CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Berkenye, Nógrád és Diósjenő települések kapcsolódnak a Börzsönyaljai Egyházközséghez, ahol az idei tábor alapgondolata a Ferenc pápa által meghirdetett szentév volt. A három falu gyermekei nemcsak élményekkel, hanem új barátságokkal is gazdagodtak és magukkal vitték az összetartozás érzését, mely remélhetőleg még sokáig elkíséri őket életük során. A Börzsönyaljai Egyházközségek beszámolóját olvashatják az egy hetes napközis táborról.A Remény Zarándokai mottót és a szentév logóját beépítettük első napunk közösségépítő feladataiba. A gyerekek kreatív módon, különböző technikával készíthették el a logót, miután egy rövid előadás formájában megismerték jelentését és jelentőségét. Igazán ügyes, kreatív megoldások születtek. A délután folyamán az Erények útját járták végig a gyerekek, akadályverseny formájában - játékos, élménypedagógiai feladatokkal. Imádságot írtak, kipróbálták bátorságukat, mennyire bölcsek és mértékletesek, mennyire tudnak bízni, remélni a társuk segítségében, illetve a szeretet erényét is gyakorolhatták „rejtélyes jótevőként”. Az uzsonnára kapott palacsintát pedig a Nógrádiak Nógrádért Egyesület felajánlásának köszönhettük.
Keddi napunkat a megyeszékhelyen töltöttük, ahol egy aranyos filmet néztünk meg a moziban, majd megismerkedhettünk a bányászok életével, munkájával. Megtekinthették a különböző járműveket, gépeket és még egy kis játékos feladat is belefért a délutánba. Úticsomagunkat segítőink már kora reggel elkészítették, a Karitasz csoportjától pedig még finom, friss pogácsát is kaptunk az útra.
A harmadik napunk hagyományosan a kézműveskedésé. A gyerekek kipróbálhatták a kovács és a faesztergályos munkát, festhettek, és egy retro játékot - simi labdát is készíthettek. A gyöngyfűzést pedig még a csütörtöki napon is folytatni szerették volna, mi pedig engedtünk kérésüknek. Rengeteg szép karkötő és rózsafüzér került ki kezeik közül. Szerdai napunkon a különleges uzsonnát ismét felajánlásból kaptuk, a Fenséges Kürtőskalács és Fagyizó kürtőskaláccsal lepett meg bennünket.
Csütörtöki napunkon az időjárás módosította a programot, így az egész napos társasjáték mellett a kisebbek a Tájházba látogattak el, míg ezalatt a nagyok egy tanúságtételt hallgathattak meg. Az uzsonnára kapott fánkért a Diósjenői Római Katolikus Egyházközség az Ifjúságért csapatának tartozunk köszönettel.
A zárónapunkat az Erdei Szabadidőközpontban töltöttük focival és egyéb sportos játékokkal. Az időjárás nem volt túl kegyes, szükség volt a pulóverekre, vékony kabátokra, de ez nem szegte a gyermekek jókedvét. Az ebédre elfogyasztott lángost Nőtincsről ajánlották fel. A finom ebéd után itt tartottuk záró szentmisénket, majd még egy kis játék és uzsonna után fáradtan, de élményekkel tele szálltak fel a hazafelé tartó kisvonatra a gyerekek.
Ez a hét megmutatta, hogy mennyire egyszerű is az együtt-lét. Barátságok születtek, nem számított ki honnan, melyik faluból érkezett. A közös célokért való küzdelem során mindenki hozzátette a maga részét, segítette a másikat.
Sok segítséget kaptunk bérmálásra készülő fiataljainktól, önkéntes felnőtt segítőinktől. Nélkülük nem sikerült volna! Büszkék lehetünk arra is, mennyi felajánlást kaptunk uzsonna, gyümölcs, lekvár, sátor állítás stb. formájában. Ez azt mutatja, hogy nemcsak nekünk szervezőknek, hanem az itt élőknek is mennyire fontos, hogy gyermekeinknek tartalmas időtöltést biztosíthassunk.
Ez a tábor nem csupán egy nyári program volt, hanem sokkal inkább egy élő példa arra, milyen sokat jelent, ha különböző helyekről érkező emberek megtanulnak együttműködni, figyelni egymásra és egy közösséget alkotni. Öröm volt részt venni benne!
Hálásan köszönjük a gyerekek nevében is, hogy a Váci Egyházmegye és a Váci Egyházmegyei Karitász programjaink megvalósulását anyagi hozzájárulással is támogatta.
*
2025-ben 162 gyermek, napközis, hittanos, ifjúsági és családtábort támogat a Váci Egyházmegye összesen 85 M Ft összeggel, amelyekben közel 9000 fő vesz részt.
Forrás és fotó: Börzsönyaljai Egyházközségek
Megható szertartás keretében, Tápiósülyön kísérték utolsó útjára dr. Szegedi László atyát. A gyászmisét Marton Zsolt váci megyéspüspök celebrálta paptestvérek, szerzetesek és a hívők népes közössége előtt. Beszédében nemcsak egy meghatározó lelkipásztortól, hanem mesterétől és lelki atyjától is búcsúzott.
Az Együtt építjük c. tervezett misztériumjátékunkra jelentkező csoportvezetők számára az alábbi ÚJ IDŐPONTBAN tartjuk meg a tájékoztatót:
Három napra Dabas adott otthont az első Mente Fesztnek. A Táncsics Mihály Gimnázium területét vették birtokba a fiatalok, akik eljöttek a Váci Egyházmegye Ifjúsági Lelkészségének első fesztiváljára. Koncertek, előadások, beszélgetések, táncház, sportprogramok, közös szentségimádás kínált számos lehetőséget az ifjúsági közösségteremtésre.2026. május 19. kedd
Ivó és Milán
Jézus az utolsó vacsorán tekintetét az égre emelte, és így imádkozott: „Atyám, eljött az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged! Te hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy mindenkinek, akit...
Összes program »