CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Harmadik alkalommal szervezett alkotótábort a Váci Egyházművészeti Gyűjtemény, amelynek ezúttal is Marosi Eszter építész volt a művészeti vezetője. Előző években a zarándoklatok, ereklyék, szentek kerültek előtérbe, idén a jelképekkel dolgoztak a gyerekek. A téma kimeríthetetlen, hiszen rengeteg szimbólum van."Az Egyházművészeti Gyűjtemény a mai interaktív, érintőképernyős kiállítások és az okoseszközök között nagyon archaikus helyszínnek látszik, azonban a többszáz éves hagyományokra visszatekintő régi tárgyak is nyújthatnak interaktív élményeket. Ha meg tudnak bennünket szólítani, ha megértjük az üzenetüket, ezek a tárgyak vonzzák az embereket. A Szentek és jelképeik alkotótábor ehhez a megértéshez nyújt segítséget, hiszen sok újdonsággal találkoztak a gyerekek és sokkal kompetensebbek lettek" – mondta Koncz Kinga, a Gyűjtemény igazgatója, a tábor kezdeményezője.
A szentek és jelképeik köré szerveződött alkotótáborban a résztvevők először megismerték a szentekhez tartozó művészeti alkotásokat, majd a hozzájuk kapcsolódó növényeket, állatokat, tárgyakat és fogalmakat. Végül többféle technikával kísérletezve hozták létre saját alkotásaikat a gyerekek. Az egyéni munka során különféle növénykompozíciókat, valamint hőre száradó gyurmában növénylenyomatokat készítettek, kipróbálták a linónyomdázás technikáját, nyomdáztak, ellentétpár szimbólumokból felépülő álarcokat díszítettek.
Az alkotás mellett a táborozók egyrészt lehetőséget kaptak, hogy életkoruknak megfelelően éljék meg, hogyan szolgálhatják képességeikkel Istent és a kereszténységet, másrészt hogyan kapcsolódhatnak egymáshoz, hiszen a közös munka során az egyéni elképzeléseket össze kell hangolni.
Közös munkával készítették el Noé nagyméretű bárkáját, a benne lévő állatfigurákat hullámkarton rétegekből kivágva, háromdimenziós formában egymásra ragasztva. A nagy sikert aratott árnyjátékos bábszínházi előadás szintén közös munka gyümölcse. A sablonok rajzolását, kivágását komoly dramaturgiai felkészülés előzte meg, hogy Sienai Szent Katalin és Szent Ágnes történetét bemutathassák.
"Azt látom, hogy a gyerekeknek nagy örömet okozott egy-egy technikai ötlet kivitelezése, például hogyan lehet Sienai Katalin történetében megmutatni, hogy széttörik a kerék, vagy a lefejezés pillanatát – folytatja Koncz Kinga. Persze sokan szerettek volna nagyon élethű dolgokat létrehozni, de nem az a lényeg, hogy itt tökéletes dolgok szülessenek. Az a fontos, hogy az elkészített tárgyakon keresztül közelebb kerültek az egyházi tanításhoz anélkül, hogy észrevennék, egyháztörténettel, üdvtörténeti témákkal foglalkoztunk."
Az alkotótábor adott lehetőséget a szimbólumokat bemutató kártyajáték tesztelésére is, amely Koncz Kinga és Marosi Eszter közös munkája, és mostantól múzeumpedagógiai oktatócsomagjuk részét alkotja. A szimbólumtár négy részre oszlik, növények, állatok, tárgyak és elvont fogalmak alkotják. A lapokon a jelképek szakrális üzenetének titkait lehet megfejteni. Minden szimbólumnak vannak pozitív és negatív olvasatai, attól függően, milyen viszonyrendszerben melyikre helyeződik a hangsúly. A búza, amit mindenki ismer, mindennapi eledel, ugyanakkor a legbiblikusabb vagy legkeresztényibb növény. A bárány Krisztus szimbólum, emellett a pásztorok védőszentjének, Szent Vendelnek attribútuma.
Az ötnapos tábor, amelyen közel húsz gyerek vett részt Vácról és környékről, valamint Budapestről, július 11-én pénteken minikiállítással zárult, ahol a szülők is megcsodálhatták a gyerekek alkotásait. Koncz Kinga munkatársai segítségével és Marosi Eszter építész művészeti vezetésével az alkotótáborokon keresztül azon dolgozik a Váci Egyházművészeti Gyűjteményben, hogy megtöltse a múzeum udvarát, és az ott őrzött régi tárgyak új életet kaphassanak a gyerekek kíváncsisága által.
Az albertirsai templom helyén már a 15. Században állt egy román kori templom, Szent Margit tiszteletére felszentelve. A török hódoltság alatt elpusztult templomot a 18. század közepén barokk stílusban újjá építették és Jézus Krisztus pártfogásába ajánlották. Szentelésének 280. évfordulója alkalmából ünnepi szentmisét tartottak az albertirsai Urunk színeváltozása templomban. A búcsúi ünnepi szentmisét Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatta be.
A Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata önkéntes képzést indít a kórházi pasztoráció segítésére. A lelkigondozók és az önkéntes beteglátogatók az egyházmegyében található kórházakban segítő beszélgetésekkel szolgálják a betegeket. Hívjuk és várjuk az Egyházmegye területén élő leendő önkénteseket.
A Katolikus Karitász 2026-ban új szintre emeli Legyen öröm az iskolakezdés! elnevezésű kampányát. Az alapvető tanfelszerelések biztosítása mellett 2026-ban még nagyobb hangsúlyt helyez a személyre szabott, hosszú távú esélyteremtésre. A Lépcsőfok program mentorálással, korrepetálással, tehetséggondozással és célzott természetbeni segítséggel kíséri a hátrányos helyzetű gyermekeket a tanév során. A segélyszervezet adománygyűjtést indított, hogy még több rászoruló diákot támogathasson.
2026. július elején befejeződött a szolnoki Szentháromság templom szentélyének felújítása. Február óta a szentmisére érkezőket a szentélyben állványrengeteg fogadta. Restaurátorok dolgoztak a szentély újra festésén, hogy a hívő közösség nagyvonalú adakozásának és a Váci Egyházmegye támogatásának köszönhetően méltó, barokk hangulatú díszítést kapjon az épület belső tere. Gáll-Csepeli Anikó beküldött írását olvashatják.2026. augusztus 15. szombat
Mária
Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a...
Összes program »