CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Szeretettel köszöntjük megyés főpásztorunkat püspökké szentelésének 6. évfordulóján! Imádkozzunk érte, kérjük számára a Szentlélek vezetését, hogy további szolgálatát Isten akarata szerint tudja teljesíteni.2019. augusztus 24-én, Szent Bertalan ünnepén szentelték püspökké Marton Zsoltot a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban. Az elmúlt hat évben számos új kezdeményezés született az egyházmegyében amellett, hogy a dr. Beer Miklós püspök által elindított - világiakat bevonó - kezdeményezések is tovább fejlődhettek.
Marton Zsolt szenteléskor elhangzott köszöntőjében ezt mondta Szent Ágostont idézve: „Veletek vagyok keresztény, és értetek vagyok püspök.” Kérte a híveket, szeressék a papjaikat, imádkozzanak értük, és azokért, akik a lelkipásztorkodásban segítségükre vannak: hitoktatókért és akolitusokért, diakónusokért. „Veletek együtt alkotjuk Krisztus Egyházát.” Az új főpásztor azt is kérésként fogalmazta meg a hívek felé, hogy mindenki „elszánt hűséggel, és szelíd szeretettel ragaszkodjon az evangéliumi hithez és tiszta erkölcsiséghez", amelyre ő maga is törekedni fog.
A Krisztus Egyházáért folytatott közös munka elsősorban a főpásztor által elindított megújulási folyamatban öltött testet, amelynek jelmondata így hangzik: Együtt építjük! Ennek egyik első gyümölcseként 2021-ben megalakult a Pasztorális helynökség, amely a lelkipásztorkodás tekintetében a Vatikáni Zsinat során megfogalmazott új szempontokra és a kor kihívásaira a szolgáló papságot bevonó közös tervezéssel igyekszik válaszolni. Emellett összehangolja a szakpasztorációk tevékenységét, feladata a hivatásgondozás, papi párbeszédcsoportokat hívott életre és felügyeli a diakónus és a világi szolgálattevők – akolitusok stb. – képzését.
A szakpasztorációs területeken a korábbi püspök, dr. Beer Miklós által elindított kezdeményezések további támogatást kaptak, így a kórházlelkészség, az országban egyedülálló és az egész egyházmegyét lefedő regionális szerveződésű ifjúsági lelkészség, valamint a cigánypasztoráció is folytatta működését. Megújult a hitoktatók képzése, közülük többen animátorrá, azaz plébániai közösségszervezővé is válhattak, valamint létrejött az egyházmegyei Családközpont. Megalakult a MotiVÁCió Mentálhigiénés Műhely, amely mentálhigiénés konzultációs lehetőséget kínál.
A Váci Egyházmegye fenntartásában működik a pedagógusképzésre fókuszáló Apor Vilmos Katolikus Főiskola, továbbá 31 oktatási-nevelési intézmény, 12 szociális intézmény és az egyházmegyei karitász. Vácon 2023-ban evangelizációs céllal új turisztikai központ jött létre PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpont néven.
A Váci Egyházmegye a közeljövőben ünnepli fennállásának ezeréves évfordulóját, amelyre hároméves lelki felkészülést hirdetett meg a főpásztor „Élő kövek” 2023-2026 címmel. Ennek célja, hogy a plébániai közösségek lelkileg épüljenek a tanítás és a közös ima által.
Marton Zsolt 2024. október 6-án szentelte fel a váci Nagyboldogasszony-székesegyház új oltárát és áldotta meg a 2021-24 között felújított templomot.
A megyéspüspök egyben az MKPK Családügyi Bizottságának az elnöke is. Ebben a minőségben papi találkozókat, világi munkatársak továbbképzését, életvédő programokat szerveznek, összefogják az egyházmegyék családreferenseit, idősügyi animátorok képzését szervezik.
Marton Zsolt a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban ünnepélyesen nyitotta meg a 2025-ös Jubileumi Szentévet, a pápa rendelkezése szerint. A jubileumi évben arra biztat, hogy újra tervezzük meg az életünket Isten segítségével: „Legyen ez a szentév lehetőség a kapcsolatok rendezésére, bocsássunk meg másoknak és magunknak, kérjünk Istentől bocsánatot. Térjünk meg újból Istenhez”.
***
Marton Zsolt 1966-ban született Budapesten. 1998-ban szentelték pappá. Ezt követően 1 évig püspöki titkár volt, majd a Váci Egyházmegye plébániáin szolgált egy megszakítással 2015-ig: Nagykátán káplánként, Dányban plébániai kormányzóként és Gödön plébánosként, 2008-215 között váci kerületi esperes volt. 2003-2008 között a budapesti Központi Szeminárium prefektusa, majd 2015-2019 között rektora volt. 2020 óta az MKPK Családügyi Bizottságának elnöke, valamint a papnevelésért felelős püspök. Jelmondata: Hűséges az Isten (1 Kor 10,3).
Isten éltesse Zsolt püspök atyát nagyon-nagyon sokáig!
Fotó: Magyar Kurír
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben! – A fiú azt...
Összes program »