Visky András Kitelepítés című, többszörösen díjnyertes életregénye az elmúlt évek egyik meghatározó irodalmi alkotása. Benne az erdélyi születésű író saját gyerekkorát tárja elénk, melyet hat testvérével és édesanyjával a román gulágon kellett töltenie, börtönbe zárt lelkész édesapjától távol, kényszerhelyzetben, megalázva, kifosztva. Hogy hogyan lehet megkapaszkodni, túlélni mindezt, mi az a kinyújtott kéz, mely kivezethet ebből a fizikai és lelki mélységből, mit jelent megélni, hogy a lelkük felett nem rendelkezhet a családot szétverő hatalom – erre csodálkozhatunk rá az előadás során.

Kérdéseinkre Vecsei H. Miklós színművész válaszolt írásban.

– Kiktől és hogyan érkezett felkérés a Katolikus Társadalmi Napokon (KATTÁRS) való szereplésre?

– A szervezők részéről egy beszélgetésen való részvételre érkezett az első felkérés. Úgy érzem az utóbbi években, hogy a lehető legkevesebb alkalommal szeretnék nyilvánosan véleményt formálni. Azt hiszem, hogy változó korban élünk, nem igazán tudom egyetlen mondatról sem, hogy valóban igaz-e. Ezért vetettem fel a lehetőségét egy, a fesztivál tematikájához illő előadás megtartásának.

Visky András nagyhatású gondolkodó és jóbarát. Millió társával közös gyerekkori története az egyik legerősebb mű az utóbbi évekből.

– Hogyan jött létre Visky András Kitelepítésének az a verziója, melyet Önök mutatnak be, élnek át a színpadon Ávéd Jánossal?

– A könyvet Juhász Anna irodalmár műsorvezetése mellett mutatta be András két évvel ezelőtt. Akkor kértek fel minket, hogy a beszélgetésük mellett adjunk elő részleteket a könyvből. Régóta szerettünk volna közösen dolgozni Ávéd Jánossal, és ez remek alkalom volt. Egymás konyhájában tartottuk a próbákat, és hoztuk létre a szűk egyórás előadást, ami végigmegy a regény sarokpontjain.

– Hogyan kell elképzelni az előadást? Milyen elemekből áll?

– Az előadásban egy pulpitus mögül hangzik el a szöveg, mint egy templomban. Ez a forma reflektál a regény azon részére, amikor András édesapja a közösség pásztoraként megkérdezi a szószékről, hogy kire építheti a Jóisten ma a házát, ki lesz a gyülekezet kősziklája. A szövegfolyamot pedig János hol artikulált, hol egészen groteszk, artikulálatlannak ható zenei hangokkal díszíti.

– Önnek mit jelent ez a regény? Mik azok a pontjai, amelyek különösen hatnak Önre, párhuzamba hozhatók akár saját élettapasztalattal?

– Andrást hét évvel ezelőtt egy színházi próbafolyamat kapcsán ismertem meg. Shakespeare II. Richárdját játszottam, ő volt a dramaturg. Az olvasópróbán a darab felolvasása után elővette a Bibliát, és elemezni kezdte azon keresztül Shakespeare-t. Én mindig is éreztem ezt a párhuzamot, de a saját színházi kultúrámban nem tudtam ezt sem vállalni, sem ehhez közelebb kerülni. Fordulópont volt ez a színházi életemben. Azóta jó barátok vagyunk. Még a távolabbi ismerősök is igencsak várták, hogy vajon mikor fogja megírni András az élettörténetét. Nevezetesen azt, hogy a Gulágon nőtt fel, hogy ott töltötte testvéreivel a gyerekkorát. Mi is hatan vagyunk testvérek, és nekünk is a Biblia volt az esti mesénk, de ötven évvel később, már egy szabad országban. Ennek ellenére rengeteg a párhuzam, amelyeket András a regényen végig szépen, szívbe markolóan szemléltet.

– Az előadásnak mi a legfeszültebb pontja, ami a leginkább próbára teszi?

– Egyértelműen az előadás vége, amikor életében először találkozik az édesapjával. Ez egy katartikus pillanat, ami mindig összeköt minket a jelenlévőkkel és a feljebbvalóval.

– András nem fiktív szereplő, hanem élő személy – mit jelent ez? Miben más, mint József Attilát vagy Cseh Tamást megidézni a színpadon?

– Ez egy felolvasószínházi este. Ennek legfőbb oka, hogy élő személy életét színpadon átélni – azt hiszem – istenkísértés lenne.

Amit én tehetek, hogy a szívem legmélyebb együttélésével mondom el a történetet, de nem élek benne, mint az utóbb említett szerepeimben. Számomra ez a 20. századi magyarság egyik legmegrázóbb, legszebb és érdekes módon humoros története. András és János közeli és fontos barátok, ez a két tény egy színész lelkében olyan folyamatokat indít el, amitől maga az előadás színházi lesz, feljebb emelkedünk, mint a lineáris valóság, ha szépen és koncentráltan csináljuk.

Az interjú továbbközlése, átvétele engedélyköteles.

Fotó: Vecsei H. Miklós tulajdona

Magyar Kurír

A CSALÁDOK és KÖZÖSSÉGEK FESZTIVÁLJA programjai részletesen ITT érhetőek el.