CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Június 29-én, Péter és Pál apostolok ünnepén áldotta meg Marton Zsolt váci püspök a megújult turai Nagyboldogasszony Templomot, amely külső és belső felújításon esett át. A Turai Egyházközség írását olvashatják kiegészítéssel.Marton Zsolt püspök szentbeszédét azzal kezdte, hogy Rómában négy pápai bazilika található, a Lateráni Keresztelő Szent János-főszékesegyház, a Santa Maria Maggiore Bazilika, az úgynevezett falakon kívüli Szent Pál Bazilika, valamint a Szent Péter Bazilika, amely egyben a világ legnagyobb katolikus temploma. Ebben a bazilikában a padozaton, mintegy mérőszalag szerűen fel vannak rajzolva a világ nagy templomainak méretei, köztük az esztergomi bazilika is: „Ha az esztergomi bazilika fel van rajzolva a Szent Péter Bazilika padozatán, akkor abban benne van az egész magyar egyház, benne van a Váci Egyházmegye is a váci székesegyházzal, és ebben benne van ez a szép turai templom is.” – mondta Zsolt püspök.
Hozzátette, hogy a két fő apostollal ünneplünk így együtt: Péterrel, aki a galileai Bétsaidában született, józan paraszti ésszel megáldott ember, robbanékony, de nyíltszívű személyiség volt. Péter azt mondja Jézusról, hogy Te vagy Krisztus, az élő Isten fia, amelyre Jézus úgy válaszol: Te Péter vagy, és én erre a kősziklára építem egyházamat: „Péter Jézusnak nem azért tetszik, mert bűntelen, hanem azért, mert őszinte, mély, komoly hite van, és ragaszkodik őhozzá. Jézus nem a tökéletes embereket hívja meg, hanem azokat, akik merik vállalni önmagukat előtte.”
A másik fő apostolról is beszélt egyházmegyénk főpásztora: Pál teljesen más karakter, céltudatos, racionális, művelt, tanult ember, mondhatni egy ószövetségi teológus. A damaszkuszi úton látomásban találkozik Krisztussal, amelynek következtében leesik a lováról. „Vannak olyan emberek, akiknek a megtéréshez arra van szükségük, hogy leessenek a magas lóról.”
Kiemelte, hogy ettől az esettől kezdve Pál makacsul ragaszkodott Krisztushoz, és buzgósággal hirdette a pogányoknak a krisztusi hitet, építette a közösségeket.
A két apostol történetével számunkra is itt van a kérdés, hogy mi kinek tartjuk Jézust, ez életünk legfontosabb kérdése: kicsoda nekünk Jézus? A püspök a választ is megadta a kérdésre: „Igazából akkor vagyunk valóban Krisztus-hívők, ha újból kimondjuk, hogy «Te vagy az élő Isten fia, te vagy az én megváltóm, te vagy a mi közösségünknek az istene».”
Marton Zsolt azt a kérdést is feltette, hogy mit jelent számunkra az Egyház: „Az Egyház nem csak intézmény pusztán, hanem Isten népének szent gyülekezete, amelyet Isten úgy hozott létre, hogy a benne lévő embereket a hit megvallására késztesse. […] A templom az imádság helye, nem pusztán épület, hanem magát az imádkozó közösséget jelenti”.
Befejezésül pedig arra buzdította a híveket, hogy adjanak hálát azért, hogy van a közösségnek épített temploma, és azt kérte, hogy imádkozzanak azért, hogy mindig legyen imádkozó közösség a templomban.
A turai Nagyboldogasszony Templom az elmúlt években új tetőszerkezetet kapott, így megszűntek a gyakori beázások. Emellett külső és belső festés is történt, ezáltal kijavításra kerültek a korábbi beázások nyomai.
A turai templom felújítása során 2016-2020 között először a tető cseréje zajlott le, 2024-2025 között pedig a templom külső és belső kifestése valósult meg.
Az utolsó munkálatok során a közösségi házat szigetelték le és új vakolatot is kapott.
Az egyházközség sok közösségét – gyerekprogramokat, katekumen csoportot, hittanosokat – fogadja ez a megújult épület jobb körülmények között a jövőben.
A felújítást, amely közel 200 M Ft-ba került, fele részben állami támogatásból, fele részben az egyházközség saját forrásából fedezték.
Fotó: Seres Csilla
Negyedik alkalommal rendezte meg Szent Mihály Intézményfenntartó diákönkormányzati konferenciáját, amelyre ezúttal is sokan jelentkeztek a Váci Egyházmegye által fenntartott iskolákból. Ezúttal a váci Credo-házban látták vendégül a szakmai napon a DÖK-ös diákokat és tanáraikat, ahol Marton Zsolt megyéspüspök is köszöntötte a résztvevőket. A SZEMI híradását osztjuk meg.
Martonvásáron emlékezett meg a KALÁSZ (Katolikus Leánykörök Szövetsége) Egyesület alapításának 90. évfordulójáról április 25-én. Az egész napos rendezvény zárásaként, Jó Pásztor vasárnapjának előestéjén Marton Zsolt váci megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) családokért felelős főpásztora mutatott be hálaadó, koncelebrált szentmisét. Bodnár Dániel írását olvashatják.
2026. április 26-án, a húsvéti időszak negyedik vasárnapján ünnepli az egyház a hivatások 63. világnapját. Ezen a kiemelt ünnepen – amelyet a hívők körében Jó Pásztor vasárnapjaként is ismernek – Leó pápa személyes üzenettel fordul a világ felé. A Szentatya gondolatai idén is irányt mutatnak mindazoknak, akik keresik saját útjukat és küldetésüket a közösség szolgálatában.
Magyarországon több tízezer családban nevelkedik sérült gyermek. Ezek a speciális szükségletű családok olykor óriási, legtöbbször láthatatlan terheket cipelnek. Mások számára elképzelhetetlen kihívásokkal szembesülnek, azonban a fogyatékosságra, mint állapotra a lehető legkitartóbb, legodaadóbb és legelfogadóbb szeretettel válaszolnak. A 18 éves autista, középsúlyos értelmi fogyatékos Barnabás és öccse, a súlyos értelmi fogyatékos Domonkos három nem sérült testvérükkel és szüleikkel Budapesten élnek. Édesanyjukkal, Wagner Annával Király Eszter arról beszélgetett, milyen utat jártak be férjével és öt gyermekükkel, illetve hogyan tapasztalják meg Isten gondoskodását a mindennapjaikban.
A nagyhéten a Váci Egyházmegye hat plébániáján - Boldogon, Cegléden, Drégelypalánkon, Dunakeszin, Isaszegen és Rádon is passiójátékot szerveztek és adtak elő a helyi egyházközség tagjai. A szervezők korábban részt vettek azon a kétnapos képzésen, amelyet Meskó Zsolt rendező tartott. A végeredmény magáért beszél, hiszen a lelkigyakorlattal felérő próbák és a hosszú hetekig tartó készülődés közösségteremtő és megtartó erővel bír a résztvevők szerint. A szervezőkkel készített körinterjúnkat olvashatják.2026. május 1. péntek
Fülöp és Jakab
Tanító körútján Jézus az ő városába, Názáretbe érkezett, és ott tanított a zsinagógában. Hallgatói csodálkoztak, és így beszéltek róla: „Honnan van ennek a bölcsessége és csodatevő ereje? Hát...
Összes program »