CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
"Reményt és jövőt adok nektek!" (Jer 29,11) mottóval 5 napos napközis tábor volt az aszódi Hitéleti Központban 2025. július 7-vel kezdődő héten. A táborban közel 80 fő vett részt. A programok a keresztény reményre irányították a résztvevők figyelmét, kapcsolódva a Szentév üzenetéhez.A hét témáit a római szentkapu képei alapján választottuk ki, így feldolgoztuk az „Én vagyok a kapu…” (Jn 10,9) témát, a jó Pásztorról szóló igeszakaszt (Jn10-14-16) sziluettek; a béna meggyógyítását (Lk 5,17-26); a tékozló fiú történetét (Lk15,11-32) az ifisek előadásában, valamint a Jel 3,20: „Íme az ajtónál állok és zörgetek…” idézet üzenetével zártuk a tábor utolsó napját.
Mindennap az elmélkedés anyagát kiscsoportokban még átbeszéltük, feldolgoztuk, színezők, rejtvények, makettek segítségével. A témához kapcsolódóan a kézműves foglalkozásokon készítettünk kulcstartót, bárányokat, szőttünk mini hordágyakat. De a hét folyamán sok karkötő és virág is készült különböző technikákkal.
A mozgás sem maradhatott el. Volt sorverseny, szabaduló szoba, méta, foci, röplabda; csapatversenyek. Csütörtökön a tékozló fiú történetét 7 részre felosztva, állomásról állomásra járva élhették át, hogy mit érzett a tékozló fiú: a megkapott vagyont mennyire könnyű elveszíteni, és milyen nehéz bizonyos akadályokkal megküzdeni. A végén az örömünnep fagyizásban valósult meg.
A héten vendégünk volt Lados Tibor, aki a rendőrségnél bűnmegelőzési előadásokat tart; nálunk most a nyár veszélyeire hívta fel a figyelmet: főként a kerékpározás és a víz veszélyeire fókuszálva.
A résztvevőknek lehetőségük volt szentgyónásra, pénteken a táborzáró szentmisén pedig hálát adtunk mindenért. Hálánkat az oltár elé helyeztük kis hálaszívekbe írva.
Hála a táborért elsősorban a Gondviselő Istennek. hála a Váci Egyházmegyének és minden segítőnek, akik munkájukkal, anyagi támogatássukkal segítették, hogy a gyerekek egy tartalmas héttel gazdagodjanak.
*
2025-ben 162 gyermek, napközis, hittanos, ifjúsági és családtábort támogat a Váci Egyházmegye összesen 85 M Ft összeggel, amelyekben közel 9000 fő vesz részt.
Forrás: Adáminé Mihályi Erzsébet
Fotó: Dávid Ágnes és Adámi Péter
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben! – A fiú azt...
Összes program »