Délelőtt nyár, délután ősz – mondogatták a régi lőrinciek Szent Anna ünnepéről, pontosabban a búcsúról, amit hagyományosan Jézus nagyanyjának a nevenapjához legközelebbi vasárnapon tartanak meg a kápolnánál.

Az idén az időjárás csak részben igazolta a népi megfigyelést: nem csupán délután, hanem reggeltől estig sanyarú volt az idő, az ország szerencsétlenebb tájain még villámárvizek is keserítették a nyárderéki fiesztákra készülők életét, így a lőrinci búcsúra és a körmenetre sem a Zagyva partján került sor. Más kérdés, hogy akár meg is tarthatták volna, hiszen végül a környéket elkerülte az ítéletidő, de hát utólag már könnyen okoskodik az ember.

Mindenesetre a búcsújárók – köztük a más településekről érkező zarándokok – a kisváros közepén álló templomban is részesültek abban a kegyelemben, ami az immár háromszáz éves kápolnához kötődik. A szertartást ebben az évben Tamási József címzetes apát celebrálta a helyiek lelkipásztorával, Széles László atyával egyetemben, az orgonát pedig Szendi-Bereczki Beáta szólaltatta meg. A bagi Szent András Kórus énekére és a nagykátai harmonikások melódiáira vonultak be mások mellett a Máriás lányok – Széles László atya pár éve élesztette újra ezt a hagyományt, de a sokaságban a vizslási és a bujáki hagyományőrzők pazar öltözéke is feltűnt. A szentmisét a Mária Rádió élőben közvetítette.

Fentebb említettem, hogy a búcsú a háromszáz éves kápolnához kötődik. Valaha országos esemény volt ez, amire még jelen sorok szerzője is jól emlékszik: az előző napokban már feltűntek az országutakon a közeli és távolabbi tájakról érkező keresztalják, amelynek tagjai énekelve-imádkozva tették meg a sok-sok kilométeres távot, hogy virrasztással készüljenek a nagy napra.

*

Ami pedig a históriát illeti: a Zagyva-parti kápolna 1723-ban épült meg, s két évre rá, 1725-ben szentelték fel. Megépüléséről többféle legenda is tanúskodik, amelyek az 1722-es árvízhez és az 1723-as kolerajárványhoz kapcsolódnak. Valószínűleg mind a két esemény összefügg a búcsújáró hely keletkezésével. Az egyik változat szerint egy Braxatoris nevű pesti sörgyáros a Felvidék felé utazott szekerével, azonban a megáradt Zagyván lezúduló víz kiöntött és napokig egy kis dombocskára kényszerítette az urat, aki ott ijedtében fogadalmat tett egy kápolna megépítésére. Más adatok alapján viszont egy Král Vid nevezetű serfőző mester építtette a kápolnát az 1722-es pestisjárvány megszűntének emlékére. A harmadik legenda egy zagyvarónai birtokos kisfiáról szól, aki egy teknőben csónakázott a Zagyván, majd egy hirtelen felhőszakadás miatt elsodorta az ár. A gyermek csodával határos módon élve vetődött a partra Lőrinci határában, ahol az édesapja hálából egy kápolnát építtetett a dombocskán.

Régebben a búcsúhoz nagyszabású mutatványos rendezvény is társult, ami heteken át szórakoztatta a környékbelieket, ám az utóbbi években ez gyakorlatilag megszűnt. A kápolna és környezete azonban továbbra is méltó helyszíne a búcsúnak, köszönhetően Pálinkás Péter polgármesternek és önkéntes segítői szorgalmának.

Fotó: László-Gábor Fanni