Király Eszter: Milyen elvárások, milyen célok vezettek a társkeresés során?

Fekete Ágnes: Az volt a vágyam, hogy megtaláljam a férjemet. Fontosnak tartottam ezt a tudatosságot. Ugyanakkor az is fontos, hogy a megfelelő kérdéseket megfelelő időben tegyük fel, és nem szabad az első randin azon gondolkozni, vajon ez az illető lesz-e a férjünk vagy a feleségünk. Sok fiúval randiztam, de a férjem volt az első, egyben az egyetlen barátom. 23 éves korunkban ismerkedtünk meg. Igazából mindig az a cél lebegett a szemem előtt, hogy megtaláljam a férjemet, akivel az Isten felé vezető úton együtt haladhatunk.

Matusek Márton: Sokan már a gimnáziumi évek alatt elkezdenek ismerkedni, nálam ez nem így volt. Pannonhalmára jártam a bencés gimnáziumba, így nem sok ismerkedési lehetőségem volt, meg nem is volt rá indíttatásom. Ágihoz hasonlóan én is házasságra vágytam, nem volt bennem igény kalandozásra, rövid távú élményekre, mint amit manapság láthatunk. A lelkiismeretem és a maximalizmusom vezetett a házasság felé. Örülök, hogy belső meggyőződésből fakadt, és nem kívülről kellett rám erőltetni a szüleimnek vagy másoknak.

K.E.: Mindkettőtöknek fontos volt, hogy keresztény legyen a leendő társatok?

F.Á.: Igen, ez egy alapkritérium volt mindkettőnknek. Sokkal egyszerűbb, hogyha megvan ez a közös alap, egyeznek az alapvető értékek. Az életünk központja a hit, az Istennel való kapcsolat, ezért fontos, hogy ezen a téren is meg tudjuk osztani azt, amit megélünk.

M.M.: Megértem, ha egy nem hívőt vagy egy más felekezetű társat választ valaki, abban a kegyelemben bízva, hogy egy lesz a hitük. De én nem gondolom, hogy le tudnék élni úgy egy életet, hogy nem katolikus a párom.

K.E.: Hogyan határoztátok el magatokat, hogy összekössétek az életeteket, házasságot kössetek?

F.Á.: Ez egy folyamat volt. Sokat segített egy nyolc alkalmas párkapcsolati műhely, ahol különféle témákat beszéltünk át, mint például a család, ahonnan jövünk, milyen álmaink, céljaink vannak az életben, a pénzügyek, szexualitás. Láttuk, alapvetően egyezik az értékrendünk, a világról alkotott képünk és jól érezzük magunkat egymással. Persze vannak különbözőségeink, de azok nem áthidalhatatlan dolgok.

M.M.: Az lényeges volt, hogy a mindkettőnk számára fontos dolgokban meglegyen a közös pont, és addig nem nyugodtunk, amíg ezeket nem tisztáztuk. A többit meg egyrészt Isten kegyelméből reméljük, hogy megkapjuk, másrészt bízunk egymásban, hogy tudunk alakulni, egymáshoz igazodni.

K.E.: Nagyon tudatosan készültetek a házasságra. Ma a világiasabb felfogásban a készület azt szokta jelenteni, hogy költözzünk össze, nézzük meg, hogy működünk együtt. Ti hogy álltatok az együttélés kérdéséhez?

F.Á.: Egyértelmű volt, hogy nem szeretnénk összeköltözni a házasság előtt, mert a tisztán készülést is megnehezíti - mármint a várakozást a szexuális kapcsolattal a házasságig -, meg a szabad döntést is. A saját baráti körömből is tudok mondani olyan példákat, akik az esküvő előtt néhány hónappal szakítottak, mert úgy látták, mégsem közös az útjuk. Szerintem, ha egy pár együtt él, akkor sokkal nehezebb meghozni ezt a döntést, mert már annyira közösek a dolgaik.

M.M.: Beszélgettünk erről, és bennem is ezek az érvek merültek fel, fölöslegesen ne kössük magunkat túlságosan egymáshoz. Attól, hogy látom, hogyan mosogat a másik, vagy mennyire horkol, vagy milyen gyakran főz még nem ismerem, ez még csak a felszín.

F.Á.: Az összeköltözésünk után mi is megtudtunk egymásról új dolgokat, de ezek egyáltalán nem olyan hangsúlyosak, amikkel ne lehetne együtt élni. Például ki hova rakja a mosatlan edényeket. Kicsit azt érzem, az együttélés olyan témákra helyezi a hangsúlyt, amik egyáltalán nem lényegesek.

K.E.: Mit gondoltok, a házasságnak, illetve a ti házasságotoknak mi a célja?

M.M.: Egyik fő szempont, hogy megoszthatjuk az életünket és az örömeinket valakivel, és együtt cipeljük a terheket. Keressük, mi Isten akarata a közös életünkben, a másik életében, hogyan tudjuk egymást segíteni, mert ennek megvan a szépsége. Egész életünkre vállaltuk azt, hogy ott leszünk a másiknak jóban-rosszban, és keressük, hogyan tehetünk jót egymással.

K.E.: Mit tanácsolnátok a társkereső fiataloknak, milyen lelkülettel, hozzáállással keressék a társukat?

F.Á.: Ne adják fel az elveiket. A magánytól való félelemben könnyen fel lehet adni a keresztény elveket, a keresztény meggyőződést. Bízzanak Isten gondviselésében és járjanak közösségbe, programokra. Sokan mondják, hogy már nincsenek jó fiúk, nincsenek jó lányok, de ezt nem tartom igaznak. Ha radikálisan tudunk Krisztus mellett dönteni, akkor az mások számára is vonzó lesz, és találkozhatunk vagy megismerkedhetünk olyan emberrel, aki számára vonzó lehet a mi példánk, és akkor ő is közelebb kerül Istenhez.

M.M.: Dolgozzanak magukon, hogy a házasságban a lehető legszebb ajándékot adhassák a másiknak. Végső soron az lesz a fontos, hogy én mit tudok adni, és a másik szintén azon lesz, ha őszinte a kapcsolat. Ne adják fel az elveiket, keressék, mi a terve Istennek velük.

Az adás ide kattintva elérhető a Spotify felületén is!