CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
2025. július 6-án, vasárnap délután búcsúi szentmisére gyűltek össze a hívek a martfűi Szent Tamás-templomban. A különleges alkalomra megtelt a templom, helyiek és környékbéliek együtt ünnepelték a templom névadóját. A búcsúi szentmisét ezúttal dr. Pintér Gábor érsek atya celebrálta, Új-Zéland apostoli nunciusa, az egyházközség vezetőinek: Kómár István moderátor plébánosnak és Kovácsik Antal plébániaszervező diakónusnak a meghívására.Az érsek személyes jelenléte és szolgálata külön megtiszteltetés volt Martfű számára. Az apostoli nuncius a Vatikán diplomáciai képviselője, olyan püspök, aki egy adott országban a pápa nagyköveteként szolgál, és egyszerre képviseli az egyház lelki és diplomáciai érdekeit.
Prédikációjában Szent Tamás apostol életútját idézte fel külön kiemelve a kételkedés és a hit kapcsolatát, a bizonyosságszerzés fontosságát.
A szentmisét az egyházközség kórusának közreműködése tette még ünnepélyesebbé. A liturgiát követően körmenet indult a templom körül, amely során a hívek hitüket nyilvánosan is kifejezték.
A szertartás után szeretetvendégség várta a híveket a templom előtti parkban. A baráti beszélgetések, a közösen elfogyasztott sütemények és frissítők oldott, bensőséges hangulatot teremtettek.
Az ünnepen részt vett Herczeg Zsolt országgyűlési képviselő, dr. Papp Antal polgármester, Rágyanszky István alpolgármester, valamint Tóth László református lelkipásztor feleségével, Tóthné Iván Éva vallástanárral.
A búcsú a katolikus egyházban közösségi ünnep, jelen van a hagyomány és a lelki elmélyülés. Martfű számára minden évben lehetőséget ad arra, hogy megerősítse hitét, közösségét és az összetartozását.
Fotó: Miklósi Judit
Forrás: Martfűi Szent Tamás plébániaközösség
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben! – A fiú azt...
Összes program »