valamint az Egyházról általában és az aktuális kihívásokról.
A Naphimnusz Egyesület Hamvazószerdától kezdve a nagyböjt vasárnapjaira egy-egy rövid elmélkedést készített 2026-ban. Ezekben pápai dokumentumok és szentírási szakaszok segítségével szemlélik a böjtöt, mint önmegtagadást és megtérést, ami összeköti a teremtésvédelmet a szegények védelmével és a jövő generációk iránti felelősséggel. Nyolc egymáshoz kapcsolódó témát követnek majd ezek az elmélkedések: a tudatosság felkeltésétől a gyakorlati cselekvésig. Minden téma teológiai és szentírási alapokon köti a nagyböjti cselekedeteket (böjt, ima, alamizsna) a teremtésvédelemhez. Az elmélkedések végén olvasható néhány tipp a leírt gondolatok megélésének segítésére.
Marton Zsolt megyéspüspök a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban mutatta be a nagyszombati húsvéti vigília szertartását, amelyen a Váci Egyházmegye szeminaristái biztosították az asszisztenciát. A főpásztor szentbeszédében a Római levél gondolatait emelte ki a keresztségben új életre támadt emberről hangsúlyossá téve ezúttal a húsvéti szertartásban megújított keresztségi fogadalmakat.
Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja: Jézus elítélésének, keresztútjának, halálának és temetésének napja. Az Egyház – ősrégi hagyomány alapján – ezen és a következő napon egyáltalán nem mutat be szentmiseáldozatot. Arra a napra emlékezünk, amikor maga az örök Főpap mutatta be áldozatát a kereszt oltárán. A Jézust jelképző oltár teljesen dísztelen: nincsen rajta sem kereszt, sem terítő, sem gyertya. A nagypénteki szertartást Marton Zsolt megyéspüspök vezette a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban. Az asszisztenciát a Váci Egyházmegye szeminaristái biztosították.2026. április 11. szombat
Leó és Szaniszló
Miután húsvétvasárnap reggel Jézus feltámadt, először Mária Magdolnának jelent meg, akiből (annak idején) hét ördögöt űzött ki. Magdolna elment, és elvitte a hírt a gyászoló és szomorkodó...
Összes program »