CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Az újhatvani családok az elmúlt év sikeres családtáborának hírét továbbadva, idén a tavalyi létszámot mintegy megduplázva, közel 80-an a Szentév mottójával: „Remény zarándokai” -ként indultak útnak, hogy az idei nyár pár napját együtt tölthessék és közelebb kerülhessenek Istenhez és az Ő szeretetében egymáshoz. Zolnai Krisztina írását olvashatják.A helyszín ezúttal Balatonkenese ifjúsági üdülője volt. A szervezésben Kecskés Attila plébános, Varga-Orosz Erika és Tóth Péterné vettek részt. Múlt évben kivetettük a hálót, idén a remény szimbólumaként horgonyt vetettünk.
A tábor kezdő napján meglepetésvendég érkezett hozzánk Marton Zsolt, egyházmegyénk püspöke személyében. Látogatása nagy megtiszteltetés volt számunkra. A püspök úr közvetlensége, humora, őszinte, személyes történetei mindenkit magával ragadtak.
Az első pár napon hűvösebb volt az idő, strandolás helyett futóversenyt szerveztünk és pingpongoztunk. A kisebbek részére kézműves foglalkozást tartottunk, ahol szebbnél szebb alkotások készültek, a tábor végére valóságos alkotóművészeti tárlat alakult. Ezek a napok alkalmat adtak a mély beszélgetésekre is. Mintha a Jóisten szándékosan rendezte volna úgy, hogy jobban megismerhessük egymást.
Az ott töltött napok minden reggelét a régi gyermektáborok hangulatát idéző reggeli tornával kezdtük, amelybe minden korán kelő bátran becsatlakozhatott.
A napi szentmisék előtt Kecskés Attila atya ráhangoló beszélgetéseket tartott a misét megelőző előkészületekről. Mind a beszélgetések, mind az azt követő szentmisék fakultatív jellegűek voltak, mégis a Szentlélek hívására közel teljes létszámmal jelen voltunk ezeken az alkalmakon.
Amikor már az időjárás erre lehetőséget adott, felkerekedtünk, nyakunkban az erre a célra készült kendővel, hitünkről a külvilág számára tanúságot téve zarándokoltunk el a Soós-hegyi kilátóig. Gyönyörű panorámával, a kilátónál tartottuk meg aznapi szentmisénket. Az ember ősidők óta keresi az ilyen helyeket, mert közelebb érezheti magát Teremtőjéhez.
A családi sportnap keretén belül szerepet kapott a gyorsaság, az ügyesség és az egymásra hangoltság is. Ennek a versenynek mindenki győztese volt, akár versenyzőként, akár szurkolóként vett részt rajta, ez a program is a közösségi érzést erősítette.
Az utolsó pár nap lehetőséget adott a balatoni strandolásra is. A közös vízi játékok önfeledt perceket hoztak számunkra.
A hosszúra nyúlt tábori esték közös filmnézéssel, szórakoztató társasjátékkal, izgalmas csocsópárbajokkal, beszélgetésekkel teltek.
Az ott töltött napokba a vasárnap is beleesett. Amikor a nap delelőre váltott, a szálláshely kertjében levő termetes fák árnyékában telepedtünk le, ahogyan az aznapi olvasmányban Ábrahám és a három férfi, akiket vendégül látott. Mi az Úr asztalához kaptunk meghívást, együtt ünnepeltük az Eucharisztiát. Ábrahám a három férfitól utód születésére kapott ígéretet, mi Jézus Krisztus megváltása által az örök életre.
Aznap este a mécsesekből kirakott tábortüzet körül ülve egy-egy mondatban összefoglaltuk, hogy ki mit visz magával ebből a táborból, majd vidám beszélgetésekkel, táncolással folytatódott a program. Köszönjük mindenkinek, aki bármilyen formában hozzájárult a zarándoklat megvalósulásához. A tábor a Váci Egyházmegye támogatásával valósult meg.
Fotó: Újhatvani Plébánia közössége
Tóth András görögkatolikus pap, lelkigondozó, családrendszer terapeuta, önismeretidráma vezető, a Váci Egyházmegye spirituálisa. 2019 óta dolgozik a papok lelki jóllétért a Váci Egyházmegyében lelki segítőként. Személyes beszélgetésekkel, látogatásokkal segíti, kíséri paptestvéreit a krízisek megelőzésében, feloldásában. A látogatásokon túl papi és diakónusi csoportot vezet. Munkájáról, a papok nehézségeiről, a segítés módjáról Takács Bence kérdezte a Lélekjelenlét podcast adásban.
Boldog Sándor István szalézi szerzetes testvérre és vértanúra, a XX. századi egyházüldözés tanújára emlékezünk.
A salgótarjáni ferencesek által épített Acélgyári úti templom búcsúján a jelenlévők hálaadó imádsággal emlékeztek meg az 1936-os felszentelés óta eltelt kilenc évtized kegyelmeiről és a közösség építő múltjáról. A jubileumi ünnepi szentmisén szép számmal megjelent hívek harangszóra és közös énekkel köszöntötték a bevonuló papságot. A Nógrád Vármegyei Hírportál (nool.hu) tudósítását olvashatják.
Dunántúli szakrális helyeket látogatott meg a Váci Egyházmegye hitoktatóinak egy csoportja, közel hatvanan keltek útra. Különlegesség volt ezúttal, hogy a hitoktatókkal házastársaik is velük tartottak erre a zarándoklatra. A zarándoklat lelki vezetője Balogh László atya, a Váci Egyházmegye hitoktatási referense volt.2026. június 9. kedd
Félix
Jézus így tanított a hegyi beszédben: „Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg? Nem való az egyébre, mint hogy kidobják, s eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. A hegyen...
Összes program »